Fotó: MTI/Illyés Tibor
Karácsony Gergely fõpolgármester a Fõvárosi Közgyûlés ülésén a Városházán 2023. június 28-án.
Hirdetés

Azt írják, a főpolgármester mindezt azzal indokolta, hogy „a teljes budapesti közösségi közlekedés mindössze néhány ezrelékét érintő átcsoportosítás”, a főpolgármester-jelölti politikai kampány „martalékává vált”, ami alááshatja a közösségi közlekedésbe vetett bizalmat.

Az pedig többet árt, mint amennyit a jobb menetrend használ

– írta.

Ezzel eldőlt, hogy ahogy Demszky Gábor, úgy most Karácsony Gergely alatt is megbukott a budapesti menetrend ritkítása, legutóbb ugyanis ennyi vonalat érintő járatritkítási csomagot 15 éve Hagyó Miklós, Demszky Gábor korábbi főpolgármester helyettese próbált a városra erőltetni. Neki sem sikerült – jegyezte meg a bejelentés kapcsán a Világgazdaság.

A főpolgármester bejegyzésében kitért Walter Katalin, a BKK vezérigazgatójának csütörtöki „rendkívül szerencsétlen mondatára” is. Walter egy zártkörű sajtórendezvényen igyekezett megmagyarázni, miért van szükség több mint fél száz busz-, villamos- és trolijárat egyik napról a másikra történő megritkítására. A BKK-vezér ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, a tervezési folyamatba az utasokat nehéz lett volna bevonni, mert az olyan,

Korábban írtuk

„mintha hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele”.

A főpolgármester pénteki bejegyzésében már azt írta, a vezérigazgató felajánlotta neki lemondását, amit azonban ő nem fogadott el. „Egy rosszul megfogalmazott mondat, ami nem tükrözi a vezérigazgató személyes meggyőződését, nem írja felül azt a kiváló szakmai munkát, amit az elmúlt években a budapesti közösségi közlekedés érdekében a BKK végzett” – érvelt Karácsony, hozzátéve, hogy büszke rá, hogy ilyen kiváló emberekkel dolgozhat egy csapatban a budapesti közösségi közlekedés fejlesztésén.

Vitézy Dávid, a BKK korábbi vezetője azt írta az eset kapcsán, hogy egyszerűen fel sem tudja fogni, hogy egy utasok milliót szállító közszolgáltató első számú vezetőjének szájából, hogyan hangozhat el egy ilyen mondat. „Emberek vagyunk, Budapest az otthonunk, a közösségi közlekedéssel iskolába, munkába és szórakozni járunk. A budapestiek nem vágásérett pulykák, akik jobban teszik, ha beletörődnek a sorsukba, mert jön a hálaadás vagy épp ezúttal a járatritkítás. Ilyet nemcsak egy felelős vezető nem mondhat, hanem egy minimális empátiával rendelkező személy sem” – hangsúlyozta az egykori államtitkár.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak.