Hirdetés

Koncz Zsófia elmondta, ezzel az idős emberekért kiemelkedő munkát végző önkormányzatokat kívánják elismerni.

Úgy fogalmazott, az idősek egy élet munkájával megteremtették a jelent a fiatalabb generációk számára.

A pályázatok minden évben jól mutatják, a helyi közösségek milyen kreatív ötletekkel tudják segíteni a 65 év felettieket abban, hogy időskorukban is aktív és közösségi életet tudjanak élni – fűzte hozzá.

Az idei felhívás kiemelt figyelmet fordít a demenciával élő idősekre, ezért olyan önkormányzati intézkedéseket is szeretnének díjazni, melyek segítik a demencia miatt fokozott figyelmet igénylőket, illetve a generációk közötti kapcsolatok erősítését – ismertette az államtitkár.

Korábban írtuk

A pályázati felhívás a kormany.hu oldalon érhető el, beadási határideje augusztus 30.

„Várjuk az önkormányzatok jelentkezését, tegyünk együtt az idősekért, akiknek minden magyar család nagyon sokat köszönhet” – mondta Koncz Zsófia.