Kettős mércét alkalmaz Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehországgal szemben az Európai Bizottság a kötelező kvóta ügyében az Európai Bíróság előtt indítani tervezett eljárással – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter szombat reggel telefonon az MTI-nek, miután találkozott Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszterrel.

A miniszter közölte: a Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke által is működésképtelennek és hatástalannak minősített kvótarendszer bíróság előtti érvényesítése esetén Lengyelország és Magyarország Csehországgal együtt mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megakadályozza azt, hogy kettős mérce érvényesüljön Európában. A migránsok szétosztását célzó kvótahatározatot az európai uniós országok döntő többsége ugyanis nem hajtja végre, így a bizottság által bejelentett bírósági eljárás politikai támadásnak is tekinthető – tette hozzá.

A miniszter elmondta, hogy a lengyel igazságügyi miniszter tájékoztatást adott arról, hogy a lengyel parlament elfogadta azt a két jogszabályt, amelyek az igazságszolgáltatás reformjával kapcsolatosak. Az Andrzej Duda lengyel elnök által kezdeményezett jogszabályok elfogadása során mérlegelték a Velencei Bizottság megállapításait is, és a maguk részéről az igazságszolgáltatás reformját érintő kérdéseket lezártnak tekintik – fejtette ki.

A magyar igazságügyi miniszter részt vett a lengyelországi magyar kulturális évad pénteki záróünnepségén tartott koncerten, ahol beszédében kiemelte, a mintegy 80 lengyel városban tartott több mint 500 rendezvény célja az volt, hogy felkeltsék a magyar kultúra iránti érdeklődést.

Ugyanakkor a rendezvénysorozat iránti hatalmas érdeklődés bebizonyította, „a magyar-lengyel barátság ritka kincs, szinte állócsillag a történelem viharos egén” – mondta.

MTI