A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárságának MTI-hez eljuttatott pénteki közleménye szerint a 2011-ben indult Határtalanul program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése az anyaországi és külhoni magyarság között.

Hirdetés

A program keretében magyarországi iskolák tanulói a magyar kormány támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalatokat szereznek a külhoni magyar közösségekről. A programnak köszönhetően eddig félmillió iskolás utazhatott a határon túlra – írták.

A Határtalanul program egyik újításának köszönhetően a diákok mellett már tanárok is részt vehetnek tanulmányutakon, hogy megismerkedjenek a külhoni területeken élőkkel, kapcsolatokat alakítsanak ki, a megszerzett földrajzi, történelmi, néprajzi ismereteket pedig oktatói munkájukban hasznosítsák. Eddig mintegy ezer magyarországi tanár vehetett részt tanulmányúton a program keretében.

A szombati csíksomlyói pünkösdi búcsúra utazó mintegy 200 pedagógus egy része a Székely Gyorssal és a Csíksomlyó Expresszel utazik, egy másik részük pedig busszal keresi fel a búcsú helyszínét. Korábban Kárpátaljára, Erdélybe és a Vajdaságba is utazhattak pedagógusok a program keretében – olvasható a közleményben.

Korábban írtuk