Kicsúsznak Magyar Péter lába alól a Tisza-szigetek
A Tisza-szigetek koordinátorai a párt vezetésének nem mernek zúgolódni, ugyanis amint bármilyen kritikát megfogalmaznak, ellenséggé válnak Magyar Péter szemében, aki megfosztja őket a pozíciójuktól – tudta meg egy a pártot ismerő informátorától a Magyar Nemzet. Arról is tudomást szereztek: a párt vezetése talán nem is érzékeli, hogy jó néhány sziget már kicsúszott az irányításuk alól, és önállósította magát.
„Feszültség van a párt és a szigetek között, ugyanis Magyar Péternek egy jó szava nincs azon emberekhez, akik folyamatosan a hátukat tartják neki. Ha viszont bármi probléma van, az rögtön az ő felelősségük” – emelte ki az informátor. Elárulta, korábban a koordinátorok abban reménykedtek, hogy a sikeres közösségszervezés eredményeként előkelő helyet fognak kapni a listán vagy az egyéni jelöltek kiválasztása során, azonban mostanra kiderült, hogy nincs így,
kizárólag Magyar Péter dönt ezekben az ügyekben is.
„Sokan csalódottak, ugyanis a demokráciának nyoma sincs Magyar Péter körül. Mindenben ő dönt, ha meg valakinek valami nem tetszik, akkor eltakarodhat” – árulta el a Magyar Nemzet informátora.
A Tisza Párt belső nyilvántartásából korábban az is kiderült: lényegesen kevesebb Tisza-sziget van, mint amennyiről Magyar Péter beszél a nyilvánosság előtt, állításaival ellentétben mindössze 1570, amelyek tagsága összesen kevesebb mint 28 ezer fő. Ráadásul a támogatók területi eloszlása sem kedvez Magyar Péternek: Budapestre koncentrálódnak a tiszások, a vidéki választókerületekben gyengék.
