A közbizalom helyreállítása: Visszahívhatóvá kell tenni a képviselőséget

A szabály-, norma- és törvényszegő buszsofőrt, kereskedőt, tanárt, hegesztőt és az egyéb szakmákban tevékenykedőket felettes szerveik keményen megbüntetik. Mi a helyzet a politikusokkal? Őket ki vonja felelősségre, ha megszegik az erkölcsi és morális törvényeket, és mondjuk, hazudnak választóiknak? Miért csak négyévente adatik meg a polgároknak a számonkérés lehetősége a választásokon? Mi történik, ha ez idő alatt a képviselő olyan törvényeket szavaz meg, ami választóinak érdekeit súlyosan sérti?

„Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt, mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. (…)”

Egy évvel ezelőtt szivárogtatták ki Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédét. Az erkölcs normái szerint a kormányfőnek azonnal távoznia kellett volna. Mivel a kormány nem egyszemélyes, és Gyurcsány Ferenc mindvégig többes szám első személyben beszélt – „hazudtuk”, „nem csináltunk semmit” -, ez azt jelenti, hogy a két kormánypártnak, amely közreműködött a történtekben, szintén meg kellett volna válni a hatalomtól.

Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszéde felgyorsított számos folyamatot Magyarországon. Az erkölcsi válság elmélyült. A magyar társadalom már nem bízik sem a politikai pártokban, sem azok képviselőiben. Az elmúlt hetekben nyilvánosságra került felmérések szerint a politikusok társadalmi megítélése soha nem látott mélypontra süllyedt. Ez a bizalmatlanság alapjaiban rendítheti meg a demokratikus intézményrendszert Magyarországon. A múlt hétfőn az országgyűlési képviselők szinte tarkójukon érezhették a dühös választópolgárok leheletét, amikor hazafelé indultak a parlamentből azt követően, hogy megszavazták az állampolgárok érdekeit súlyosan sértő vagyontörvényt. A baloldali többség megszavazta, pedig közülük is egyre többen érzik, választóik ellenében cselekedtek. Többségüknek azonban a milliárdos Gyurcsány Ferenccel szemben egzisztenciális kérdés a képviselői mandátum. Lehet, hogy csak négy évre szól, de arra garantáltan.

Mivel a mentelmi jog számos többletjogot biztosít számukra, a társadalmi elszámoltatástól pedig csak négyévente kell tartaniuk, ennek tompítására pedig ott lesz egy gigantikus költségvetésű kampány, a morális mércét még alacsonyabbra lehet ereszteni. A korrupciógyanús ügyek, a kormányzati mutyik, az ellenzék tehetetlensége kikezdték a társadalom türelmét. Ennek bizonyítéka, hogy egy 100 pontos listán csupán 36 pontot szerzett a választópolgárok által leg­inkább tisztelt politikus. Ez iskolai osztályzatra fordítva (100 pont: ötös, 80 pont: négyes, 60 pont: hármas, 40 pont: kettes, 20 pont: egyes) kettes alát, szigorúbb tanárnál egyest jelent. És ezt a leginkább tisztelt politikus kapta. A többiek mind megbuktak.

Van-e a válságra megoldás? A közbizalom helyreállítását egyre több civil szervezet a képviselők visszahívhatóságának bevezetésében látja. Az 1996-ban alakult Magyar Alkotmányozó Nemzetgyűlést Előkészítő Szövetség is támogatja ezt a törekvést, de nevéből adódóan ennél is többet akar. A szervezet elnöke, dr. Molnár Péterné Jászay Zsuzsanna szerint a mostani válság oka az időről időre a szőnyeg alá tuszkolt probléma, az elmaradt rendszerváltás. Szerinte az igazi fordulatot az hozná a nemzet életében, ha nem a pártok és az Országgyűlés toldozgatná saját érdekeinek megfelelően a szovjet megszálló hatalom által ránk erőltetett alkotmányt, hanem azt a nemzet bevonásával hajtaná végre. A MANESZ az ország új alaptörvényének megszületésében segédkezik úgy, hogy az ebben szerepet vállaló civil szervezeteket összefogja. Az elnök szerint jelenleg a bővülés időszakát éli a szervezet, egyre többen csatlakoznak hozzájuk, hogy előkészítsenek egy alkotmányozó nemzetgyűlést. Az új alkotmány felszámolná a mostani viszonyokat, amikor a pártok a nép kirekesztésével, saját érdekeik mentén módosítják az alkotmányt, érintetlenül hagyva abban például a választójogi törvényt.

Például Schwarzenegger

A világ számos országában alkotmányos jog például az államfő vagy az elnök visszahívása. Szerbiában a közelmúltban a radikális párt kezdeményezte az elnök visszahívását. A szerb alkotmány szerint, ha kellő számú képviselő támogatja aláírásával a kezdeményezést, amit azután a törvényhozás kétharmada megszavaz, akkor az elnök hivatalban tartásáról vagy menesztéséről népszavazás keretében a választópolgárok dönthetnek. Venezuelában szintén a nép döntött az elnök sorsáról. 2004 augusztusában arról tartottak szavazást, hogy az államelnök, Hugo Chavez a helyén maradhasson-e. A választópolgárok döntése alapján megtarthatta hivatalát.

A visszahívás a közvetlen demokrácia három fő formájának – népszavazás, népi kezdeményezés, visszahívás – egyike. Mégis a legkevésbé elterjedt. Talán nem véletlenül. A törvényhozók nem szívesen korlátozzák saját lehetőségeiket, legyen szó pártfinanszírozásról vagy éppen saját maguk elszámoltatásáról. A visszahívhatóság létezik a demokrácia hazájában, az USA egyes államaiban is. Itt a káosz elkerülése miatt csak tagállami szinten vezették be. Az amerikai elnököt tehát nem, viszont egy tagállam kormányzóját, ha a választópolgárok úgy gondolják, le lehet váltani. Ez a jogi formula biztosítja a polgárok számára, hogy beavatkozzanak a folyamatokba, ha úgy érzik, hogy megbízott képviselőjükben megingott a bizalmuk. Természetesen száz ember bizalomvesztése még kevés a változtatáshoz, de meghatározott számú választópolgár aláírásával már kezdeményezhető a képviselő hivatalból való eltávolítása. Ezután arról szavaznak, hogy távozzon-e az érintett posztjáról, és ha igen, ki üljön a helyére.

A visszahívás intézményének köszönheti kormányzói székbe kerülését Arnold Schwarzenegger. Elődje, Gray Davis 1998-tól két cikluson át irányította Kaliforniát, mandátuma 2006-ig szólt. Ám mivel az államháztartási hiány drasztikusan megnőtt a vezetése alatt, a választópolgárok kezdeményezték a visszahívását. Az amerikai alkotmány 900 ezer választópolgár aláírását követeli meg a mandátum megvonásához. Kalifornia 1,3 millió lakója gondolta úgy, változtatni kell a vezető személyén. A választási procedúrán először arról szavaztak a polgárok, visszahívják-e Davist. Aki a leváltás mellett döntött, annak egyúttal az új jelöltek közül is választania kellett. A választók döntése nyomán 2003-ban Gray Davist az egykori filmsztár, Arnold Schwarzenegger váltotta a kormányzói székben.

Az elit önzése

Magyarországon a rendszerváltoztatás óta több kísérlet volt még a parlamenten belül is arra, hogy bevezessék a visszahívhatóság intézményét. A kezdeményezés élharcosai kisgazdák voltak, G. Nagyné Maczó Ágnes és Homoki János. 1996-ban ellenzékiként, a kétharmados balliberális kormányzati többséggel szemben esélyük sem volt a sikerre. A Parlament falai között képviselőként elmondott érveik azonban figyelemre méltóak. Az FKGP szerint elfogadhatatlan, hogy a népnek csak képviselõ-állítási joga van, de vissza már nem hívhatja az általa választottakat. Még abban az esetben sem, ha nem tesznek eleget választóiknak tett ígéreteinek. A visszahívhatóságra tett javaslatuk már az alkotmány-elõkészítõ bizottságban elvérzett. Hiába hangoztatták Karl Popper szavait, aki szerint a demokrácia egyetlen előnye az, hogy: „viszonyai között vérontás nélkül meg lehet szabadulni a kormánytól, a zsarnokságtól viszont nem”.

A jelenlegi magyar alkotmány szinte bebetonozza a képviselőt négy évre a székébe. Egy kivétellel, ha bűncselekmény elkövetésének gyanúja merül fel személyével szemben, és emiatt felfüggesztik mentelmi jogát és a bíróság jogerősen elítéli. Ilyen esetben meg kell válnia mandátumától. Utóbbira az elmúlt 16 évben nem volt túl sok példa. Várhegyi Attila (Fidesz) azonnal lemondott képviselőségéről, amikor hűtlen kezelés gyanújával vád alá helyezték. Szabadi Bélát (FKGP) hasonló okok miatt felfüggesztett börtönre ítélték, emiatt veszítette el mandátumát. Csakúgy, mint párttársa, Székely Zoltán, akit korrupciós ügye miatt hat év fogházra és 9 millió forintos pénzbüntetésre ítéltek.

De mi lesz a választóval, aki egy, a képviselő által a kampányban meghirdetett konkrét programra szavazott, ám hiába várja, ebből nem valósul meg semmi, sőt rosszabb esetben az ellenkezője történik? A képviselő ilyenkor a magyarországi gyakorlatot figyelembe véve, magyarázkodik a körzetében, hogy ő képviselné a helyiek érdekeit, de hát ez nem egyeztethető össze a pártérdekekkel.

Racionális lépés

Cservák Csaba alkotmányjogász szerint óvatosan kell bánni az alaptörvény módosításával és a visszahívhatóság intézményének bevezetésével. A társadalom politikai bizalomvesztésének oka, hogy a parlament tagjai megtagadják választási ígéreteiket. Ennek orvoslása lehet a képviselők visszahívhatóságának intézménye. Cservák szerint a választópolgárok felruházása a ciklus közbeni számonkérés jogával, számos súlyos mellékzöngével járhat. A kormányzati cikluson belül törvényszerű, hogy bizonyos időszakokban – például egy nemzetközi gazdasági válság begyűrűzése az országba – elégedetlenség támad a kormánytöbbséggel szemben. A mindenkori ellenzék egy jól felépített, a médiumok segítségével levezényelt hecckampánnyal elérheti, hogy a választók visszahívják a kormánypárti politikust még akkor is, ha történetesen az jól végezte a munkáját. Cservák Csaba szerint a visszahívhatóság adott esetben fordítva is elsülhet, ezért csak szigorú szabályozással működhetne a céljának megfelelően.

E jogintézmény ellenzői a „szabad mandátum” elvére hivatkoznak. A mandátumoknak számos formája létezik attól függően, hogy birtokosuknak milyen jogosultságai vannak. Az „abszolút kötött mandátum” esetében, ami a rendi monarchiában létezett, a képviselő köteles az őt delegáló személyek, szervezetek utasítása szerint szavazni. „Relatíve kötött mandátum” esetében bizonyos mérlegelési jogköre van a hon­atyának, de a legfontosabb kérdésekben követnie kell megbízói akaratát. A „relatíve szabad mandátum” esetén saját belátása szerint dönthet a képviselő, megkötő ereje viszont előzetes választási ígéreteinek van. Az „abszolút szabad mandátummal” rendelkező képviselő teljes döntési szabadsággal bír, még a kampányígéretei sem korlátozzák. Sőt, ezáltal lehetősége van arra, hogy saját érdekeiért küzdjön a törvényhozásban akkor is, ha azok a nép érdekeivel ellentétesek. Az alkotmányos kívánalmaknak és a demokrácia szellemiségének a „relatíve szabad mandátum” felel meg leginkább.

Megfelelő szabályozás mellett működhetne a visszahívás is. Ha az egyéni képviselő a választási programjában ígértektől gyökeresen eltér, akkor választókerületének polgárai visszahívhatnák. Ha például a kampányban megígérte a választóinak, hogy nem támogatja a tandíj bevezetését, de a parlamentben mégis megszavazza azt, megbízói leválthassák.

Az alkotmányjogász szerint a választók kezdeményezésének helytállóságáról az illetékes választási bizottság döntene. A jognak biztosítania kellene a képviselő számára a védekezés és a jogorvoslat lehetőségét. Annak érdekében, hogy csak tényleg indokolt esetben lehessen visszahívni a képviselőt, célszerű lenne a választópolgárok ötven százalék plusz egy szavazatához kötni a szavazás érvényességét és eredményességét. E megkötésekkel csak abban az esetben fosztanák meg mandátumától a képviselőt, ha választóinak valóban széles köre elégedetlen. A képviselői munka zavartalanságának biztosításához az alkotmányjogász szerint moratóriumot kellene bevezetni a választások előtti és utáni egy évre.

Bonyolultabb a helyzet, ha a képviselő pártlistáról jutott be a parlamentbe. Ilyenkor ugyanis a jelölő szervezet helyezi el a kötött lista valamelyik helyén az illetőt. A párt parlamenti frakciója pedig parlamenti és bizottsági tisztségekbe helyezheti. Kinek engedelmeskedik ilyenkor a képviselő? Pártjának, frakciójának vagy a lakóhelyén lévő választóinak? Ezt a bonyolult helyzetet Cservák Csaba szerint leegyszerűsítené, ha a frakció nem zárhatná ki a képviselőket. Ezt csak az őt delegáló párt kezdeményezhetné a választási bizottságnál vagy a bíróságnál. A kizárás okát a pártnak kellene bizonyítani azzal, hogy a képviselő lényegesen eltér a szervezet választási programjától. Ha az illetékes ítélőszék szerint is ellentétes a képviselő működése a párt választási ígéreteivel, akkor megfosztaná a mandátumától.

Érdekesebb itt a fordított helyzet, ha a képviselő tart ki a pártígéretek mellett, a frakció viszont köpönyeget fordít – lásd: az MSZP őszödi beszéd utáni irányváltoztatása -, megtarthatná a mandátumát. Cservák Csaba szerint ellenérvként azt szokták felhozni, hogy ekkor a bíróságoknak politikai jellegű döntéseket kell hozniuk. Csakhogy ma is ezekre a szervekre hárul a pártból való kizárás felülbírálata vagy a választmány újbóli összehívásának elrendelése, ami szintén politikai következményekkel jár.

Racionális lépésnek tartaná a visszahívhatóság bevezetését Tóth Gy. László politológus is. A politikai elit eltávolodott a magyar társadalomtól, ennek következtében az emberek jogosan érzik úgy, hogy nem képviseli az ő érdekeiket senki. Az utóbbi időben a társadalom politikusokkal szembeni ellenérzése drámaian megnőtt. A közbizalom helyreállításának mindenképpen kedvezne egy, a képviselők visszahívhatóságára vonatkozó alkotmánymódosítás. Tóth Gy. László szerint, mivel a parlamenti pártok nem érdekeltek abban, hogy státusukat megbolygassák, lesöpörnek minden hasonló céllal megfogalmazott törekvést. Emlékeztetőül megjegyezte, hogy több mint tíz éve beszélnek a parlamenti pártok a létszámcsökkentésről, a politikai szervezetek finanszírozásának átláthatóvá tételéről, ám eredményt nem tudtak elérni. Talán nem véletlenül.

Sándor Csilla