Karácsony: „Itt az ideje, hogy megvalósítsam az ígéretemet”
Rezsitámogatási rendszert vezet be októbertől a fővárosi önkormányzat: évi 48 ezer forint támogatást kaphatnak a rászoruló gyermekesek, az ápolási díjon lévők vagy más nehéz helyzetben lévő családok, illetve a létminimumnál kevesebb nyugdíjat kapó nyugdíjasok – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóban.A támogatást az érintettek villany-, gáz-, víz- és távhőszámlájából fogják leírni. A valódi átlagnyugdíjnál kevesebb nyugdíjat kapók pedig 24 ezer forint támogatásra jogosultak – közölte a főpolgármester.
Elmondta, hogy javaslatát a Fővárosi Idősügyi Tanács szerdán véglegesítette.
A rendszer október elsejétől működik, akkor lehet majd igényelni a támogatásokat – közölte Karácsony Gergely.
Azt mondta, igyekeznek minden lehetséges csatornán eljuttatni az információkat az igényléssel kapcsolatban, de alapvetően a kerületi önkormányzati irodákban lehet majd hozzájutni a támogatáshoz. Ott érdemes tájékozódni arról is, hogy a kerületek milyen támogatást tudnak adni.
Karácsony Gergely emlékeztetett, főpolgármester-jelöltként korábban vállalta: egész Budapestre kiterjesztik a Zuglóban általa kidolgozott szociális modellnek azt az elemét, hogy a rászoruló családok és idősek 20 ezer forint rezsitámogatást kapnak.
„Itt az ideje, hogy megvalósítsam ezt az ígéretemet, és ne csak megvalósítsam, hanem kibővítsem azt” – fogalmazott a főpolgármester, megjegyezve: „bár a szociális támogatások adása alapvetően kormányzati feladat, de úgy tűnik, hogy ők most mással vannak elfoglalva, ellenségképeket keresnek megoldások helyett. Épp ezért itt az ideje, hogy mi lépjünk helyettük” – mondta.
Fidesz-KDNP: Karácsony rezsitámogatása körül egyelőre több a bizonytalanság
Karácsony Gergely új rezsitámogatási rendszert vezet be, amely körül egyelőre több a bizonytalanság – reagált a főpolgármester nyilatkozatára a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Különösen azért bizonytalan Karácsony rezsitámogatása, mert a három évvel ezelőtt megígért 20 ezer forint is üres ígéret maradt. Ráadásul a Demszky-érához közel álló Hálózat Alapítvány tavaly sem adta oda az erre szánt pénzek jó részét a rászorulóknak – írta a fővárosi Fidesz-KDNP.
Karácsony Gergely szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóban jelentette be, hogy októbertől rezsitámogatási rendszert vezet be a fővárosi önkormányzat: évi 48 ezer forint támogatást kaphatnak a rászoruló gyermekesek, az ápolási díjon lévők vagy más nehéz helyzetben lévő családok, illetve a létminimumnál kevesebb nyugdíjat kapó nyugdíjasok. A támogatást az érintettek villany-, gáz-, víz- és távhőszámlájából fogják leírni.
