A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1588843, az aktív fertőzöttek száma 154752. Kórházban 3615 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 132-en vannak lélegeztetőgépen.

Kiemelték: a járvány ötödik hullámának leszállóágában vagyunk, csökken a fertőzöttek és a kórházi betegek száma.

Hirdetés

Az oltásra folyamatosan lehet időpontot foglalni, és márciusban is minden csütörtökön, pénteken, szombaton lesznek oltási akciónapok – jelezték, hozzáfűzve: továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat, akik már négy hónapnál régebben kapták meg korábbi oltásukat.

A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már négy hónapnál régebben kapta meg az előző oltását – írták, hozzátéve, a harmadik oltás után ismét 80-90 százalékosra emelhető a védettség.

A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani, emellett a háziorvosok is folytatják az oltásokat.

A kormányzati portál közölte: azok az oltatlanok, akik a fertőzésen átestek, várakozási idő nélkül a betegségből történt felgyógyulás után olthatók.

Fertőzöttek, gyógyultak, elhunytak és beoltottak száma

A negyedik oltás is foglalható és kérhető már, akár az oltási akciókban is. A negyedik oltás kérhető 18 év felett, ha a harmadik oltás beadása óta már eltelt négy hónap.

Az olthatóság megítéléséért az oltóorvos szükség esetén konzultálhat a kezelőorvossal, háziorvossal. Az oltóanyag-választás minden esetben az oltóorvos feladata, aki a pácienst ismerve, a szakmai szempontok alapján dönt. Általános ellenjavallata egyik kombinációnak sincs – írták.

Az 5-11 évesek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.

Emlékeztettek: május 1-jétől alakul át a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá. Azok a védettségi igazolványok, amelyek fertőzésen való átesettség alapján vannak kiállítva, május elsején veszítik el az érvényességüket.

Korábban írtuk

Az oltási alapon jelenleg érvényes védettségi igazolványok automatikusan érvényesek maradnak májustól, ha a tulajdonosuk az előző oltástól számított hat hónapon belül felvette a második, illetve a harmadik oltását is – tették hozzá.

Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett továbbra is maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és a sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, a vendéglátóhelyeken pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat.

A munkáltatók előírhatják az oltást dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál erről a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ebben az esetben az üzemorvosok is beadhatják az oltást – írták.

A koronavirus.gov.hu oldal térképe szerint eddig Budapesten (310447) és Pest megyében (243249) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (103380), Szabolcs-Szatmár-Bereg (95868), Győr-Moson-Sopron (95627), Hajdú-Bihar (93756) és Bács-Kiskun megye (90229). A fertőzéssel legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna (37845).

Hatósági házi karanténban 11624-en vannak, a mintavételek száma 10784987.