– Évekkel ezelőtt Ön azt mondta egy interjúban, hogy csak a privatizáció során 12 ezer milliárd forintnyi állami vagyon tűnt el.

– Megerősítem az akkori állításomat, hozzátéve, hogy a privatizációt nem piaci, hanem piacon kívüli módszerekkel hajtották végre. Ez a kívülálló számára egyébként felfoghatatlanul bonyolult folyamat volt. Például, hogy a jegybank a rendszerváltás előtti egy-két évben rendkívüli módon megemelte a kamatokat. Ennek következtében a régi szocialista vállalatok korábban felvett kamatterhei iszonyatos mértékűre növekedtek, s ez azonnal veszteségessé tette az üzemeket. Ez leértékelte őket. Az EGISZ-t például olyan olcsón adták el, hogy amikor a gyárat az új tulajdonosa bevitte a tőzsdére, rögtön a bevezetés után háromszorosára ugrott az ára.

– Nem folyik-e most valami hasonló a mezőgazdaságban?

– De igen. Valakiknek nagyon megtetszett a régi módszer, s úgy látták, hogy van még két szektor, amelyből tengernyi pénzt lehet kivenni. Az egyik az egészségügy, a másik a mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó ágazatok. A föld a legzsírosabb falat. A Gyurcsány-kormány azonban tudja, sietnie kell, nyakán az EU. Szeretik magukat européer politikai erőnek nevezni, de nem tartják tiszteletben az EU előírásait. Ez abból is látszik, hogy egyre több intőt kapnak Brüsszeltől. Ezt úgy tüntetik fel, mintha a figyelmeztetések az egész országnak szólnának. Nem! Nekik szólnak, mert ők vannak kormányon.

– Mennyi pénzről van szó?

– Nagyon úgy néz ki, hogy a kormány ki akarja szivattyúzni a magyar mezőgazdaság egy teljes éves költségvetését. Körülbelül 400 milliárd forinttal kevesebb pénz érkezik az agráriumba, mert akkora lesz a kifizetetlen összegek áthúzódó hatása a ciklus végére. Ennek a 400 milliárd forintnak az úgynevezett tőkeértéke – tizenöttel szorozva – 6 ezer milliárd forint. Ettől a tőkeértéktől fosztanák meg a magyar mezőgazdaságot.

– Mennyi pénz jönne be az EU-tól?

– Tavaly 210 millió eurót használtunk föl, s körülbelül 500 milliót fizettünk be. Pillanatnyilag a magyar adófizető táplálja az unió kasszáját. Kézzel-lábbal hadakozik a kormány az efféle vélemények ellen, mert azt mondja, hogy az is pénz, amit ő már lekötött különféle szerződésekben. Olyan fantazmagóriákkal etetik a közvéleményt, hogy 2007-re a második nemzeti fejlesztési terv például 800 milliárd forintot hoz majd az ország konyhájára évente.

– És…?

– Ehhez az ország teljesítőképességét a tizenhatszorosára kéne emelni!

– Látni, hogy a Nyugat réges-rég levetette magáról a gazdasági liberalizmus szakadt köpönyegét, s az állam beavatkozik a gazdasági és társadalmi folyamatokba. Mi viszont a legvadabb őskapitalizmusban élünk. Ha a Gyurcsány-kormány beavatkozik valamibe, azt a politikai protekcionizmus alapján teszi.

– A kormány még azokat a piacvédelmi előírásokat sem tartja be, amelyekre egyébként az EU kötelezi. Brüsszelben például feltalálták az úgynevezett intervenciós felvásárlási rendszert, hogy a gabonatermelők biztonságban érezhessék magukat. Minden évben meghirdetnek egy árat, mely minimális, de biztos jövedelmet tartalmaz a gabonatermelők számára. Ha a gazdálkodó talál jobb piacot a terményének, akkor eladhatja ott. Ha nem talál, akkor beviheti az intervenciós raktárba. Ez tavaly november 1-jétől 2600 forint bevételt jelentett volna a gazdáknak mázsánként. Nagy gabonatermesztő, búzatermesztő ország a miénk, fontos lett volna, hogy a gazdák megkapják az intervencióra felajánlott terményeikért a pénzt. A kormány azonban képtelen volt megszervezni a felvásárlást és a raktározást és ezzel végveszélybe sodorta a magyar gazdatársadalmat.

– Nincs megfelelő számú raktár Magyarországon?

– De van. Csakhogy az állami raktárak nagy részét bérbe adta a szakminisztérium a kliens vállalkozóknak. De még így is megeshetett volna az, hogy a nagykereskedő cégek megpróbálnak enyhíteni a helyzeten, s felvásárolják, majd piacra viszik az országban termett gabonát. Ők azonban csak akkor hajlandóak megmozdulni, ha nagyobb összeget húzhatnak le valamilyen állami támogatásból. Korábban a gabona piacra jutási támogatásait is ők fölözték le, a termelőknek szinte semmi sem jutott ezekből.

– Készített-e egyáltalán valamiféle tervet a kormány arra, milyen módon hívja le majd az EU-s pénzeket?

– Kovács László még külügyminiszter volt, amikor kijelentette, 3 milliárd euró érkezik be a magyar gazdaságba 2006-ig. Én azt mondtam erre, ha 2006-ra sikerül elérnünk, hogy az aktív befizetés helyett nullára állítsuk a mérlegünket, már győztünk. Persze lehet, hogy papíron meglesz a 3 milliárdos összeg, de most nem akarom megmondani, mit kezdhetnek a gazdák ezekkel a papírokkal. Csak a kifizetett pénz számít! Ráadásul a szocialista kormány egy sor előcsatlakozási támogatást is pihentet a brüsszeli büdzsében, csak ezzel nem szoktak dicsekedni. Ez megközelítőleg 800 millió eurót, vagyis 200 milliárd forintnyi pénzt tesz ki.

– A gazdák arra gyanakodnak, hogy a kormány lehívott bizonyos összegeket az EU-ból, de nem juttatta el a címzetteknek. Lehetséges ez?

– Volt ilyen. Be is ismerte a kabinet. Lehívtak bizonyos előlegeket, ezek be is érkeztek az államkincstárba, de nem kerülhettek bele a magyar költségvetésbe. Azért nem, mert a kormánynak mellé kellett volna tennie a megfelelő önrészt az uniós szabályok szerint. Mivel azonban nem tudta mellé tenni, nem is fizethette ki a címzetteknek, többek között a magyar mezőgazdaságnak. Milliárdos nagyságrendű pénzekről van szó! Nos, ha statisztikai kimutatásokra van szükség, a kormány szívesen lobogtatja meg ezeket az elfekvő összegeket.

– Azt, hogy baj lesz, látni lehetett abból is, hogy a szocialista kabinet megváltoztatta a polgári kormány által tett csatlakozási előkészületeket. Melyik elképzelés kapta az első torpedót?

– Mi hét régióra osztottuk annak idején az országot, s ezekhez megfelelő programokat társítottunk. Szakértői gárdákat állítottunk fel mindegyik régióban, amelyek el is készítették a saját Előkészítő Nemzeti Fejlesztési Tervüket. Brüsszelnek nagyon tetszett. A szocialisták azonban úgy mesterkedtek az utolsó pillanatokban, hogy Magyarország egyetlen régió legyen. Most hét csatorna helyett egyetlen tű lyukán eregetik át a pályázatokat. S mindezt csak azért alakította így a szocialista kormányzat, hogy mindent a saját kezében, a saját ellenőrzése alatt tarthasson. Központi szervezéssel, központi irányítással, központi emberekkel. Fütyülve a helyi érdekekre, az ott élők vágyaira és terveire. Mindjárt meg is mutatkozott a dolog képtelensége. Hirtelen beáramlott 16 ezer pályázat. Ezt 5 ügynökségnek, azaz körülbelül 100 embernek kellett volna elbírálnia rövid idő alatt. Belefulladtak.

– Ezt régen úgy hívták, demokratikus centralizmus. Mint tudjuk, megbukott… Egyébként mi az uniós fejlesztések célja?

– A vidék. A támogatások majd 70 százaléka a vidék fejlesztését szolgálja. Igaznak kellene lennie ennek Magyarországon is. A kormány félrevezeti a társadalmat azzal, hogy azt mondja, a gazdák megint pénzt követelnek. Szó sincs róla, ezek a pénzek direkt kifizetések, amelyek éppen úgy járnak a gazdáknak, mint a nyugdíj vagy az orvosi ellátás. Azért kapják, mert művelik, gondozzák a földet, fenntartják a vidéket. Ott vannak aztán a pályázatok, amelyeket kifejezetten a gazdáknak szerkesztett az EU, ezeket csak ők vehetik fel, senki más. Tegyük hozzá, hogy a lehetséges pályázatok közül Magyarországon pont azoknak a kifizetésével, például az AVOP-pal áll hadilábon a kormány, amelyeket a mezőgazdasági szereplők számára írtak ki. És akkor ott az áfa-visszatartás. Még mindig 250 milliárd forintot fog vissza ezen a téren a kormány, ez is nagyon sok mezőgazdasági vállalkozót érint.

– Normális dolognak tartja, hogy adót kell fizetniük a gazdáknak a kapott támogatások után?

– Én annak idején elértem a polgári kormánynál, hogy a támogatások áfája nulla legyen. A jóléti kormány azonban megáfáztatja őket, méghozzá úgy, hogy az áfát nem is lehet visszaigényelni. Ez a megadóztatás azonnal 12 százalékos önrésznövekedést jelent, ami komoly terhet okoz a gazdáknak. Nem tudja a közvélemény, de többek között ezért is voltak kinn a téren. Az unión belül nálunk megy csődbe a legtöbb cég, illetve vállalkozó. Vezetjük a sort. S a csődbe ment vállalkozók között sajnos nagyon sok a családi vállalkozás.

– Egy év van még hátra a választásokig. Hogyan élhetnék túl a gazdák ezt az időt?

– Ki kell bírni valahogy. Ami a távlatokat illeti, az a legfontosabb, hogy újra egy akolba tereljük a mezőgazdasági termelőket és a feldolgozó ipart. Ez mindenütt így van, sőt így volt a rendszerváltás előtti Magyarországon is. MÉM-nek, azaz Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Minisztériumnak hívták akkor a földművelési tárcát. Dániában például a termelők értékesítési szövetkezetekbe tömörültek. Ezeknek részesedéseik vannak a vágóhidakban, sőt az árut feldolgozó üzemekben és a kereskedéssel foglalkozó cégekben is, külkereskedelmi egységekben, egy-egy bankban is. Ez egy világos, élősködők, közvetítők nélküli rendszer, amely jelentősen csökkentené Magyarországon a húsárakat is, ezzel pedig a hazai tenyésztők sokkal versenyképesebbé válhatnának. Ha pedig menetrendszerűen megérkeznének a gazdákhoz a támogatások, akkor egyenesen ugrásszerű versenyképesség-növekedésben reménykedhetnénk.

– És akkor mi vinnénk a disznót a szlovákoknak, s nem ők hoznák nekünk. Hogy lehet az, hogy ilyen jól megoldották?

– Ez már a második ciklusa a konzervatív Dzurinda-kormánynak, s ne felejtsük el azt sem, hogy az uniós kulcspozíciókban, meg az agrártárca élén is tehetséges magyar emberek dolgoznak. A magyar mögé tegyünk egy felkiáltójelet! Szlovákia tudatilag is óriásit lépett előre. Mese az is, hogy a polgári kormány nem készült el az uniós rendszerekkel. A földnyilvántartás – ami a földalapú támogatás alapja – azért késett, mert egy 1995-ös PHARE-program 1998 elején elbukott, az 1999-ben beállított új programot pedig a hírek szerint az FVM 2002 utáni első közigazgatási államtitkára állította meg. Nem tetszett neki a tendernyertes cég. Az uniós tenderek viszont olyanok, mint a 220 volt, nem jó belepiszkálni, mert megrázhat. Az államtitkárt utóbb elcsapták…