Fotó: demokrata.hu/Abonyi Ákos
Hirdetés

Ferenc pápa halála után három nappal számoltunk be arról, hogy a Széll Kálmán téren Karácsony pártja kitelepülést rendezett. A sátruk körül megjelent rajzok egyike Orbán Viktort ábrázolja egyszerre papként és császárként, míg több másik a papokat állítja be hataloméhes pedofilnak. Mint időközben kiderült, változtatják a kitelepülés helyszínét, azóta a Nyugati téren és a Móricz Zsigmond körtéren is feltűntek az ízléstelen ábrázolások.

Vitézy Dávid a Fővárosi Közgyűlésben kéri számon Karácsony Gergelyt

Karácsony Gergely a pártjával folytatja a hívőket provokáló vallásellenes uszítást a főbb budapesti közterületeken, írta a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője. Szerinte ez sokak számára bántó, általánosító. „Van helye vitának az egyházak szerepéről a modern társadalmainkban, de ezek a legsötétebb hazai és történelmi uszító plakátok grafikai eszközeit használó, durván általánosító kampány minden, csak nem az, ami találkozna Budapest befogadó értékeivel” – írta a korábbi főpolgármester-jelölt.

Azt írta, „éppen ezért interpellációt nyújtok be a főpolgármesterhez, kérve, hogy hozza nyilvánosságra azokat a közterület-használati megállapodásokat, melyek alapján a Párbeszéd kiemelt fővárosi közterületeken tarthat fenn ilyen sátras kitelepülést;

tegye világossá, miként tartja összeegyeztethetőnek a Ferenc pápa halálakor megfogalmazott gondolataival azt, amit a saját pártja Budapest közterületein művel?”

„Ne használják Terézváros köztereit mások provokálására!”

A Széll Kálmán tér után a Nyugati pályaudvarnál folytatódott a Párbeszéd kampánya. Soproni Tamás, a VI. kerület momentumos polgármestere azt írta, Terézvárosban „mindenki elmondhatja a véleményét, vitatkozhatunk egymással, de azt elvárjuk, hogy ezt [mindenki] egymás emberi méltóságának tiszteletben tartásával tegye”.

Szerinte „a Nyugati téren felállított sátor és plakátkiállítás stílusa messze túlmegy a kritika szabadságán. Az egyházak visszásságaival lehet foglalkozni – sőt kell is –, de egy közösség hitének gúny tárgyává tétele, különösen a katolikus világ számára kiemelten fontos pápaválasztás napjaiban, nemcsak megosztó, ízléstelen is.” Egyértelművé tette, Terézváros önkormányzata nem adott közterület-használati engedélyt erre az akcióra, és azt kérte, ne használják Terézváros köztereit mások provokálására.

„A közterek nem kampánycirkuszra, nem vallásgyalázásra valók, hanem arra, hogy együtt legyünk – hívők és nem hívők, bármilyen világnézet mentén élők.”

Miért épp a II. kerületben?

Őrsi Gergely, a II. kerület MSZP-s polgármestere sem tud azonosulni a Párbeszéd kampányával. Barabás Richárd Facebook-oldalán írt hozzászólásában azt a kérdést tette fel, miért épp az ő kerületében fejti ki az egyházzal kapcsolatos álláspontját. „A Móriczon például ezt nem engedték? Vagy oda nem illik?” – kérdezte a szocialista politikus.

Úgy tűnik, a Párbeszéd megfogadta Őrsi Gergely tanácsát, ezúttal a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren provokáltak ugyanazokkal a plakátokkal.

Fotó: demokrata.hu/Abonyi Ákos