Az új közgyűlés a helyzet ellenére nem szavazta meg a kukák visszaszerelését, hiába javasolta azt a Fidesz-KDNP. Bár Karácsony Gergely 2019-ben „metropoliszt” ígért, hangzatos ígéretét hamar elfelejtette.

Hirdetés

Megválasztását követően takarékoskodásra hivatkozva leszereltetett háromezer közterületi kukát; elhibázott döntését még saját szövetségesei is bírálták akkor. Horváth Csaba korábbi szocialista frakcióvezető beszélt arról elsőként, hogy hiba volt leszereltetni a kukákat, jelentős spórolást ez ugyanis nem jelent a főváros számára. A főpolgármester baklövését mégis tovább tetézte aztán, hogy 2 milliárd forintot elvont a Budapest köztisztaságáért felelős cégtől.

Fotó: Metropol

A Metropol a fővárosi cégek összevonására is felhívja a figyelmet cikkében, de emelett volt, hogy Budapest-szerte leállt a szemétszállítás, mert annyira alacsony volt a kukások fizetése, akik demonstrációba kezdtek. A főpolgármester ahelyett, hogy a város tisztántartása érdekében lépéseket tett volna, csak posztolgatott a Facebookon egy-egy látványos eseti nagytakarításról.

Hulladéktanulmányt kaptak a budapestiek

Annak ellenére, hogy a budapestiek nem szemetes terekre, koszos utcákra vágynak, hanem élhető Budapestet szeretnének, az új közgyűlés alakuló ülésén sem Karácsony Gergely, sem Magyar Péter képviselői, de az egész baloldal nem támogatta a Fidesz-KDNP javaslatát, amely a főpolgármester által leszereltetett háromezer kuka visszahelyezését tette volna lehetővé.

„Többen szeretnék szemetesen tartani a várost, mint azt a budapestiek gondolnák. A fővárosi közgyűlésben azt javasoltuk, hogy Karácsony szereltesse vissza az eltávolított kukákat, ahová kell. A főpolgármester szerint viszont, kukák helyett, a leszereltetett kukákról szóló hatástanulmányra van szükség. És persze minden normális ember számára abszurd, hogy a szemétkérdést hatástanulmányokkal oldanák meg. A balliberális közgyűlési többség mégis erre szavazott. Gyurcsányék, Magyar Péter emberei és Karácsonyék nem támogatták a kukák visszaszereléséről szóló javaslatunkat. Így a budapestiek kukák helyett hulladéktanulmányt kapnak”

– fogalmazott videójában Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője videójában.

Korábban írtuk

Horváth Csaba: Hibás döntés volt a tömeges kukaleszerelés

A budapesti szeméthelyzet immár négy éve aggasztó. 2020-ban a főpolgármester spórolásra hivatkozva leszereltette a köztéri szemetesek 30 százalékát, összesen 3000 darabot. Akkor hetek alatt elöntötte a fővárost a szemét, a kukák megteltek, az emberek pedig – szemétgyűjtők híján – az utcán kezdték el eldobálni az üdítősdobozokat, maszkokat, papír zsebkendőket.

Horváth Csaba, korábbi szocialista fővárosi frakcióvezetőnek, Zugló korábbi polgármesterének lett elege elsőként a dagadó pesti kosztengerből, és a Hír TV-ben beismerte: hibás döntés volt a tömeges kukaleszerelés. A Metropol arról is beszámol, más kerületi polgármester is egyetértett Horváth Csabával, Déri Tibor (Momentum) korábbi újpesti polgármester szerint is hiba volt a kukák leszerelése.

A további részletekről a Metropol oldalán olvashatnak.