Készítsen interjút kedvenc műsorvezetőjével!
A közmédiumok – a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió és a Magyar Távirati Iroda, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – is jelen lesznek 2011. május 14-én, szombaton az V. Sajtófesztiválon, a budapesti Vörösmarty téren. A nézők 10.00-18.00 óra között találkozhatnak kedvenc műsorvezetőikkel, dedikáltathatják az általuk írt könyveket, vagy akár interjút is készíthetnek velük, amit azután hazavihetnek DVD-n. A helyszínen megvásárolhatók a közmédiumok könyvei, filmjei, hangzóanyagai is.
A Magyar Lapkiadók Egyesülete által rendezett V. Sajtófesztivál fő célja az olvasásra való ösztönzés, az ifjúság megszólítása, az olvasási kultúra terjesztése. A közmédia-rendszer magáénak érzi ezt a törekvést, így örömmel vesz részt a rendezvényen – mondta az MTVA szóvivője. Cserháti Ágnes kiemelte, hogy a közmédiumok legfontosabb feladata megegyezik az olvasás céljával, ami nem más, mint a szórakoztatás, gyönyörködtetés és az információszerzés. „Az adóforintokból fenntartott közmédia-rendszer működése elsősorban a nemzeti, az európai és az egyetemes kulturális örökség értékeinek ápolását, a kulturális sokszínűség érvényesülését, a társadalom összetartó erejének erősítését szolgálja. Ezeket az értékeket közvetítjük a fiatalok felé, úgy, hogy megpróbálunk az ő nyelvükön szólni, részt venni informálásukban, oktatásukban, nevelésükben. Nincs olyan kötelező olvasmány, amelyet a Közszolgálati Archívum kincsei közt ne találnánk meg. A klasszikus alkotásokat időről-időre műsorra tűzzük, megnézhetik a fiatalok, kedvet kaphatnak az olvasáshoz, és így hozzájárulhatunk világképük szélesedéséhez”- mondta a szóvivő.
Cserháti Ágnes szerint az internetes nemzedék elvárásait is kielégíti, hogy a közmédia-rendszer által üzemeltetett honlapokon visszakereshetik az információkat, és nemcsak olvashatnak, hanem gondolataikat is kifejthetik, fórumozhatnak. Bár sok vita zajlik arról, hogy a világháló kiszorítja-e az új generáció tagjainak életéből az olvasmányokat, az MTVA szóvivője úgy véli, inkább saját világukon keresztül hozza közelebb a fiatalokhoz a könyveket, az értékeket, hiszen az internet kommunikációs eszközt ad a gyermekek kezébe. A közmédia-rendszer feladata, hogy ezeket a platformokat megtöltse értékes, érdekes tartalommal és az értékes műsorok, alkotások, olvasmányok felé terelje a fiatalokat, művelődésre, információszerzésre buzdítsa, biztassa őket.
Cserháti Ágnes emlékeztetett arra is, hogy a funkcionális analfabetizmus terjedése és újratermelése európai, sőt világjelenség, sajnos nekünk is szembe kell nézni vele. „Művelődési-képzési, gazdasági és társadalmi következményei közvetlenül érintik a nemzet sorsának további alakulását, ezért a közmédia-rendszernek kiemelt szerepe van abban, hogy orvosolja ezt a komoly problémát és segítse értelmezni az olvasottakat. Ennek felismerése nemcsak a megoldást kereső közoktatási, felnőttoktatási intézmények feladata; tartalomszolgáltatása, műsorai révén a közszolgálati médiának is cselekednie kell” – mondta az MTVA szóvivője.
A közmédiarendszer olvasásnépszerűsítő programjának műsorvezető-házigazdái, Barkó Judit és Süveges Gergő íróként és közszereplőként is „kampányol” azért, hogy a rohanó világunkban ne fosszuk meg magunkat attól az élménytől, hogy olvasmányaink révén a képzeletünk csodálatos világokba kalauzoljon el bennünket.
A Duna Televízió népszerű műsorvezetője, Barkó Judit szerint fontos, hogy az alsó tagozatos kisgyermekek rákapjanak az olvasás élményére. „Kislánykoromban még kötelező volt kék papírba csomagolni a tankönyveket, füzeteket, de ez a kék papír, ami talán legjobban a durva csomagolópapírra hasonlít másra is jó volt. Táblát csináltam belőle, celluxszal a nagyszekrényre ragasztottam, a babáimat, és az egyetlen mackót leültettem a földre, és tanítottam őket. Néha mesét olvastam, néha feleltettem” – mesélte Barkó Judit. „Lényegében már nyolcévesen tanárnak készültem. Később magyar-angol szakos tanárként néhány évig egy általános iskolában tanítottam. Akkoriban nem valami helyett olvastunk, hanem örömből. Ezt a különös világot semmi sem pótolhatja, még akkor sem, ha úgy tűnik. Amit nem ismerünk, az nem is hiányzik… És én azt hiszem tanárként, televíziós szerkesztő- műsorvezetőként, újságíróként, hogy kötelességünk megmutatni a titokzatos világ elementáris erejét. Nem az internet, a televízió helyett, mert az fölösleges próbálkozás lenne, de mellette!” – mondta a műsorvezető.
Süveges Gergő szerint faramuci helyzet televízió és rádió segítségével olvasásra buzdítani, mert az olvasáshoz ezeket mégiscsak érdemes kikapcsolni. „Vállalom, hogy egy kicsit magunk ellen is beszélek. Miközben mindent megteszünk, hogy a képernyőn és hangszórókon keresztül felkeltsük az érdeklődést, mégis azt javaslom: kapcsolódjanak ki, és lépjenek közelebb a könyvespolchoz. Megéri”- mondta az MTV egyik legkedveltebb arca.
A Sajtófesztivál vendégei, a nézők, hallgatók nemcsak a házigazdákkal találkozhatnak a Vörösmarty téren, hanem több képernyős kedvencükkel is. 10-től 18 óráig a Magyar Televízió műsorvezetői közül Zalatnai Brigitta, Veiszer Alinda, Nika György, Jegyes-Tóth Krisztina, Süveges Gergő, Sipos Szilvi és Nagy György, a Duna Televíziótól Menczer Tamás, Barkó Judit, Banner Géza, Bobák Róbert és Csáky Zoltán, a Magyar Rádió műsorvezetői közül Szalóczy Pál és Horváth Gergő, az MTI Hírcentrumtól pedig Siklós András várja a látogatókat. A rendezvény házigazdája a két népszerű műsorvezető, Barkó Judit és Süveges Gergő a közmédiumok műsoraiban is felhívják majd a figyelmet május 6-14. között az olvasás fontosságára.
További információ a www.sajtofesztival.mtva.hu oldalon!