A főváros vezetője, a Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP főpolgármester-jelöltje azt írta: Vitézy Dávid az egész kampányát arra építette, hogy ő nem a Fidesz jelöltje, most mégis azoknak a szavazatában bízik, akik a szavazólapon áthúzott Szentkirályi Alexandrára és rá is szavaztak.

Hirdetés

Ezek természetesen érvényes Vitézy-szavazatok, ahogy arra a Fővárosi Választási Iroda külön felhívta a szavazatszámlálók figyelmét – tette hozzá.

„Talán nem kellett volna félrevezetni a szavazókat a szentkirályis színjátékkal, nem visszaléptetni a Fidesz hivatalos jelöltjét az utolsó pillanatban, és akkor nem lett volna ekkora kavarodás”

– közölte Karácsony Gergely, aki szerint „ez volt a választók igazi félrevezetése”.

A főpolgármester azt írta, Vitézy Dávid „most olyan fideszes választási delegáltak nyilatkozata alapján akarja újraszámoltatni az érvénytelen szavazatokat, akik vasárnap még az aláírásukkal tanúsították, hogy azok valóban érvénytelenek”.

Korábban írtuk

A vasárnapi választáson a jelöltek közül Grundtner András (Mi Hazánk Mozgalom) 38 942 szavazatot kapott, Vitézy Dávid 371 142-t, Karácsony Gergely 371 466-ot. Ez alapján a Fővárosi Választási Bizottság – nem jogerősen – megállapította, hogy Karácsony Gergelyt választották főpolgármesterré.

A határozat ellen – jogszabálysértésre való hivatkozással – három napon belül lehetett fellebbezni.