Fotó: Magyar Nemzet, képernyőfotó
Hirdetés

Kocsis Máté előbb megemlítette, hogy Juhász igyekezett titokban tartani társa nevét: műsorában, ahol az ózdi – valótlan – téma előkerült, csak Lajosként mutatta be Látót. A frakcióvezető ezután dióhéjban közölte, mit lehet tudni a nyilvánosságban eddig teljesen ismeretlen férfiról. Kocsis Máté megemlítette például, hogy

Látó János korábban kétszer is tagja volt a Hit Gyülekezetének, majd az általa alapított alternatív szektában lett prédikátor.

A frakcióvezető futóbolondnak, kuruzslónak is nevezte Látót, kitérve arra is, hogy a férfi a YouTube videómegosztóra tölti fel prédikációit, amiket gardróbszekrénye előtt rögzít.

A Magyar Nemzet beleásta magát Látó János videóiba. A férfi csatornáján jelenleg az elmúlt három évből találni tartalmat, nem is keveset: 32 monológ érhető el, összesen nagyjából harmincórányi beszéddel. A legfontosabb következtetés az, hogy

Kapcsolódó cikkünk

Lajos és Látó János bizonyosan egy személy.

Ezt két mozzanat is alátámasztja. Egyrészt az, hogy ugyanazt a hanghordozást, beszédstílust hallani Látó prédikációs videóiban, mint amikor Juhász Péter tanúja, Lajos mondja el a leleplezőnek szánt ózdi kitalációt. Másrészt ugyanaz az élettörténet. Látó egyik saját videójában arról beszél, hogy 1985-ben tért meg, vagyis negyven éve adta át az életét Jézusnak. S mit mondott Lajos Juhász Péternek? „Negyven éve követem Jézus Krisztust és 35 éve, hogy tanítok.”

A küzdelmes évek után beszélt arról is, hogy az ő és felesége is kínaiul kezdett beszélni, pedig nem is ismerik a nyelvet. Látó János ezt mondta: „Volt olyan, hogy egy órát is szóltam nyelveken. Sose felejtem el, amikor elkezdtem kínaiul nyelveken szólni, s sírtam, képzeljétek el, sírtam. Ez olyan ’87-ben lehetett, térdepeltem és sírva könyörögtem, és egy nagyon furcsa nyelven, szerintem kínaiul, vagy nem tudom, milyen nyelven, de valamilyen nagyon érdekes nyelven szóltam, és tudtam, hogy én könyörgök és közbenjárok emberekért”.

Felesége is hasonlóan járt: egyszer felhívta Látót és elmesélte neki, hogy elkezdett a nyelve peregni.

„Annyira pereg azóta is a nyelvem, egyfolytában szólok nyelveken, oszt tele van az egész lakás Isten jelenlétével” – mondta a felesége, amit a nő jónak ítélt.

Nem kevésbé meghökkentő az a videórészlet, amelyben Látó János azt részletezte, hogy volt idő, amikor kiállt az utcára prédikálni, de nem akárhogy.

„Keményen adtam az embereknek” – mondta, majd arról beszélt, hogy egyvalaki megtért, akivel az utcán veszekedett.

De Látó nem csak térített, gyógyított is – legalábbis saját elmondása szerint. Egy úgynevezett prédikációja hatására például meggyógyult egy nő válla, és még a rögzítő platinadarab is eltűnt a testrészből. Aztán egy másik nőről beszélt, aki agysorvadásban szenvedett, de imádkoztak érte, és még az elsorvadt rész is visszanőtt. A csodálatos esetek sora még nem ért véget – legalábbis az online tanításban: pálinkafőzésen egy cigány asszonyért imádkozott, és a nő meggyógyult a rákból.

Volt rá példa, hogy videóiban Látó János súlyos megjegyzéseket tett a cigányokra és a feketékre, a nők kapcsán pedig szinte állandó Jézabelt emlegeti. Jézabel bibliai személy: Izrael királynéja volt, akit negatív példaként tartanak számon, mert bálványimádást és erkölcstelenséget terjesztett, így a neve azóta is a romlottság és a csábító gonoszság jelképe. Egy alkalommal Látó így fogalmazott: „Állandóan fájt a tarkóm, a hátam, egyszer majdnem el is ájultam, a halálomon voltam majdnem két óra hosszáig. Meg vagyok róla győződve, hogy ez a Jézabel – ez a Gézabel –, mert ez a Jézabel gonosz angyal, az Antikrisztus szelleme. Ezek nem démonok, hanem ezek gyilkos gonosz szellemlények”.

Máskor az fejtegette, hogy azoknak a nőknek, akik azt állítják, látták Jézust, elférne egy nyakleves a nyakán.

„Hazudik, különösen, ha nő az, ha cigány asszony”

– fakadt ki emelt hangon. Beszélt arról is, hogy manapság sok a férfias nő, példaként pedig a sok évvel ezelőtti Xéna című filmsorozat főszereplőjét hozta fel. Majd részletezte, hogy Isten előtt a férfi az első és utána jön a nő.

A további, meghökkentő részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.