Azt már tudjuk, hogy mekkora összeget tapsolt el a baloldal a 2022-es választási kampányban és egyes konkrét tételekről is beszámoltunk már a Magyar Nemzet gyűjtése alapján. A lap újabb cikkében az ÁSZ-jelentésből most azokat a költségeket is sorra vette, amelyek egyenként aprópénznek látszó kiadásnak tekinthetők egy választási kampányban, együttesen mégis tekintélyes összeget tesznek ki.

Hirdetés

Mint ismeretes, a számvevőszék kedd reggel nyilvánosságra hozott részjelentésében 261 millió forintra büntette a baloldali pártokat, és vélhetően ugyanekkora összeget le fognak vonni az állami támogatásaikból, így az ellenzéki összefogás hat pártjának már most is meglehetősen sokba került a kampánypénzekkel való trükközés.

Az MMM választási gyűlésekre, kampányrendezvényekre 226,93 millió forintot, sms-re, adatbázis-építésre, online hirdetésre 860,53 millió forintot, plakátra, szórólapra, egyéb kampányeszközre 288,98 millió forintot, kiadványokra pedig 35,82 millió forintot költött – derült ki a jelentésből.

Triviális apróságokra gurultak el a dollárok

Az ÁSZ jelentését vizsgálva a Magyar Nemzet olyan tételeket is talált, mint például 53 ezer darab matrica, amely összesen 491 363 forintba került. A számla alapján hatféle matrica gyártása történt az alábbi, a hatpárti összefogás által használt kampányszlogeneket tartalmazó feliratokkal: „Csak felfelé! Április 3. Csak felfelé! Legyen Magyarország mindannyiunké április 3-tól! Legyen Magyarország mindannyiunké!, Csak felfelé! Hadd írjam én is alá! Keleti hitel vagy nyugati oktatás?”

Egészen triviális apróságokat is feltüntettek a költségek között, mint amilyen a vászontáska, abból is a „hosszú fülű, natúr”, összesen ötszáz darab. Műanyag golyóstollból szintén ötszázat vásároltak. Ugyanennyi bevásárlókocsi-érme is megtalálható a kiadások között, mint ahogy ezer darab tűzköves öngyújtót, illetve ötszáz hűtőmágnest is vásároltak a kampányban Márki-Zay Péterék a hatpárti összefogás által használt kampányszlogenekkel feliratozva. A felsorolt kampányeszközök összköltsége 358 775 forint volt.

Korábban írtuk

Az ÁSZ-jelentés további részében egy helyen felbukkan száz darab autómágnes a „Csak felfelé! Április 3.” kampányszlogennel, ami csaknem 800 ezer forintba került. Egy újabb elszámolási sorban összesen 90 ezer matricát és 500 hűtőmágnest talált a lap több mint egymillió forint értékben. A baloldal kampányában több ezer tapsrúdra, zászlókra és széldzseki-emblémázásra is elszórtak több millió forintot.

A baloldali kampányba csatornázták Soros György pénzét

Mindebből látható, hogy a baloldal kampánya nem szűkölködött eszközökben, ami önmagában természetes lenne, csakhogy a döntően Soroséktól kapott dollármilliókat a pártok nem használhatták volna törvényesen – jegyzi meg Magyar Nemzet.

Az ÁSZ-jelentésben olvasható konkrét költések dokumentációjából azonban egyértelműen kiderül, hogy az MMM nem önállóan, mint civil szervezet, hanem a hatpárti összefogás kampányára költötte el a pénzt, így az tiltott finanszírozásnak minősülhet.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható a Magyar Nemzet oldalán.