Fotó: MTI/Soós Lajos, szerk.
Hirdetés

Keresztes László Lóránt (LMP) közölte: a salátatörvény-jelleg mögött politikai megfontolások állnak, egy kétharmaddal rendelkező kormánynak ugyanis nem érdeke, hogy az ellenzék támogathasson számára elfogadható javalatokat.

Sokszor láthatók koncepcionális hátraarcok – fogalmazott meg egy kritikák az igazságügyi tárcával kapcsolatban. Szerinte ez nem erősíti a közbizalmat.

Úgy folytatta: a kormányzat már azzal törvényt sértett, ahogy beterjesztette javaslatát, hiszen azt nem előzték meg egyeztetések az érintettekkel, a szakmai szervezetekkel. Nem tették közzé a javalatot és annak indoklását.

A végrehajtás, az ingóságok árverezése kapcsán elfogadhatatlannak nevezte, hogy ha nem sikerül megszerezni a tárgy értékének 35 százalékát, akkor 1 százalékon is értékesíthető az. Ez szerinte a végrehajtást kérőt sem szolgálja, és az adós megbüntetése sem lehet cél.

Ez önmagában is lehetetlenné teszi, hogy az LMP megszavazza az előterjesztést, ám módosító javaslat benyújtásának nem látják értelmét – jelentette ki.