Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

A közlemény szerint a tárcavezető megköszönte a magyar egészségügyi intézmények, kórházak főigazgatóinak és munkatársainak az eddigi felkészülést a koronavírus-járvány elleni védekezésre, a betegek kezelésére, az intenzív ágyak előkészítésére és a lélegeztetésre szoruló betegek ellátására.

Kiemelték: a kórházakban országszerte tart az ágykapacitás bővítése, felkészülve a tömeges megbetegedésekre, és egy hónap állt minden intézmény vezetőségének rendelkezésére, hogy végrehajtsák az átszervezéseket. Ezeket a kórházak döntő többségben teljesítették is. Emlékeztettek arra, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentése után – a WHO március 11-én világjárvánnyá nyilvánította a koronavírus-járványt -Kásler Miklós azonnal összehívta a járvány elleni védekezésben vezető szerepet betöltő háttérintézmények képviselőit. Az operatív törzs útmutatásai alapján a miniszter január 25. óta minden nap egyeztet az Emmi intézményeinek szakmai képviselőivel. A feladatok meghatározásának célja „az előttünk álló időszakra vonatkozó folyamatos felkészülés stratégiai előkészítése” – írták.

Jelezték, hogy az eljárásrendet – a diagnosztikai és terápiás protokoll tekintetében – a legújabb ismeretek és tapasztalatok alapján aktualizálják.