Hirdetés

Az RMDSZ elnöke rámutatott: a romániai nagyvárosokban és külföldön folyamatosan nő a parlamenti választásokon való részvétel. Arra intette azokat, akik éltek szavazati jogukkal, „szóljanak három ismerősüknek” is, és győzzék meg őket a választásokon való részvétel fontosságáról.

Ezt hangsúlyozta követőinek a választási részvételt Facebook-oldalán elemző, szociológus végezettségű Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is. Figyelmeztetett: bár a magyarok által nagy számban lakott erdélyi megyékben eddig magas a részvétel, a nagyvárosi szavazók megváltoztathatják a helyzetet, ezért továbbra is fenn kell tartani a jó részvételi arányt.

Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője szintén a nagyvárosi szavazókedv növekedésére figyelmeztetett, videóbejegyzésében rámutatva, hogy több erdélyi településen is alacsony a részvétel, több Kolozs megyei település nevét említve. Kérte a magyar szavazókat, hogy jelenlenek meg az urnáknál.

Most többen mentek szavazni, mint a múlt vasárnapi államfőválasztáson és a júniusi EP- és önkormányzati választásokon, rekordszintű, az elmúlt húsz év legmagasabb részvételi eredménye születhet – mondta a délutáni részvételi adatok alapján a szóvivő. Közölte: Munténiában és Bukarestben kiemelten magas a részvétel, miközben a 35 év alattiak sokkal kisebb számban mentek el szavazni. „Nagyon fontos, hogy a magyar közösség minden tartalékát mozgósítsa. Kiemelten kérjük a fiatalokat, hogy döntsenek jövőjükről, menjenek szavazni! Idén december 1-jén a magyarok nem veszíthetnek!” – idézte a politikust az RMDSZ hírlevele.

Korábban írtuk

A román választási hatóságnak (AEP) a választási részvételt valós időben mutató honlapja szerint 17 óráig a választói névjegyzékben szereplő polgárok – a külföldön voksolókat is beleszámítva – 42 százaléka, több mint 7,5 millió ember szavazott. Ez a részvételi arány jóval magasabb, mint a négy évvel ezelőtti parlamenti választásokon, amikor eddig a szavazók 25 százaléka élt választási jogával.

A legmagasabb részvételi arányt Hargita megyében mérték, ahol 17 óráig a választópolgárok 47 százaléka vonult az urnák elé. Ezt a szintén jelentős magyar közösséggel rendelkező Bihar megye követi, ahol a választópolgároknak 44 százaléka szavazott. Kovászna megyében 43 százalékos volt a részvételi arány, a székely megye ezzel a 6. helyen áll, Maros megyében a lakosság 40 százaléka vonult eddig az urnák elé. A magyarlakta megyék közül Szatmár megyében alacsonyabb a részvétel, 17 óráig a választásra jogosultak közel 37 százaléka szavazott. Az erdélyi megyék közül Máramarosban volt a leglanyhább a szavazási kedv, 36 százalék.

Romániában vasárnap a kétkamarás parlament képviselői, illetve szenátori mandátumairól dönt az ország 19 millió szavazópolgára megyei pártlistás arányos választási rendszerben.