Kellemetlen: Magyar Péter hisztizik, már ő sem tudja követni, hova milyen kommentet másol
Magyar Péter ismét az egyik kedvenc elfoglaltságával ütötte el a szabadidejét: az őt támogató média róla szóló cikke alá kommentelgetett. Most azonban valami hiba csúszhatott a gépezetbe ugyanis egy egészen furcsa hozzászólást hagyott a Telex cikke alatt – hívta fel a figyelmet Hont András a közösségi oldalán.
A pótcselekvésnek látszó tette Magyar Péternek nem egyedülálló, ugyanis ezt rendszeresen csinálja, különösen akkor, mikor a szócsöveként működő médiumok éppen nem vele foglalkoznak. Ráadásul szabadideje is sok van a baloldali pártvezérnek, hiszen a munkáját az Európai Parlamentben – amire a választók megválasztották – nem végzi el. Magyar Pétert láthatóan csak a mentelmi jogának megtartása érdekli a brüsszeli munkájából – írja a Facebook-bakival kapcsolatban a Magyar Nemzet.
Magyar Péter most két – a Tisza-adatbotrány miatt mentegetőző – Facebook-poszt között éppen a Telex egy olyan cikkének a kommentszekciójába látogatott, amelyet éppen az egyik ilyen terelő és vádaskodó bejegyzéséből készítettek. A komment azonban nem sikerült úgy, ahogyan azt a Tisza-vezér akarta, ugyanis szemmel láthatóan egy, a Tisza Pártnak szóló sajtómegkeresést sikerült bemásolnia és posztolnia.
Ezt segítsen megfejteni valaki. Itt mi történik? Illetve történt, mert a Megváltó úr már cserélte a kommentjét – reagált Hont András.
A publicista még válaszlehetőségeket is mellékelt bejegyzésében:
- Messiás úr letiszasajtózta a Telexet.
- Valaki véletlenül ide másolta be egy hozzájuk intézett kérdést.
- A kommentminiszterelnök magával társalog, és erre valami miatt a Telex kommentfolyamát tartja a legmegfelelőbbnek.
- Korán volt még.
- Egymilliárdos AI, nem az ő aláírása, Tóni.
- Egyéb.
A hibát valóban gyorsan észrevette a Tisza-vezér és javította is: kicserélte pontosan ugyanarra a posztjára, amelyről a cikket írták. Ezt Hont András – aki Magyar Péter új kommentjét is megosztotta – így kommentálta: „időközben ez lett, az első legalább érdekes, ez meg k…rva uncsi”.
