Kell-e házi feladat?

A Demokratának nyilatkozó szakértők szerint az iskolások gyakran túlzott terhelésként és büntetésként élik meg a házi feladatot, pedig annak legfőbb szerepe nem a retorzió, hanem a visszaigazolás mind a pedagógusoknak, mind a diákoknak arról, hol tartanak a tananyag elsajátításában. A korszellemnek megfelelő, kreativitást célzó, pedagógiai rutinnal és mértékkel adagolt otthoni feladat tehát értük van, nem ellenük. De vajon mi legyen az egészséges mennyiség, ami még serkenti a diákok tanulás iránti vágyát, és nem fordítja el őket az iskolától?

A házi feladat lehetőség

Közeli ismerősöm arról panaszkodik, hogy kisvárosi iskolába járó nyolcéves, másodikos gyermeke agyontanulja magát, mégis egyre rosszabb jegyeket visz haza, mert annyira leterhelt, hogy már nem tud odafigyelni a feladatokra. Napi öt-hat órát ül a tanórákon, a délutáni tanulószobán további egy órát foglalkozik a leckével, és még így is marad legalább egy-másfél óra tanulnivalója otthon, amit ráadásul csak aktív szülői felügyelet mellett tud elvégezni.

– Azt gondolom, ekkora terhelésnek nem szabadna kitenni a kisiskolásokat, mert megutálják az intézményt és a tanulást is. Én úgy emlékszem, hogy amikor néhány évtizeddel ezelőtt én voltam ennyi idős, naponta talán négy iskolai óránk volt, és utána nem igazán kellett a házi feladattal foglalkozni. Sok évvel később, amikor már biztosan volt lecke, akkor sem töltöttem ezzel napi 40 percnél hosszabb időt, méghozzá szülői segítség nélkül, és mégis vittem valamire az életben. Úgy látom, hogy a gyerekem nem rosszabb képességű, mint amilyen én voltam, tehát valahol az elvárásrendszer emelkedhetett egészségtelen mértékben – fejti ki gondolatait az apa.

Dr. Szabó Éva, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Pszichológiai Intézetének egyetemi docense szerint a fent említett példa sajnos nem egyedülálló, nagyon is valós problémára világít rá. A SZTE Szociál- és Fejlődéspszichológiai Tanszékének vezetője ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az iskolai tananyag elsajátítása nagymértékben függ az egyén tanulási képességeitől és stratégiájától. Nyilvánvaló, hogy ugyanazt a mennyiségű feladatot egy jobban fókuszáló diák rövidebb idő alatt teljesíti, mint például egy figyelemzavarral, esetleg tanulási nehézséggel küzdő gyermek.

– Sokszor előfordul főleg kisgyerekeknél, hogy miközben újra és újra elolvassák a feladatot, tanulás közben elkalandoznak a gondolataik, és csak ülnek a könyv fölött, ezért is tart olyan sokáig a lecke megírása. Természetesen ez nem teszi semmissé azt a problémát, hogy a magyar oktatási rendszerben aránytalanul nagy hangsúly helyeződik az otthoni tanulásra. Éppen ezért ideje volna tisztázni a házi feladat valós szerepét. A leckének véleményem szerint egy nagyon hasznos lehetőségnek kellene lennie például azok számára, akik szeretnének gyakorolni, illetve ellenőrizni, hogy mire emlékeznek az iskolai órákon tanultakból. De segítségével a pedagógusok is visszaigazolást szerezhetnek arról, hogyan fejlődött a diákok tudása, megfelelően haladnak-e, vannak-e hiányosságaik. Ehhez képest az iskolások gyakran azt a tananyagot kapják otthon elvégzendő feladatnak, amit az órákon már nem volt idő megbeszélni, pedig a házi feladatnak nem ez volna a szerepe.

Az egyetemi docens a magyar oktatási rendszer hiányosságaként említi, hogy nálunk a legtöbb esetben minden tanuló ugyanazt a mennyiségű és nehézségi fokú házi feladatot kapja, ráadásul számos tanár egyfajta fegyelmezőeszközként használja, és elégtelen érdemjeggyel, szaktanári figyelmeztetéssel, fekete ponttal bünteti, ha nem készül el. A szakember javaslata szerint sokkal hasznosabb lenne az adott téma otthoni gyakorlására egy egyszerűbb, egy közepesen bonyolult és egy nehezebb példát feladni, hogy a gyerekek szabadon, saját képességüknek megfelelően választhassanak az említett szintek között.

Cél a kreatív gondolkodás

Szabó Éva rávilágít arra is, hogy a tananyagnak vannak olyan elemei, amelyeket nem lehet kizárólag a tanórákon megtanulni, ilyen például a memoriter, az idegen szavak ismerete vagy éppen a szorzótábla elsajátítása. Ezt mind be kell gyakorolni, hogy rutinból menjen, ez pedig időigényes folyamat. Az összefüggések sikeres megértéséhez azonban már nem mechanikus, bemagolós, hanem egyéb tanulási módszerek szükségesek. Mindebből az is következik, hogy a gyerekeket fel kellene készíteni az iskolában arra, hogy melyik fajta tudást milyen módszerrel lehet könnyebben megszerezni.

– A XXI. századi oktatás legnagyobb kihívása, hogy megtanítsuk a diákoknak, miként tudnak információhoz jutni, ellenőrizni annak hitelességét, hogyan lehet a megszerzett ismereteket feldolgozni és összekapcsolni a korábban tanultakkal. Mindez sokkal fontosabb az évszámok tömeges ismereténél. Ha megnézzük az iskolai teljesítményt értékelő nemzetközi PISA-tesztek vagy a hazai országos kompetenciamérések feladatsorait, láthatjuk, hogy a kérdések ma már elsősorban gondolkodásra ösztönöznek, miközben a hétköznapokban még mindig az adatok ismeretét kérjük számon a diákoktól. Ez a magyar oktatási rendszernek egy máig fel nem oldott ellentmondása. A hazai iskolai képzés voltaképpen a magas intelligenciájú, gyors memóriájú gyerekeket állítja példaképül a többiek elé, miközben a statisztikai adatok szerint is évről évre egyre több beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTMN), illetve speciális nevelési igényű (SNI) kisdiák kezdi meg az általános iskolai tanulmányait.

A Dél-alföldi Iskolapszichológiai Módszertani Központ (Dipszi) alapítója kifejti, hogy a gyerekek nagyjából az első-második tanév végére felmérik, hogy mennyire lehetnek sikeresek az iskolai munkájukban. Amennyiben az eredményeik a befektetett energia ellenére is elmaradnak, motiválatlanná válhatnak, elfordulhatnak az iskolától és a tanulástól. Ilyen esetekben a szakember szerint a szülőket is célszerű lenne felvilágosítani, hogy ne büntetéssel, játék-, vagy pihenésmegvonással, hanem életszerű, játékos szituációkon, fejlesztő gyakorlatokon keresztül ösztönözzék a gyerekeket a sikeres feladatmegoldásra. Szabó Éva Szeretettel és szigorral című könyvében további hasznos tanácsokat olvashatnak az érdeklődők a szülők és tanárok közötti együttműködés lehetőségeiről, a tanulás hatékony támogatásáról.

Mentálisan fáradtak

Szabó Gyula, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) országos elnökségi tagja, a debreceni Epreskerti Általános Iskola alapítója és korábbi igazgatója pedagógus kollégáival egyetértésben úgy gondolja, a házi feladat eltörlése óriási szakmai hiba lenne, amit tanárként semmiképpen nem támogatna. Véleménye szerint egy ilyen horderejű intézkedés előtt alaposan körbe kellene járni, hogy milyen jellegű a diákok leterheltsége, és mi az oka.

– A házi feladat eltörlését vagy másik szélsőségként a kötelezővé tételét egyaránt rossz döntésnek tartom. A magyar pedagógiában az a szokásrend alakult ki, hogy az otthoni feladattal mint lehetőséggel élhetnek a tanárok. Véleményem szerint ezt a gyakorlatot folytatni kellene, mert a házi feladat fontos módszertani eszköz arra, hogy még közvetlenebbül megismerjük a gyerekek egyéni kreativitását, amire a tanórákon nem mindig van lehetőség.

Csaknem fél évszázados pedagógiai tapasztalattal a háta mögött a szakember úgy véli, hogy a digitális kultúrában felnövekvő alfa generáció tagjai elsősorban nem fizikailag, hanem mentálisan leterheltek. Mivel egy ideje már foglalkoztatta a kérdés, hogy az említett idegi kimerültségért milyen mértékben felelős az iskola, milyen arányban a szülők, illetve a gyerekek baráti köre, saját felmérést készített a médiaismereti órákon. Az eredményen maga is megdöbbent, hiszen a kérdőívekből az derült ki, hogy a gyerekek több mint fele szülői kontroll nélkül, jellemzően online, a digitális médiafelületeken, közösségi platformokon tölti az esti szabadidejét, gyakran a hajnali órákig. Nem csoda, hogy másnap fáradtságra panaszkodik, és a második-harmadik órától fogva ásítozik, passzívvá válik.

Szabó Gyula szerint a gyerekek leterheltsége sokkal összetettebb kérdés annál, hogy kizárólag az iskolát, ezen belül pedig a házi feladatot tegyük felelőssé a túlhajszoltságért.

– A túlterheltségért szerintem fele-fele arányban felelősek a szülők és a pedagógusok. Utóbbiak úgy tudják inspirálni a tanulókat, ha a kor szellemének és érdeklődésüknek megfelelő, kreativitást serkentő, érdekes feladatokat adnak nekik, amelyek során egyéni ritmusukban fejlődhetnek. Én soha nem teszem kötelezővé, csak ajánlom az otthoni munkát, de ha valaki ügyesen megcsinálja, akkor igyekszem jutalmazni a teljesítményt, amire számos lehetőség nyílik a KRÉTA rendszeren belül, ezzel pedig tovább tudom motiválni a tanulót.

Az NPK országos elnökségi tagja megerősíti: sajnos arra is akad példa, hogy a tanár a tanórán elmaradt anyagot szeretné bepótolni a túlzott mennyiségű lecke kijelölésével, amit a maga részéről nagyon helytelennek és elavult pedagógiai gyakorlatnak tart. Amint fogalmaz, annak a kisdiáknak, aki esetleg több ilyen pedagógussal is találkozik, valóban nem könnyű ébren tartani az iskola és a tanulás iránti érdeklődését.