Nem volt mindig így. Rákosi és bűntársai még kényszermunkatábornak tekintették az országot, és a problémákat nem pénzosztással, hanem gumibottal akarták orvosolni. Ehhez képest Kádár mutyizó-fusizó szocializmusa óriási előrelépés volt, az 1956 után hatalomra került elit igazi sikertörténetként élte meg a gulyáskommunizmus létrehozását, a legvidámabb barakk megteremtését.

A probléma az, hogy miközben megváltozott Magyarország társadalmi rendszere, az elit ugyanaz maradt (ugyanabban a közegben szocializálódott), és ugyanazokkal az eszközökkel él, mint Kádár esztendeiben. Ossz pénzt a népnek – és ha üres a kassza, vegyél föl hitelt, aztán majdcsak lesz valahogy, úgy még sohasem volt, hogy sehogy se lett volna.

Ezt a folyamatot két ember törte meg. Először Bokros Lajos, aki nyersen kimondta, hogy ez így államcsődhöz vezet, és egy röpke évre rákényszerítette az akaratát a szocialista kormányra – bele is bukott. A második Gyurcsány Ferenc, aki ugyan pontosan azt teszi, amit szocialista elődei, de közben teljes meggyőző erővel az ellenkezőjét hirdeti. Egy lépéssel sem megy túl a kádári, hitelből pénzosztás politikáján, ám közben történelmi léptékű reformernek tünteti fel magát, aki tűzön-vízen át új pályára állítja a magyar gazdaságot.

Trükkök százaival operál, országnyi színpadon mutatja be illuzionista attrakcióit, szavait tökéletesen függetlenítve a valóságtól. Csakhogy a világgazdaság pénzbősége, amely 2002 és 2006 között lehetőséget adott a mutatványra, most drasztikusan véget ért. A hitelezők elkezdtek aggódni a Gyurcsányra bízott pénzükért. Hogy átveri az egész Magyarországot, az rendben van, ők választották, na de a pénzük, az nehogy már elússzon!

A nagy bankok nyomására Nyugat-Európa kormányai hatalmas hitelcsomaggal mentették meg Magyarországot az államcsődtől. De ezzel egy korszak véget ért, innen kezdve a hitelezők nagyítóval nézik a magyar költségvetést, és azonnal riadót fújnak, ha veszélyben látják pénzük kamatos visszatérülését.

Gyurcsány persze pontosan ott folytatta, ahol a hitelcsomag előtt abbahagyta. Trükkök százait csempészte bele a költségvetésbe, hogy jusson pénz a káefté ügyvezetőinek, és lehessen egy keveset osztani a népnek is. Csakhogy most kemény ellenfélre talált. A hitelező bankok ideküldték Dominique Strauss-Kahnt, a Világbank vezérigazgatóját, hogy csináljon rendet, biztosítsa a hiteltörlesztés folyamatosságát.

Az elemzők már az összeget is előre megmondták: kétszázmilliárd forinttal kell megkurtítani a magyar költségvetés kiadási oldalát, vagy ennyi pluszpénzt kell beszedni újabb adókból. Ehhez képest sokakat meglepett, hogy a nagy hatalmú pénzember budapesti látogatásán egyértelműen megdicsérte a magyar kormány gazdaságpolitikáját. Most akkor baj van, vagy nincs baj? Még a pénzügyi befektetők egy része is elhitte, amit Strauss-Kahn mondott, a forint erősödni kezdett, a piac mintha kissé megnyugodott volna.

A hozzáértők azonban tudták, hogy mindez a pénzvilágban szokásos színjáték csupán. A Világbank elnöke kétszázmilliárdos ultimátummal érkezett, de tudta, hogy ha ezt nyilvánosan bevallja, ha világossá teszi, hogy a magyar kormány ismét nem tartotta be ígéreteit, ugyanúgy trükkökkel operál, mint korábban, akkor ez akár magyar államcsődhöz is vezethet, és oda a hitelezők pénze. Ezért azt kellett hazudnia, hogy a magyar miniszterelnök már nem hazudik, és a magyar gazdaság jó útra tért.

A zártkörű megbeszélésen azonban alighanem egyértelművé tette, hogy a türelem elfogyott. Adott két hetet a magyar kormánynak, hogy a kommunikáció szintjén elválassza az újabb megszorításokat a világbanki vizittől, de az új költségvetés sarokszámait már ő írta. Az a legkevésbé sem érdekelte, hogy a magyar pénzügyminisztérium milyen külső okokra keni a költségvetés újabb átszabását, vagy hogy a kormánypárt hogyan próbálja áthárítani a felelősséget az ellenzékre. Még abban is szabad kezet adott, hogy az új költségvetés kevesebbet ad, vagy többet vesz el. A plusz kétszázmilliárdnak azonban egy hónapon belül meg kell lenni.

Az új színjáték most ezért folyik. Újabb kövér békát kell lenyeletni az országgal. A kormánypárt összes politikusa ezért papol a világgazdasági válság újabb hullámáról, hátha elhiszik az emberek, hogy külső okok kényszerítik Magyarországot az újabb megszorításokra. Az országgyűlés rendkívüli ülésszakára pedig azért van szükség, hogy a felelősséget szét lehessen teríteni, a zavaros ügybe minél jobban bele lehessen rángatni az ellenzéket.

A szemfényvesztésnek azonban már egyre kevesebben dőlnek be. A baloldali napilap honlapján a minap több tízezer résztvevőből hatvan százaléknyian szavaztak nemmel arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc maradjon-e miniszterelnök. Mert a dráguló életet, az elveszített munkahelyet, a kilátástalanságot nem lehet szemfényvesztéssel megváltoztatni. Sajnos lehetséges, hogy innen-onnan összevásárolt képviselőkkel a szocialista kormány kihúzza a 2010-es választásokig. De a sikerhez már nincs visszaút.

Bencsik Gábor