– Magyarországon a Metro C&C volt az első nemzetközi nagyvállalat, amely áruházláncot hozott létre. Hogyan emlékszik vissza ezekre az időkre?

– 1987-ben, amikor az első nyugat-európai vállalatok megjelentek Magyarországon, még a szelét sem éreztük a rendszerváltásnak, de azt már lehetett látni, hogy a külkereskedelem állami monopólium, ahol tizennyolc évet dolgoztam, előbb-utóbb meg fog szűnni. Érezni lehetett, hogy inog a külkereskedelem trónja. A nagyobb magyarországi termelő vállalatok mindent elkövettek azért, hogy önálló külker jogot szerezzenek. Ez sikerült is néhány meghatározó nagyvállalatnak, amely előrevetítette, hogy az állami monopóliumra épülő külkereskedelmi rendszer fel fog bomlani. Amikor megjelentek Magyarországon az első multi cégek, például a Siemens, a Metro AG engem választott, hogy képviseljem őket Magyarországon. Akkor még ők sem tudták, milyen üzletpolitikát fognak hazánkban megvalósítani. Rövid idő alatt felismertem, hogy sok magyar árucikk kerül ki különböző csatornákon, importőrök közbeiktatásával a külföldön működő Metro C&C áruházakba. Azt javasoltam, hogy kapcsoljuk ki a közvetítő kereskedőket, mert egyrészt a magyar termelő kedvezőbb áron tudja majd értékesíteni termékét, másrészt a Metro is olcsóbban fog hozzájutni a termékekhez. Nagy mennyiségben vásároltak hazánktól például baromfi termékeket. Akkor Magyarország Lengyelország mellett a legnagyobb baromfi exportőr volt Kelet-Európában. Egyre bővült az az árucikk-kör, amely a mi közvetítésünkkel jutott el valamelyik Metro C&C áruházba. Akkor már nemcsak élelmiszer-ipari, hanem non-food termékek exportjával is foglalkoztunk, például faszénnel, Zsolnay-kerámiával, vagy éppen cirokseprű értékesítésével. A rendszerváltás idejére szépen felfutott a cég.

– Erre az időszakra tehető, amikor a magyar bevásárlóturizmus csúcsokat döngetett.

– A németországi és az ausztriai Metro C&C áruházakban is jelentős volt, elsősorban az akkor alapított, magyar vállalkozók által lebonyolított forgalom. Volt Bécs mellett egy olyan kiskereskedelmi áruház, ahol a vásárlások hetven százalékát magyarok bonyolították le. 1992-ben a Metro vezetése úgy döntött, hogy Magyarországon is bevezetik a Metro C&C áru házakat. Topmenedzserképzésre küldtek Angliába, Németországba és Ausztriába, majd 1993- ban kineveztek a Metro Holding Hungary magyarországi vezérigazgatójává, azzal a céllal, hogy zöldmezős beruházásokkal építsem ki a Metro magyarországi áruházi láncolatát, indítsam el, hozzam működésbe az egész céget. Mondanom sem kell, hogy mekkora kihívás volt ez számomra. Arra kértek, hogy ne egy magyar Metrót hozzak létre, hanem valósítsam meg a Metrót Magyarországon. Amikor 1994-ben az első áruházainkat Ferencvárosban és Budaörsön megnyitottuk, az emberek már két nappal a nyitás előtt sátrat vertek az áruházak előtt. Az áruházak megnyitása óriási üzleti sikerrel járt, hiszen mi voltunk az elsők, akik nagy alapterületen több mint húszezer árucikket kifejezetten kedvező áron értékesítettünk. Ennek köszönhetően nagyon jók voltak a gazdasági mutatók is, európai összehasonlításban a Metrónak Magyarországon volt az egy négyzetméterre, és az egy alkalmazottra jutó legnagyobb forgalma. A nagy sikereken felbuzdulva a tulajdonosok arra kértek, hogy vidéken is nyissunk áruházakat. 1995 augusztusában Debrecenben, majd októberben Pécsett, 1996-ban Szegeden, Miskolcon és Budapesten nyitottunk újabb áruházakat. 1996-ra a Metro Holding Hungary lett Magyarország legnagyobb kereskedelmi vállalkozása. A Tesco 1996-ban jelent meg a magyar piacon.

– Miben különbözött a Metro a később megjelenő nemzetközi vállalatoktól?

– A legfőbb különbség az volt, hogy az ötfős menedzsmentben négyen voltunk magyarok. A multikra már kezdetben az volt a jellemző, hogy külföldről hozták be a menedzsereket, akik három-négy év alatt kiépítették, elindították a céget, majd újabb külföldi menedzserek váltották őket. Elsőként mi vezettünk be egy új kereskedelmi kultúrát Magyarországon. Ez elsősorban a széles áruválasztékban, az áruk minőségében és kihelyezésében, valamint az árban jelentett előrelépést akkor idehaza. Lényeges szempont volt a szerződéses kötelezettségek betartása. Azok a beszállítók, akik a Metróval szerződtek – bár halasztott fizetéssel –, de mindig a pénzükhöz jutottak. Ezt az új rendszert a kereskedelemben a partnereink többsége elfogadta. A helyzet akkor kezdett megváltozni, amikor megjelent a többi multinacionális cég. A Tesco óriási pénzeket mozgósított Angliából, és egy nagyon agresszív expanzióba kezdett. 2000-ben már közel negyven hipermarkettel rendelkeztek Magyarországon. Majd megjelent az Auchan és a Cora is, rövid időn belül több bevásárlóközpont kiépítésével.

– Milyen következményei voltak a multinacionális vállalatok gomba módon történő szaporodásának?

– Kialakult a multik közötti ádáz küzdelem. Magyarország, különösen 2002 után, igen árérzékennyé vált, ezért a multik olyan termékek bevezetésére törekedtek, ahol nem a minőség, hanem a minél olcsóbb ár volt a meghatározó. Megjelentek az úgynevezett „gazdaságos termékek” és egyre nagyobb hányadot képeztek az eladásban a „saját termékek”, amelyek árban és sajnos minőségben is egy alacsonyabb kategóriát reprezentáltak. A vásárlőerő csökkenésével az emberek hajlamosak lettek arra, hogy a gyengébb minőségű terméket vásárolják meg, mert az olcsóbb. Mindezek ellenére mégis azt kell mondanom, hogy ezek a cégek hozzájárultak ahhoz, hogy hazánkban rendkívül széles választék alakuljon ki, és hogy a fogyasztói árak alacsony szinten maradjanak, amelynek következtében az infláció az élelmiszer-ipari termékeknél és a tartós fogyasztási cikkeknél nagyon alacsony volt. A non-food termékek inflációs rátája 1998 és 2004 között mindössze két százalékkal emelkedett. Azt is tisztán kell látnunk, hogy a multik nagy számban hoztak létre új munkahelyeket hazánkban, lényegesen többet, mint amennyi a kis üzletek bezárásával megszűnt. El kell ismerni, hogy óriási munkaszervező erővel rendelkeznek, a hatékonyság, termelékenység és a produktivitás igen erős oldaluk.

– Az idei választási kampány egyik központi témája lett a multik megadóztatása.

– A magyar köztudatban elterjedt, hogy a multinacionális cégek nem fizetnek adót, sőt adókedvezményben részesülnek. Le kell szögeznünk, hogy a kereskedelmi típusú magyarországi beruházások után és a kereskedelemmel foglalkozó nagy multinacionális cégek semmiféle adókedvezményben nem részesülnek. Sőt, az a gyakorlat alakult ki, ha multi szeretne egy városban letelepedni, jelentős infrastrukturális beruházásokat is végre kell hajtania. Azok a multinacionális cégek, amelyek termelő tevékenységet folytatnak, azaz új értéket állítanak elő, valóban részesülnek az adókedvezményekből. Nem hiszem, hogy ezen változtatni kellene. A termelő cégek igenis részesüljenek valamilyen kedvezményben, hiszen új értéket állítanak elő és ez az ország alapvető érdeke. A kereskedelmi vállalatok pedig, mint ahogy eddig sem kaptak, a jövőben sem kapjanak semmilyen kedvezményt. Azt is meg kell erősíteni, hogy a multik becsületes adófizetők, akik minden alkalmazottjuk után megfizetik a terheket és járulékokat, valamint a társasági adót.

– „A bevásárlóközpontok a hazai beszállítókkal szemben olykor nyomasztó erőfölénnyel rendelkeznek. Ezt kihasználva a nagy bevásárlóközpontok kiszolgáltatott helyzetbe hozzák a hazai beszállító kis- és közepes vállalkozásokat.” – olvashatjuk az új kormányprogramban.

– A multinacionális cégek az egymás közötti versenyben a belföldi szállítókkal létrehozott szerződéses viszonyokat tekintve valóban túlzásokba estek. Belistázási díjat, listán tartási díjat, polcpénzt, marketingköltséget, áruháznyitási költséget, születésnapi költséget stb. vezettek be. Ugyanakkor a „Tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény”, amelyet tavaly ősszel fogadott el egyhangúlag a parlament, ezt a kérdést többé-kevésbé rendezi. Vannak bizonyos pontjai, amelyek ugyan nem EU-konformok, mert például korlátozzák a szerződéskötés szabadságát vagy előírják az üzletekben tartandó magyar élelmiszer-ipari termékek részarányát, de ez a törvény mindenképpen nagy lépés annak érdekében, hogy egy tisztességes forgalmazói magatartás valósulhasson meg Magyarországon. Fontos, hogy mindkét fél figyelembe vegye és betartsa a törvényben lefektetett elveket. Meglepetésre éppen a beszállítók, akiknek elsősorban az érdekeit szolgálja és védi ez a törvény, sokszor nem ismerik és szerződéskötéskor nem törekednek annak betartására.

– A kormányprogram kiemelt feladatának tartja a magyar termékek védelmét, és felhívja a figyelmet, hogy „a sok esetben jobb minőségű hazai terméket a bevásárlólánc valamely saját külföldi termelőjének termékére cseréli le.”

– Ahogy arra már utaltam, a fent említett törvény tartalmaz egy olyan kitételt is, amely kötelezi a Magyarországon működő multinacionális vállalatokat, hogy az élelmiszer-ipari termékskálájuk nyolcvan százalékát Magyarországról szerezzék be, polcaikon magyar termékeket forgalmazzanak. Jellemző a multikra, hogy nemzetközi tendereket írnak ki egy-egy árucikkre, ajánlatot kérnek a szlovákoktól, lengyelektől, csehektől stb., és amelyik a legolcsóbb, azt veszik meg, gyakran a minőségétől függetlenül. A jelenlegi piaci környezetben sajnos az ár a meghatározó és így gyakran háttérbe szorul a minőség, az áru hazai eredete. Pedig nekik is elemi érdekük lenne, hogy segítsék a hazai termelőket, hiszen itt keresik a pénzüket, innen viszik ki a nyereségüket. Igenis, próbáljanak meg valamilyen gesztust gyakorolni a magyar termelők felé. Még akkor is, ha úgymond az EU ezt nem szereti, mert az áruk szabad mozgását biztosítani kell. Ugyanakkor tudjuk mindannyian, hogy a nyugat-európai országokban azért mégiscsak megtalálták annak a módját, hogy hogyan részesítsék előnyben a hazai termékeket. Magyarországon is meg kell találni.

– Ha ön szerint a multik becsületes adófizetők, miben látja a magyar gazdasági és adórendszer legnagyobb problémáját?

– Magyarországon a pénzek kiszivattyúzásának két alapvető formája létezik. Azok a magyar nagyvállalkozások, amelyek multinacionális cégeknek tekinthetők, mert jelentős beruházásokat valósítanak meg külföldön is, a nagy adózási terhek miatt arra kényszerülnek, hogy a magyar cégeiket off shore cégek tulajdonolják. A cégnél keletkező osztalékot így adózatlanul ki tudják vinni egy 2007 elején bevezetett salátatörvénynek köszönhetően. Azt is megkockáztatom, hogy a törvény elsősorban az akkori vezetők, kormánykörök érdekeit képviselte, akik, mint tudjuk, üzletemberekről kerültek ki, és nem vetik meg az off shore cégeket. Ez nagyon elterjedt a magyar nagyvállalkozások körében, de ma már nemcsak a nagy-, hanem a közepes vállalkozások is adóelkerülés céljából azt a módszert választják, hogy cégüket névértéken egy off shore cégnek eladják. Azt természetesen nem lehet tudni, legfeljebb sejteni, hogy ki áll az off shore cég mögött valódi tulajdonosként. A pénzek kimennek a különböző országokban működtetett adóparadicsomokba, ahol általában csak egy postafiókot nyitnak. Ha valóban sikerül olyan adórendszert létrehozni, amely már lehetővé teszi a vállalkozások normális működését, akkor meg kell akadályozni azt, hogy ebben a formában százmilliárdok áramoljanak ki az országból. A másik pénzszivattyú a multik módszere. Amellett, hogy valóban becsületes adófizetők, megtalálták annak legális módját, hogy hogyan lehet Magyarországról a pénzeket adózás előtt kivinni. A legegyszerűbb módja ennek az, amikor az anyavállalat és a Magyarországon működő leányvállalat között szerződéseket kötnek különböző szolgáltatási és egyéb jogcímekre vonatkozóan, amelynek egyik leggyakoribb példája a névhasználat. Azért, mert egy multinacionális cég Magyarországon ugyanazon néven van bejegyezve, mint az anyaház, névhasználati díjat kell fizetnie. Szerződésben rögzítik, hogy a bevétel egy bizonyos nagyságrendjét, kettő-öt százalékát névhasználati díj címén adózás előtt kiutalják, és költségként leírják. De a névhasználati díjon felül még számos más címszó áll a rendelkezésükre a pénzek adózás előtti átutalásához. Több tíz milliárdos nagyságrendekről van szó.

– Hogyan látja a multik gazdasági erőfölényét?

– Nálunk az üzemanyag- és olajforgalmazással foglalkozó cég ma Magyarország legnagyobb vállalata, egy tipikus multinacionális vállalat. Abszolút monopolhelyzetben van, amellyel kellőképpen vissza is él. Felháborító, hogy egy ilyen gazdasági helyzetben lévő országban, ahol a vásárlóerő ilyen alacsony szintre süllyedt, ahol az emberek egyre nagyobb számban napi megélhetési gondokkal küzdenek, nálunk legyen Európa egyik legmagasabb üzemanyagára. Ezt a kiváltságos helyzetet meg kell szüntetni. Új törvényi rendelkezésekkel az üzemanyagárak mértékét biztosan kordában lehetne tartani, arról nem is beszélve, hogy ki lehetne vetni a cégre valamilyen különadót, hogy a forgalma után fizessen a magyar államnak. Abból kell kiindulni, hogy a cég egykor száz százalékban magyar állami tulajdonban volt, csak a magyar állam a privatizálás során elkótyavetyélte. A privatizálás előtt minden egyes ingatlanját, beruházási eszközét, termelő üzemét a magyar állam létesítette. Sajnos az állam elkövette azt a súlyos hibát, hogy nem kötött olyan szerződést a privatizálás során, majd azt követően a céggel, amely mindvégig biztosította volna azt, hogy a cég bevételének egy meghatározott százalékát automatikusan befizeti a magyar államnak. A multik kétségtelenül gazdasági erőfölénnyel rendelkeznek, de nem lehet általánosítani. Meg kell vizsgálni minden esetet egyenként. Nem véletlenül ragadtam ki az előbbiekben említett esetet, mert az a legszembetűnőbb. De ugyanez vonatkozik egy bankra is, amely állami tulajdonú bank volt. A gondatlan magyar állam elmulasztotta azt a lehetőségét, hogy ez a bank évente az adón kívül a magyar államnak egy jelentős összeget befizessen. Ezeknek a vállalatoknak milliárdokban kifejezett összegekkel kellene külön támogatást nyújtani a teljesen eladósodott magyar államnak.

– Az adóparadicsomokba menekített pénzek, a multik adózás előtt kivitt nyeresége vagy a volt állami tulajdonú cégek külön adóztatása mennyiben járulnának hozzá a magyar gazdaság rendbetételéhez?

– Nagyon jelentősen. Az oktatás, az egészségügy a kis- és középvállalkozások területén néhány száz milliárd forinttal nagy eredményeket lehet elérni. Meggyőzősédem, ha a fent említett területeken rendet teszünk, be fog indulni a gazdasági fejlődés. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a multik a nemzeti jövedelem, a magyar export jelentős részét adják. Meg kell tehát találni a kis- és közepes vállalkozások, valamint a multik együttműködésének legjobb feltételeit. A kis- és közepes vállalkozások a foglalkoztatottak hetvenöt százalékát adják. Szükség van tőkeinjekcióra, fontos, hogy hitelhez jussanak. A Magyarországon működő kereskedelmi bankok szinte mindegyike külföldi tulajdonban van, tipikus multinacionális vállalatok. A bankok működésében is bőven lehet találni kifogásolnivalót. Nem tesznek eleget annak az alapvető feladatuknak, hogy hitelt nyújtsanak a kis- és közepes vállalkozásoknak. Bízom benne, hogy az új kormányzat lépésről lépésre rendbe fogja tenni ezeket a dolgokat. Meggyőződésem, hogy Magyarországot két éven belül növekedési pályára lehet állítani. Bízni kell abban, hogy az emberekben van elég elszántság ahhoz, hogy Magyarországon egy új és más minőségű élet induljon be.

Lass Gábor

* * *

JAROSS TAMÁS

1949-ben született Budapesten

1983-1987 Külkereskedelmi Főiskola, áruforgalmi szak

1968-1987 a Metallipmex Külkereskedelmi Vállalat főosztályvezetője

1987-1922 Metro Trading Kereskedelmi Képviselet irodavezetője

1992-2005 Metro Holding Hungary vezérigazgatója

2005-től önálló cégvezető