Karácsony Gergely első főpolgármesteri ciklusa 2019 és 2024 között összességében két dologról szólt: a városvezető panaszkodásáról és felelősséghárításáról, valamint Budapest egyhelyben topogásáról, illetve leépüléséről. Ha nem lettek volna az előző főpolgármester, Tarlós István és a kormány által előkészített fejlesztések, akkor öt év alatt lényegében néhány méhlegelő, pár gyalogátkelőhely és sárga festékkel felpingált bicikliutak jelölték volna Karácsony és csapata tevékenységét – írja a Magyar Nemzet.

Hirdetés

Beszédes adat, amelyet Karácsony Gergely a főpolgármesteri vitán sem cáfolt érdemben: Budapest 1100 kilométernyi úthálózatából a főváros által fenntartott főutaknak egy év alatt – 2023-ban – mindössze 0,6 százalékát újították fel.

Leginkább kifizetőhelyként használják a fővárosi önkormányzatot

A tanácsadók alkalmazására ellenben volt pénz, ráadásul számos esetben nem szakemberek kaptak feladatokat: a baloldal a jelek szerint leginkább kifizetőhelyként használja a fővárosi önkormányzatot.

Karácsony első főpolgármesteri ciklusa alatt mind a baloldali, mind a jobboldali sajtó rendszeresen írt a tanácsadókról és fizetéseikről. A HVG 2023-ban kérte ki az adatokat a korábbi évekre, de az Origo és a Magyar Nemzet is rendszeresen igényelte ezeket.

Az elmúlt években megjelent hírekből az derül ki, hogy évente átlagosan 400 millió forint körüli összeget emésztettek fel a tanácsadói bérek, amelyek folyamatosan emelkedtek. A tanácsadók és főtanácsadók száma változott az évek során: 2020-ban még 37-en voltak, 2021-ben viszont már 50-en, 2022-ben 46-an, 2023-ban pedig 42-en. Havi bruttó bérük igen nagy szórást mutat: 150 ezer forinttól 1,35 millió forintig terjedt korábban, 2024-ben egyesek már ennél is többet kereshetnek. A tanácsadók bruttó átlagbére havi 670–800 ezer forintot tett ki a ciklus nagy részében, fizetésük 2020 után havonta 34–35 millió adófizetői forintba került.

A tanácsadók és főtanácsadók közül nem mindegyik közvetlenül Karácsony Gergely munkáját segíti: helyetteseinek és a fővárosi frakcióknak is vannak konzulensei. A főpolgármester tanácsadói gárdájának száma kisebb ingadozásokat mutat a ciklus során, Karácsony évente 17–20 emberrel dolgozott együtt, akikre havonta 12–16 millió forintot költöttek.

Az ismert tanácsadók többsége a baloldali holdudvarhoz tartozik

Helyettesei közül Tüttő Kata (MSZP) a ciklus nagy részében egy főt alkalmazott, Dorosz Dávid azonban már három–hét főt, Gy. Németh Erzsébet négy, Bősz Anett öt, Kerpel-Fronius Gábor pedig három–öt főt foglalkoztatott. Ugyanez a szám Kiss Ambrus esetében három–hat fő volt. A Fővárosi Közgyűlés frakciói mellett összesen öt-hat tanácsadó dolgozott.

Korábban írtuk

Az ismert tanácsadók többsége a baloldali holdudvarhoz tartozik, egyesek pedig a Soros-hálózat tagjai. Ez utóbbiak közé tartozik Misetics Bálint, a Város Mindenkié aktivistája, aki szinte a Városháza átvételétől Karácsony szociális és lakásügyi főtanácsadója. Misetics volt a Soros György alapítványaihoz köthető, kormányellenes tüntetéseket szervező Hallgatói Hálózat egyik vezetője is.

Ámon Ada klímapolitikai főtanácsadóként tevékenykedett, majd megkapta a Budapesti Klíma Ügynökség vezetői székét. Ámon a közelmúltban egy podcastban tett kijelentésével vált hírhedtté, amely alapján sokan arra következtettek: a városvezetés kitiltaná a budapesti utakról a tíz évnél idősebb autókat. A korábban Ámon Ada által vezetett Energiaklub 2015-ben és 2016-ban összesen 145 ezer dollár, mintegy 37,5 millió forint támogatásban részesült Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatától.

Le Marietta a Soros-egyetemen tanult, a Járókelő blog alapítója, és egy ideig Karácsony részvételiségért felelős főtanácsadója volt. A 2024-es kampányban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt EP-listáját vezette, ám végül nem sikerült bejutnia az Európai Parlamentbe.

Természetesen a névsorból nem maradhat ki Korányi Dávid, aki a főpolgármester városdiplomáciai főtanácsadója volt. Korányi Bajnai Gordon egykori kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója, majd államtitkáraként dolgozott, később a 2022-es országgyűlési választásokon fontos szerep hárult rá a baloldal kampányának finanszírozásában.

Az általa az USA-ban alapított Action for Democracy nevű szervezet hárommilliárd forintnyi dollárt utalt át a baloldalnak, ennek jelentős része korábbi főnökének cégénél, a Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdatnál kötött ki. Korányi igyekezett azt hazudni, hogy a pénz mikroadományokból származott, ám azóta kiderült, hogy jórészt Soros György pénze érkezett a baloldalhoz.

Karácsony egyik legfontosabb embere Tordai Csaba

Karácsony Gergely egyik legfontosabb embere Tordai Csaba jogi főtanácsadó, aki lényegében minden fontosabb jogszabálytervezetet, dokumentumot átnéz, mielőtt az a közgyűlés elé kerülne, vagy a főpolgármester szignózná. Tordai szintén komoly finanszírozási botrányba keveredett, ugyanis segítségével Karácsony 2021-es előválasztása során több mint 500 millió forintnyi adomány érkezett be a miniszterelnök-jelöltségért ringbe szálló főpolgármester kampánycsapatához.

Az adománygyűjtő ládákhoz tartozó jegyzőkönyveket azonban a gyanú szerint meghamisíthatták, így a hatóságok azóta is nyomoznak az ügyben, Tordai ügyvédi irodájában házkutatás is történt. Mindeközben az is kiderült, hogy Tordainak szerepe volt Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányában is.

Gál J. Zoltán stratégiai főtanácsadóként segíti Karácsony munkáját. A kommunikációs szakember korábban a Gyurcsány-kormány szóvivőjeként dolgozott, manapság Karácsony Facebook-oldalát kezeli és kommunikációs ügyekért felel.

Kálmán Olga is a városházán kezdhette politikai karrierjét

A televíziós műsorvezetői pályáról Gyurcsány Ferenc pártjába átlépő Kálmán Olga is a Városházán kezdhette politikai karrierjét. Kálmán már műsorvezetőként is látványosan elfogult volt: a kormánypárti politikusokat igyekezett kellemetlen helyzetbe hozni, miközben Gyurcsány Ferenccel baráti hangulatú beszélgetéseket folytatott.

Kálmán Olga 2019 decemberében került Gy. Németh Erzsébet kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes mellé tanácsadónak. Hogy Kálmánnak mi köze a kultúrához, az a mai napig nem derült ki, ám egyből bruttó egymilliós fizetéssel kezdhette karrierjét. A politikus azóta országgyűlési képviselő lett a Demokratikus Koalíció színeiben.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.