Nem veszi át parlamenti képviselői mandátumát és nem vállal vezető tisztséget az MSZP-ben a szocialista Gőgös Zoltán.
 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az MSZP vasárnap lemondott elnökhelyettese kedden az MTI-nek nyilatkozva – megerősítve az ATV-n elmondottakat – közölte, már korábban arra az elhatározásra jutott, hogy nem fog tovább politizálni, ha a Fidesz-KDNP kétharmadot szerez a választáson.
    
„Mezei párttagként” segíti a pártot – tette hozzá, jelezve, hogy az MSZP júniusi tisztújításáig betölti a párt Veszprém megyei elnöki posztját.
    
Gőgös Zoltán mandátumáról történő lemondásával Harangozó Tamás – az országos listán következő politikus – kerülhet be a parlamentbe.
    
Gőgös Zoltán azt mondta, Harangozó Tamásnak ott a helye az Országgyűlésben. Hozzátette: más embert is szívesen bevinne, de neki csak egy mandátuma van.
    
Azon véleményének is hangot adott, hogy hiába akarna segíteni a vidéki embereknek, nem tudna, inkább csak ártana, mert „mindenhol bosszúállás van”.
    
Azt még nem tudta megmondani, hogy a jövőben mivel fog foglalkozni.
    
Gőgös Zoltán egyetért azzal, hogy folytatni kell a változás szövetségét, de annak formájában már nem kíván beleszólni.

(MTI)