Hirdetés

Szentkirályi Alexandra azt írta, 200 milliárd forint megtakarítással adták át a város kulcsait, ebből mára semmi nem maradt, és „Karácsony elmondása szerint is csőd szélén táncol Budapest”.

Hozzátette, a jelenlegi városvezető semmit nem tud felmutatni: nem épített egyetlen kilométer villamos- vagy metróvonalat sem, továbbá 4 és fél év alatt sem sikerült klimatizálni a 3-as metrót. Úgy folytatta: csökkentették a BKK járatainak számát, valamint leszereltek 3000 kukát, és 2 milliárdot vontak el a köztisztaságért felelős cégtől.

„Változást Budapesten!” – szorgalmazta bejegyzésében Szentkirályi Alexandra.

Korábban írtuk