Kásler Miklós köszöntőjében azt mondta, hogy az emberek nemcsak politikai okok miatt, hanem a világ megismeréséért, a lehetőségek megragadásáért hagyják el az országot. Ők megtapasztalják a világot, de emellett megtapasztalják saját gyökereiket is – tette hozzá.

Hirdetés

A miniszter reméli, hogy a találkozó résztvevői kicserélik tapasztalataikat, megvitatják ismereteiket, és emellett „felismerik egymásban ugyanazt a kultúrát, szellemiséget és ugyanazt az életérzést.”

Kásler Miklós kiemelte: a kormány hetven év mulasztásainak, hiányosságainak pótlására elindította a magyar egészségügy teljes megújítását.

Ehhez kapcsolódóan a találkozóra összeállítottak egy kiadványt is arról, hogyan képzeli el a kormány az egészségügy fejlesztését, és a magyar egészségügy jövőjét – fűzte hozzá.

A miniszter arról is beszélt, hogy Trianon társadalmi következményei a mai napig érezhetők, de „mégis itt vagyunk, és a nemzet Közép-Európában ismét betölti azt a hivatást, amelyet több mint ezer évvel ezelőtt Szent István meghatározott”.

Az esemény fővédnöke Áder János köztársasági elnök.