Soros György a 2000-es évek elején elkezdte átadni oroszországi „humanitárius hálózatát” Mihail Hodorkovszkij Jukosz-elnöknek. Közben azonban nyélbe akarta ütni az évszázad üzletét, átjátszani az orosz olajipar zömét az ExxonMobilnak. Természetesen ebben is Hodorkovszkij volt a partner. Putyin azonban gyorsabbnak bizonyult.

Fotó: MTI/EPA

Csörgött a mobil a magánrepülőgépen. Pontosabban kettőt pittyegett. Mihail Hodorkovszkij az őt ismerő emberek szerint kimondottan utálta a divatos csengőhangokat. Mint ahogy sorozatunk előző részének végén jeleztük, már volt egy hívása a Novoszibirszk felé tartó gépen: akkor a Kremlből tárcsázta egy „bizalmas”, hogy jobban teszi, ha a repülőt a határ felé fordítja. Szabadon elhagyhatja az országot, most még megteheti – erről maga az oligarcha mesélt már 2014-ben Mihail Zigarnak, a Dozsgy, azaz Eső nevű orosz független tévéadó főszerkesztőjének.

A visszaemlékezések szerint a második hívó Soros György volt. Ő is erre biztatta a Jukosz mindenható elnök-tulajdonosát. Igaz, ő nem Mihail Boriszovics személyes biztonságát hozta fel érvként, azt mondta, hogy a legrosszabb esetben is sok minden kimenthető, kiszervezhető az olajcég „aktívumából” .

Hodorkovszkij azonban egyik tanácsra sem hallgatott. Kizártnak tartotta, hogy hozzá, Oroszország leggazdagabb emberéhez, a liberális moszkvai és szentpétervári értelmiség kedvencéhez, a Nyugat védencéhez, „a demokratikus jövő zálogához” bárki hozzányúlhatna. Szerinte a Jukosz biztonsági főnökének és egyik résztulajdonosának letartóztatása csak üres blöff, fenyegetés. Folytatja útját Novoszibirszk felé. 2003. október 25-ét írtunk ekkor.


Egy saslikparti

Pedig legkésőbb 2001 egyik nyári estéjén meg kellett volna sejtenie valamit. Vlagyimir Putyin akkor a főváros közelében lévő Novo Ogerjovóban lévő elnöki dácsájába hívta saslikot sütni és enni az orosz oligarchákkal. Jelcin idején is volt hasonló buli, a mágnások úgy érezték, minden rendben lesz az „új fiúval” is. Hiszen tulajdonképpen az általuk finanszírozott Jelcin család emelte trónra Pu­tyint, „a mi kutyánk kölyke” volt.

Oroszország új elnöke azonban ezen a „baráti vacsorán” új szabályokat állított fel: az állam nem firtatja, hogy miképpen szerezték a vagyonukat, de a politikát felejtsék el végleg. Így – ugyan már „ellen­őrzött körülmények között” – „önkéntesen dotálva az államot”, de tovább gazdagodhatnak. A többség lelkesen bólintott, jó alkunak tűnt. Hodorkovszkij nem szólt semmit.

Egy olyan játékba kezdett, amit akkor, a 2000-es évek elején csak nagyon kevesen láttak át. Pechjére, azok egyike, aki egyre inkább tisztában lett a helyzettel, Vlagyimir Putyin volt. Az elnök sokáig nem lépett – alighanem hírszerző múltja is erre nevelte –, kivárt, amíg a Jukosz elnökéről „elég anyag” gyűlik össze.

Utólag visszagondolva, nem volt nehéz dolga. Hodorkovszkij politikai pártokat és képviselőket vásárolt, elkezdte átvenni Soros György „oktatási és kulturális” hálózatát. Lényegében egy párhuzamos hatalmat kezdett kiépíteni. Putyin demokráciához való viszonyáról lehet po­lémiákat folytatni, de abban alighanem igaza volt, amikor évekkel később egy sajtótájékoztatón csendesen megjegyezte: „Engem megválasztott az orosz nép. Mihail Boriszovicsot mikor?”

Hodorkovszkij tényleg azt hitte, hogy övé a világ. Amikor az orosz kormány előkészített egy törvénytervezetet az olajcégek adóterheinek növeléséről, a Jukosz moszkvai főnökét küldte a gazdasági miniszterhez. Vaszilij Sahnovszkij a szó szoros értelmében leüvöltötte German Gref fejét. Közölte: a Jukosz nem hagyja ezt! Gref felhívta Alekszej Kudrin pénzügyminisztert, és együtt rohantak Mihail Kaszjanov miniszterelnökhöz, hogy azonnal vegyék napirendre a törvényt, és végre legyen minden tiszta. Az lett. A parlament döbbenetes fölénnyel szavazta le a javaslatot, még a kormánypárti képviselők jó része is nemmel voksolt. Sőt a nagytőkeellenes kommunisták is egy emberként „nyetet” mondtak.

Mindenhatónak érezte ebben a helyzetben magát Hodorkovszkij? Közeli ismerősei visszaemlékezései szerint azok voltak azok a pillanatok, amikor korábbi legendás szerénységét, a „vastag szemüveges értelmiségi” image-ét is elkezdte levetni.


Az évszázad üzlete

Nem tudni, hogy eközben mi járt Soros György fejében. Nézzük inkább a már ismert tényeket. A spekuláns azzal már tökéletesen tisztában volt, hogy szálka Putyin szemében. De valószínűleg úgy általában is elege lett az oroszokból, azt gondolta, hogy jobb, ha háttérbe vonul. Természetesen meg akarta dönteni Putyin hatalmát, de nem akart az első sorokban lenni. Ezért adta át hálózatát Hodorkovszkijnak.

Aztán felajánlotta az olajmágnásnak, illetve a még mindig a Jelcin-klán „bankárjának” számító Borisz Abramovicsnak az évszázad üzletét. Egyesüljön a második és harmadik legnagyobb orosz olajcég, a Jukosz és a Szibnyefty, aztán az ellenőrző pakettet adják el a Chevronnak vagy az ExxonMobilnak. Ezzel a világ legnagyobb olajvállalata jönne létre, amely ellenőrizné Oroszország mérhetetlen feketearany-tartalékainak zömét is.

A választás végül az Exxonra esett, aligha függetlenül attól, hogy Soros befektetési alapjának, a Soros Fund Ma­nage­mentnek komoly közvetett és közvetlen érdekeltsége volt a cégben. Az üzlet a két orosz olajcárnak tetszett, értelemszerűen az Exxon sem tiltakozott. Három akadályt azonban le kellett győzni.

Az első könnyen ment, Hodorkovszkij, az orosz privatizáció rablólovagjának „tisztára mosása” Amerikában. Soros „humanitárius hálózatának” átvétele, a nyugati értékek látványos hirdetése elég volt. A hab a tortán az volt, amikor Hodorkovszkij egymillió dollárral támogatta a washingtoni Kongresszusi Könyvtárat.

A második lépés a Fehér Ház áldásának megszerzése volt. Soros ugyan hagyományosan a demokratákat támogatja, George W. Bush akkori elnökkel pedig nyíltan rossz viszonyban van, de azért vannak kapcsolatai az adminisztrációban. Ráadásul a közös érdek is összeköt: Bush és Putyin kapcsolatában szeptember 11-e után idilli szakasz van, de az amerikai iraki beavatkozás mindent tönkretesz. Washingtont minden érdekli, ami gyengítheti Moszkvát.

Condoleezza Rice régről ismeri Sorost. Állítólag még Budapesten is találkoztak 1989 júliusában, amikor Rice ott volt a Grósz Károllyal – majd magyar ellenzékiekkel – tárgyaló idősebb Bush kíséretében. 2003 elején az asszony az „ifjabb elnök” mindenható nemzetbiztonsági tanácsadójaként érkezik Moszkvába. A hivatalos program mellett találkozik orosz ellenzékiekkel, támogatásukról biztosítja őket, Dmitrij Muratovnak, a Soros által pénzelt Nyezaviszimaja Gazeta főszerkesztőjének azt mondja: „Alá szeretném húzni, nincsenek egyedül a harcukban!”

Természetesen Hodorkovszkijjal is tárgyal. Amerikai részről elvben áldását adja az üzletre, de komoly kételyei vannak azzal kapcsolatban, hogy teljesül-e a deal harmadik feltétele, a Kreml jóváhagyása. Akkor a Jukosz elnöke olyan ajánlatot tesz, ami egyszerre meghökkenti és lenyűgözi a későbbi külügyminisztert. Azt mondja, hogy a 2004-es orosz parlamenti választásokat a Jukosz fogja „megnyerni”, és ő lesz a miniszterelnök. A Duma pedig megváltoztatja az orosz alkotmányt, elnöki köztársaságból parlamentáris lesz, némileg hasonlóan a francia rendszerhez. Putyin de facto elveszíti hatalmát. Állítólag belebegtet még valamit: ha Washington támogatja, akkor az általa kormányzott Oroszország lemond az atomfegyverekről. Az ajánlat túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, de ha csak egy része teljesül, már érdemes belevágni.


Putyin mindent tud

A fent leírtak az elmúlt években kerültek nyilvánosságra. Hitelesen ellenőrizni nehéz, de visszaemlékezéseiben ezt erősíti meg többek között Alekszand Volosin, Putyin adminisztrációjának akkori vezetője. Ezekre emlékszik vissza Sztanyiszlav Belkovszkij, aki történetünk idején a Kremlnek „tanácsokat” adó befolyásos orosz politológusklub vezetője, ma Hodorkovszkij egyik tanácsadója. De ami fontosabb, a későbbi események is ezt a forgatókönyvet erősítik meg.

Soros és Hodorkovszkij „összeesküvéséről” természetesen tudnak a Kremlben. Putyin asztalán szinte minden reggel ott vannak a lehallgatási, megfigyelési jelentések összefoglalói. Az „ügyet” az elnök titkára, Igor Szecsin koordinálja. A férfit Putyin még a KGB-ből ismeri, munkabírása, hatékonysága legendás. Mesélik, hogy vidéki útjain mindenhol egy mikrobusz várja a repülőtéren, a jármű azonnal indul, amint Szecsin beszáll, a többieknek a már mozgó járműbe kell beugraniuk. Halkan beszél, de nem tűr ellentmondást. Később miniszterelnök-helyettes, majd az állami Rosznyefty elnöke lesz. Talán nem puszta véletlen, hogy ebbe a vállalatba olvasztják be a Jukoszt is. A Rosznyefty – ma a világ legnagyobb olajtermelője – egyébként 2011-ben együttműködési megállapodást köt az Exxonnal. Az amerikai cég elnöke akkor az a Rex Tillerson, aki annak idején részt vett a Hodorkovszkijjal való megbeszéléseken. Jelenleg az Egyesült Államok külügyminisztere.

De vissza 2003. október 25-re. Hodorkovszkij magabiztosan száll ki magánrepülőgépéből a novoszibirszki repülőtéren. Azonnal letartóztatják. A vád pénzmosás és sikkasztás. Tíz évvel később, 2013 decemberében szabadul elnöki kegyelemmel. Letartóztatása után öt nappal Moszkvában nyomozók szállják meg a Soros Alapítvány, illetve a Nyílt Társadalom Intézet irodáit. A spekuláns orosz játszmája a végéhez közeledik.

(folytatjuk)


Máté T. Gyula