Kiállt a megszorítások mellett a Magyar Pétert bálványozó Tibi atya
A Tibi atya internetes oldalhoz köthető Tóth Máté hosszú bejegyzésben lamentált arról, miért jó a megszorítás, valamint Magyar Péter új alelnökének a védelmére kelt, aki a Bokros-csomagot dicsérte – ismerteti a Magyar Nemzet.A Tibi atya internetes oldal mögött álló Tóth Máté a Tisza Párt védelmére kelt, miután Magyar Péter új szakértője, Forsthoffer Ágnes a Bokros-csomagot éltette.
Tóth Máté szerint gyalázatos, hogy a megszorítás szót próbálják negatív jelentéstartalommal felruházni. Majd úgy vélekedett, hogy valamikor muszáj megszorítást alkalmazni, amit felelős döntésnek nevezett. Felháborító módon egybites, önző szavazóknak nevezte azokat, akik nem támogatják a megszorításokat.
Forsthofferhez hasonlóan Tóth Máté is éltette a Bokros-csomagot, ami szerinte megmentette az országot az államcsődtől.
„Óriási megszorításokra lenne szükség Magyarországon”
– tette egyértelművé Tóth Máté, hogy támogatja a magyarok megsarcolását.
Úgy vélekedett, hogy azért nem mer senki nyíltan beszélni erről, mert átmosták egy hatalmas réteg agyát. Végül azt állította, hogy a Bokros-csomagot külföldi közgazdasági egyetemeken tanítják, azt pedig szégyennek titulálta, hogy felháborodást okozott Forsthoffer véleménye – írja a Magyar Nemzet.
