„Egy évet kellett várni, de az összefogás sikert hozott!” – írták.

Hirdetés

A Szent István Intézet kezdeményezésére, a CitizenGO Magyarországgal együttműködésben másfél hete elindított petíció célt ért. A közel 16 ezer aláírónak hála, Karácsony Gergely főpolgármester szombati közösségimédia-bejegyzésében ezt írta: „Elítélek minden olyan törekvést, amely meg akar csonkítani közterületi alkotásokat vallási vagy civilizációs jelképek eltávolításával. Éppen ezért elrendeltem a Margit híd pilléreit díszítő Szent Korona ábrázolásokról letört keresztek haladéktalan helyreállítását” – közölték.

„Petíciónk sikere megmutatta, van értelme nyitott szemmel járva őrzőként védeni értékeinket, van eredménye a jóakaratú összefogásnak, a nemzeti és keresztény szimbólumaink melletti következetes kiállásnak!” – írták.

Kiderült: együtt meg tudjuk védeni értékeinket, akkor is, ha az eredményre méltatlanul sokat kell várni. „Adjon erőt ez a sikeres kiállás mindannyiunknak ahhoz, hogy ha a szükség úgy hozza, újra hallassuk hangunkat!” – áll a közleményben.

Az intézet közleményében köszönetet mondott „mindenkinek, aki aláírásával hozzájárult ahhoz, hogy a főváros szívében végre helyükre kerülhetnek a letört keresztek, legszentebb nemzeti jelképeinken!”

Korábban írtuk