Kelemen Hunor – az RMDSZ-frakció tagjaival együtt – előzőleg a bukaresti központi választási bizottságnál (BEC) iktatta a romániai parlamenti és elnökválasztáson történő induláshoz szükséges támogató aláírásokat.

Hirdetés

Az RMDSZ-nek az a célja, hogy megismételje a június 9-i önkormányzati választáson elért jó eredményt, hogy erős parlamenti frakciója legyen, és adott esetben akár kormányzati eszközökkel is szolgálhassa a magyar közösséget, támogathassa az önkormányzatokat – mutatott rá a szövetség elnöke és államfőjelöltje.

„Ahhoz, hogy mi egyről a kettőre jussunk, ahhoz, hogy amit megszereztünk, megőrizzük, hogy hozzá tudjunk tenni, hogy a szülőföldért dolgozzunk, hogy modernizálni lehessen a közösségeink életfeltételeit, erős parlamenti csoportra van szükség. Másrészt az önkormányzatokban a jó eredményt akkor lehet kamatoztatni, ha mögötte van egy erős parlamenti csoport, és főleg hogyha a kormányzati eszközöket is tudjuk használni” – részletezte magyar újságíróknak nyilatkozva az RMDSZ elnöke.

Korábban írtuk

A politikus rámutatott: az RMDSZ programja nemcsak az erdélyi magyar közösség etnikai identitásának a megőrzéséhez szükséges intézményes garanciákat tartalmazza, hanem az összes gazdasági és társadalmi területre is választ ad. Elnökjelöltként Kelemen Hunor a „józan ész hangján” akarja megszólítani a romániai társadalmat, és a „polgárok fejére nőtt állam” reformját szorgalmazza, mint mondta oly módon, hogy az állam ne uralkodjon a polgárok felett, hanem szolgálja őket.

Az RMDSZ több mint 270 ezer aláírást iktatott szerdán a BEC-nél, így Románia minden megyéjében és a külföldi választókerületben is indíthat jelölteket a december 1-jei parlamenti választáson, államfőjelöltje pedig részt vehet az elnökválasztáson, amelynek első fordulóját november 24-én, második fordulóját december 8-án tartják.

Az elnökjelölteknek legalább 200 ezer támogató aláírást kellett iktatniuk. A parlamenti voksoláson azok a pártok vagy kisebbségi szervezetek állíthatnak minden megyében és a külföldi választókerületben is jelöltlistát, amelyek megszerzik a választói névjegyzékben szereplő csaknem 19 millió állampolgár legalább fél százalékának, vagyis csaknem 95 ezer választónak a támogatását.

Az RMDSZ szerdán a külföldi választókerületben induló jelöltjeinek névjegyzékét is iktatta a BEC-nél. A külföldi jelöltlistákat azért kell korábban leadni, hogy a külföldön élő román állampolgároknak időt biztosítsanak a levélben történő szavazásra. A képviselő- és szenátorjelöltek névsorát október 17-ig kell benyújtani a megyei választási bizottságokhoz.