Nagyon pontos, megbízható és kiszámítható ember vagyok, erős bennem a megfelelési vágy, amit megígérek, azt végre is hajtom mindenáron. Ugye ez jól hangzik egy állásinterjún a foglalkoztató számára? Ez is oka, hogy a Nagy Lépés Futárszolgálatnál, Európában egyedülálló módon autizmussal élő embereket foglalkoztatnak.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

A Nagy Lépés Futárszolgálat. Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

A húsznál több főt foglalkoztató cégek legtöbbször inkább fizetik a rehabilitációs hozzájárulás összegét, mint hogy a törvény szerint megváltozott munkaképességű alkalmazottat vegyenek fel. Más cégek munkát adnak ugyan akadályoztatott személynek, de az illetőnek gyakorlatilag semmi dolga, unatkozik, és nincs megbecsülve. Erős Levente, Scholtz Krisztina és társaik egy olyan munkahelyet akartak létrehozni, ami megfelel a megváltozott munkaképességű emberek igényeinek, de úgy, hogy az egésznek legyen valódi haszna, megtalálva azokat a piaci réseket, amelyek illeszkednek lehetőségeikhez.

Támogatás helyett önbizalom

– Fiatal, kezdő vállalkozóként egy inkubátorprogram keretében került a látókörömbe egy kanadai vállalat, amely akadályoztatott embereket foglalkoztatott – meséli Levente. – Később egy CEU-s ösztöndíjjal kijutottam Kanadába, ahol társadalmi vállalkozásokat tanulmányoztam, és újra rátaláltam erre a futárszolgálatra, ahol 30-40, értelmileg akadályoztatott embert foglalkoztattak. Amikor hazajöttem, megkérdeztem Krisztit, hogy van-e kedve gyógypedagógusként csatlakozni egy ilyen vállalkozáshoz. Az indulásban az Erste Banknak az EU által is finanszírozott SEEDS-programja segített, ami az esélyegyenlőtlenséget csökkentő társadalmi vállalkozásoknak nyújt támogatást.

Levente, alapító. Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

A futárszolgálat jelenleg szociális szövetkezeti formában működik, amelynek többek között tagja a Nem Adom Fel Alapítvány is, valójában ők foglalkoztatják az alkalmazottakat. A vállalkozás most nullszaldós, a szövetkezet több alapító tagja társadalmi munkában vállal benne szerepet, marketinges, szervezési, cégirányítási vagy tanácsadói feladatokat végeznek. Hosszú távon szeretnének terjeszkedni és profitot termelni, a közeljövőben informatikai fejlesztéseket finanszírozni, illetve tartalékot képezni.

– Gyakorlatilag a nonprofit és a for-profit szféra összefűzése volt a célunk – mondja Levente. – Ez külföldön sokkal könnyebben működik, nálunk nincs kultúrája, élesen különválik a kettő. Azért, mert segíteni szeretnék, vagy társadalmilag hasznos tevékenységet folytatni, még nem kell támogatásból élnem, csak megtalálni azokat a területeket, ahol a kettő együtt képes működni. Nem várunk arra, hogy a szánkba repüljön a sült galamb, ráadásul a támogatások kiszámíthatatlanok.

A cég jelenleg négy autistát foglalkoztat, a csapathoz csatlakozott Viki is koordinátorként, aki szintén gyógypedagógus. Az irodában jó a hangulat, közeledik a karácsony, a futároknak céges karácsonyi ajándékokat kell kiszállítaniuk, sok a nevetés, az emberek kedvesek és türelmesek egymással, gyakran érnek egymáshoz, érezhető a bizalom. Főnök gyakorlatilag nincs, Viki és Kriszti inkább az idősebb testvér terelgető szerepét tölti be.

Ha valaki tud valamennyit az autizmussal élőkről, meglepődhetne azon, hogy szívesen futárkodnak, hiszen a megszokást szeretik: azonban a cég megbízásainak ötven-hatvan százaléka stabil megrendelés, vagyis minden hónapban ugyanazokra a címekre szállítanak ki. Ezek egymáshoz közel vannak, így nem jelent időveszteséget az, hogy gyalogos és nem biciklis futárok dolgoznak: volt, aki tizenhat helyszínen járt két óra alatt. Ha pedig új cím van, az alkalmazottak az elmúlt egy évben szert tettek annyi önbizalomra, hogy megbirkózzanak a feladattal.

– Többen szeretik is a kihívásokat – mondja Kriszti, aki a Magyar Williams Szindróma Társaságnál projektvezető, a Ludwig Múzeumban tart múzeumpedagógiai foglalkozásokat értelmileg akadályozott gyerekeknek, illetve az Aura Egyesületnél is foglalkozik autistákkal. – Többszöri beszélgetés után állapítjuk meg, kivel tudunk dolgozni, illetve elvisszük magunkkal egy körútra, ahol felmérjük, mennyire okoz nehézséget számára a kommunikáció, vagy hogy képes-e megtanulni a Google Maps használatát. Ezután egy hosszabb betanulási folyamat következik. Később adódhatnak olyan problémahelyzetek, amikor telefonon segítenünk kell, de alapvetően azok megoldását is ők vezénylik le, ami aztán óriási önbizalmat ad a számukra, és fejlődést jelent.

– Az autizmus nagyon széles spektrumot takar – veszi át a szót Viki. – Van olyan futárunk, aki jobban kommunikál, mint én, nagyon barátságos, és bárkivel megtalálja a hangot. Másoknak sokkal több idő kell ahhoz, hogy megnyíljanak, de remekül oldják meg az új helyzeteket, megint mások döbbenetes teljesítményre képesek. Általánosan csupán az jellemző, hogy nagyon meg akarnak felelni, és igazán odateszik magukat. A mi feladatunk az, hogy ráhangolódjunk a személyiségükre, és annak megfelelően a legoptimálisabban szervezzük meg a munkát.

Károly, futár. Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Mikszáth és séta

– Károly például nagyon jól ismeri a várost, hatalmas adatbázis van a fejében, de ha valamivel véletlenül nincs tisztában, akkor azt a helyzetet nem kezeli olyan jól. No nem azért, mintha félne az újtól, ő nagyon bátor ember – mondja Kriszti.

Ebben a pillanatban érkezik meg Károly, akiről szó van: nagyon barátságos, akkurátusan bemutatkozik, és máris rengeteg információt oszt meg velünk önmagáról és a világról. Pontosan emlékszik, hogy tavaly szeptember 11-én volt az első útja Krisztivel, hogy merre jártak, hogy a Mikszáth Kálmán téren ebédeltek, két szelet pizzát evett és egy kis vizet ivott, Kriszti a telefonos ügyeit intézte, angolul és magyarul is beszélt.

– 45 éves, autista, Asperger-problémás ember vagyok. Régebben a Kézenfogva Alapítványon keresztül dolgoztam egy nagyáruházban raktárosként, de itt jobban megértik az autistákat. A másik helyen kicsit rabszolgaként kezeltek, hajcsárkodtak, nem használhattam a mobiltelefonom, be kellett zárni a szekrénybe, azt sem tudtuk igazán, ki a főnök. Idővel felmondtak volna, de azt már nem vártuk meg, a Nem Adom Fel Alapítványon keresztül találtam ezt a munkát. Először Scholtz Krisztinával ismerkedtünk meg, és nagyon szimpatikusak lettünk egymásnak az első percben – nevet Károly. – És akkor mondta Kriszta, hogy érdemes velem dolgozni. Azóta többször szerepeltem a tévében is, volt egy különös filmünk Leventével, mert rengeteget meséltem benne Mikszáth Kálmánról.

– Kiderült, hogy a legtöbb regényét elolvasta – mondja Levente –, az ezekből készült filmeket is látta, és pontosan emlékszik, milyen szerepet ki játszott el.

– Számomra ez tökéletes munka, mert szeretek a jó levegőn lenni és órákig sétálni a városban, hat kilométert szoktam legyalogolni. A kedvenc köröm a Jelen Bisztró, az Ódry Színpad, a Lumen kávézó, ahol mindig felajánlanak egy kávét, de soha nem fogadom el. Szeretem azt a környéket, a pesti belvárost – meséli Károly.

A 24 éves Csilla gyönyörűen ki van festve, és egy macskaarcot formázó nyakláncot visel. Ő nehezebben nyílik meg, inkább tőmondatokban beszél, és egy kicsit nehezen. Ez alapján azt gondolhatnánk, hogy esetleg izgul, ha szerepelnie kell, de nagyon nyugodt, finom mosollyal, kedves tartózkodással elegyedik velünk szóba. Azt mondja, szereti a nőies dolgokat.

– Már csak ilyenek vagyunk mi, nők. Azért is használok sminket, mert próbálok annyi évesnek tűnni, amennyi valójában vagyok. Sokszor néznek tinédzsernek – meséli Csilla, aki korábban dolgozott asszisztensként és ételkóstolóként is a Nem Adom Fel Kávézóban, de ezt biztosabb és aktívabb munkának érzi. – Itt nagyon elfogadóak, és szeretem azt is, hogy új helyeket ismerek meg, például a Tranzit Cafét. Szerepelhettem a tévében, megmutathattam magamat az országnak. Felnőtt nőnek érzem magam.

Csilla, futár. Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Többszörösen megéri

– Mivel egyébként is futárszolgálatnál dolgozom, tudom, hogy az ilyen helyeken nagy a fluktuáció, az emberek beugranak, mert kell egy kis pluszpénz, van szabadidejük, szeretnek biciklizni, aztán hamar állnak is tovább. A Nagy Lépés esetében kölcsönösen jó helyzet, hogy az autizmussal élők szeretik a megszokást, a vállalkozás pedig biztos lehet a kitartásukban. Persze, volt már rá példa, hogy valaki elment innen tanulni turisztikai szervező szakra, ez benne van a pakliban, de alapvetően nagy az állandóság. Az autizmussal élők számára pedig óriási jelentősége van annak, hogy teljes értékű, cselekvőképes alanynak érezhetik magukat, a társadalom hasznos tagjainak. Ez nemcsak pénzkereseti lehetőséget, hanem a megbecsülés érzését is adja – mondja Levente.

A cég munkatársai immár jobban boldogulnak a saját hétköznapi életükben is, ami kihat a közvetlen környezetükre, hiszen a családjukon kisebb a teher. Eközben az egész társadalmat is gazdagítja az, hogy például egy ilyen cégen keresztül az átlagemberek találkozhatnak autistákkal, megismerkedhetnek, sőt összebarátkozhatnak velük, mint ahogy Károllyal szokott történni. Ugyanis a legtöbb akadályoztatott ember be van zárva a négy fal közé vagy a saját közegébe. Az átlagember valószínűleg azt sem tudja, hogy egy autista lehet barátkozós típus is.

– Szeretnénk idővel országos szinten, sőt külföldön is terjeszkedni franchise-rendszerben, mert egyébként Európában sincs ilyen cég – fűzi hozzá Kriszti. – Valószínűleg egyszerűen eddig nem jutott senkinek az eszébe, hogy ezen a területen is lehet foglalkoztatni akadályoztatott embereket.