A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Bohém Társulat Csongor és Tünde című előadása előtt köszöntötte a dél-erdélyi szórványközösség tagjait a megyeszékhely városi színházában.

Hirdetés

Felidézte, hogy az elmúlt napokban moldvai csángó településeket keresett fel és örömmel tapasztalta, hogy rengeteg fiatal vállalja a felelősséget a közösségéért. „Azt tapasztaltam, hogy fölemelték a fejüket, és olyan településeken, ahol soha, de soha az önkormányzatban nem jelöltették magukat, most listát indítottak, polgármesterjelöltet indítottak. Ők pontosan azt mondják, azt igazolják vissza, amit mi is gondoltunk: a bátorság olyan erény, amelyet nemcsak egyénként, hanem közösségként is lehet gyakorolni” – mutatott rá az RMDSZ elnöke.

Hozzátette: Csángóföldhöz hasonlóan a dél-erdélyi szórványban is csak tisztelettel tud adózni azoknak, akik vállalják a jelöltséget, a közösség iránti felelősséget. Hangsúlyozta: amikor az erdélyi magyar közösség egymással szolidáris, egymásban bízik, akkor a közösséget erősíti.

Korábban írtuk

Kelemen Hunor beszédében rámutatott: az RMDSZ sikerének titka, hogy mindig közösséget épített, felelősséget vállalt minden magyar emberért, és a döntések, a politikai szerepvállalás kiindulópontja a közösség értékei voltak: a nyelv, az identitás, a kultúra, a hagyomány. „Azért voltunk sikeresek, mert a közösségünk azt akarta, hogy legyen jelen ott, ahol a döntéseket hozzák, építkezni akart, és a közösségépítésnek nincsen alternatívája” – mondta.

Kifejtette: 2024 sorsdöntő esztendő, amikor arról dönt az erdélyi magyarság, milyen lesz az ország, tudja-e folytatni az elkezdett „útépítést” itthon és Európában. Ezért minden magyar embert meg kell szólítani, el kell vinni hozzá a közösségi szolidaritás üzenetét – mondta, arra kérve a jelenlévőket, hogy erősítsék meg a közösséget, a bizalmat, mert amikor az erdélyi magyarság bízott egymásban, odafigyelt egymásra, akkor építkezni tudott. Kitért az EP-képviseletre is, rámutatva: Winkler Gyula és Vincze Lóránt „nem az Európai Unió erdélyi nagykövetei, hanem az erdélyiek európai uniós hangjai”.

Úgy értékelt, az erdélyi magyarság előrébb jutott az elmúlt 34 évben, és ha a közösséget sikerül összetartani, itthon jobb feltételeket tud teremteni gazdasági, szociális és kulturális téren is. „Azt gondolom, hogy ezt a feladatot együtt fogjuk tudni teljesíteni” – mondta a szövetségi elnök, kérve Hunyad megye magyar lakosait, vegyenek részt a választásokon és szavazzanak az RMDSZ jelöltjeire.

Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke a dél-erdélyi magyarság „népszámlálásra való felkészítésének” nevezte a június 9-i EP- és önkormányzati választások előtti időszakot. Az újrázni készülő EP-képviselő Máté Márta megyei tanácselnökjelöltet és a fontosabb Hunyad megyei városok jelöltjeit is színpadra szólította, és megköszönte nekik, hogy vállalták a jelöltséget.