Az ellenzék kisebb-nagyobb tömörülései mind megemlékeznek március 15-éről a maguk sajátos módján. A demokrata.hu összeszedte, hol milyen ellenzéki összejövetelekbe ütközhetnek a főváros utcáin gyanútlanul sétálók.

Mint ismeretes, az állami ünnepség a Kossuth téren 9 órakor zászlófelvonással kezdődik, fél 11-től pedig hagyományos díszünnepség veszi kezdetét a Magyar Nemzeti Múzeumnál, ahol beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök is.

Juhász Péter és az Együtt nevű mikropárt viszont inkább fütyülni hívta híveit, hogy megzavarják a díszünnepséget és Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét is. A rendőrség azonban határozatban tiltotta meg az efféle zavarkeltést arra hivatkozva, hogy az akció megzavarná a miniszterelnök beszédét, sértené az ünnep és a magyar nemzet méltóságát, az alaptörvény szerint pedig ilyen esetekben a véleménynyilvánítás korlátozható. A rendőrség megtiltotta az Együtt síposztó pontjainak felállítását is az állami ünnepség közelében. Ennek ellenére Juhász Péterék kitartanak: „Mi ettől függetlenül ott leszünk március 15-én a nemzeti múzeumnál és kifütyüljük Orbánt” – kardoskodott Facebook-oldalán élő videós bejelentkezése alkalmával a pártelnök, aki napról napra több síposztó pont bejelentését is beígérte. A ballib csoportosulás továbbra is hangoztatja azt a teljességgel abszurd követelését, hogy Orbán Viktor tartson közmeghallgatást, ahol bárki bármilyen kérdést feltehetne a miniszterelnöknek. Juhász Péter szerint ő és hívei ennek hiányában kénytelenek sípot ragadni.

Fotó: MTI, archív

Az állami ünnepség megzavarásán túl is ajánl programot Juhász Péter, az Együtt elnöke: március 15-én reggel 9 órakor állítása szerint „méltóságos tiszteletadásukat” szeretnék kifejezni a Petőfi szobornál. Igaz, erre a programra csak videójában utal egy félmondattal, sem az Együtt honlapján, Facebook-oldalán, sem Juhász Péter Facebook-oldalán nincs több szó erről az eseményről. A füttyögés minden bizonnyal túlontúl leköti energiáikat, a „méltóságteljes tiszteletadásra” már nem futja.

Az MSZP ezúttal nem gondolta túl a fővárosi március 15-i programtervét. Botka László, a párt miniszterelnök-jelöltje és Molnár Gyula pártelnök egyaránt Miskolcon mond beszédet március 14-én.

Az ünnep napjára a szocialisták a Séta az új köztársaságért – tüntetés március 15-én programot ajánlják megfogyatkozott híveik figyelmébe, amelyet a Dr. Majtényi Lászlót köztársasági elnöknek nevű Facebook-oldal szervez. A séta az Operánál kezdődik, a résztvevők a Nagymező utcán haladnak majd, s az Alkotmány utca Kossuth téri vége lesz a végállomás. Az ellenzéki sétálgatás 15 órakor indul, annak végeztével Majtényi László mond majd beszédet.

A Demokratikus Koalíció sem törte magát önálló budapesti program megszervezésével, nemes egyszerűséggel ők is a Majtényis menetet ajánlják Gyurcsány Ferenc rajongói figyelmébe. „A sétán részt vesz Gyurcsány Ferenc és a DK elnökségi tagjai is. Tarts velünk!” – buzdítanak a DK Facebook-odalán

A Párbeszéd ellenben saját programot is ajánl támogatóinak. Az egykori budavári Táncsics-börtönnél Szabó Tímea társelnök mond beszédet 13 órától, majd ők is becsatlakoznak az MSZP és DK által is propagált Majtényi-sétába. 

Természetesen nem feledkezhetünk meg Fodor Gábor pártocskájáról, a Magyar Liberális Pártról sem. „Sajtót, szabadságot! A Liberálisok várnak téged március 15-én, szerdán fél kettőkor a Pilvaxnál! (Helyszín: V. kerület, Pilvax köz 1-3.) Az ünnepségen Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt – Liberálisok elnöke és Bősz Anett ügyvivő tart beszédet. Fellép Áron László színművész és Szabó Gergely előadóművész. Gyertek, jó lesz!” – lelkesedik a párt a Facebook-oldalán. A kommentelők viszont már nem ilyen örömteliek: „Már nem is tudom követni, hányadik ez az ellenzéki megemlékezés március 15-én. Kínkeservesen összeszedték magukat és beálltak Majtényi mögé, de annyi eszük már nem volt, hogy EGY demonstrációt szervezzenek. Mindenütt lézeng majd pár tucat ember. Inkompetens társaság, SZÉGYEN!” – írja az egyik hozzászóló. A várakozásoknak megfelelően Fodor Gábor pártja is próbálta népszerűsíteni a Majtényi-menetet saját Facebook-oldalán. 

De folytassuk is tovább a tájékozódást, hiszen van még ellenzéki pártunk bőven. Lássuk, mit ajánlanak az újabban energetikai szakértőkké avanzsált LMP-sek. „A Lehet Más a Politika az 1848-49-es forradalom és szabadságharc legnagyobb hősét, a nemzeti szuverenitásáért fölkelő magyar népet ünnepli március 15-i megemlékezésén” – írják Facebook-oldalukon. Egyelőre (vasárnap kora délután) 11 résztvevő és 36 érdeklődő jellemzi az eseményt, de persze van még pár napjuk mozgósítani.

A Jobbik is szervez ünnepséget a nemzeti ünnep alkalmából, ők a Március 15-e téren, a Petőfi szobornál tartják rendezvényüket. A fél 2-kor kezdődő ünnepségen beszédet mond Vona Gábor pártelnök is. 

A leginnovatívabb kezdeményezés kétségkívül a Momentumhoz kötődik, akik pikniket szerveznek. Roppant kecsegtető programválasztékkal készülnek az elsőre kissé fapadosnak tűnő összejövetelre. Lesz ott minden, mint a búcsúban, feltéve, ha a hívek visznek magukkal. 

„Gyere el te is március 15-én városligeti piknikünkre, ahol egyebek mellett a következő programok várnak:

  • Beszéd azoknak, akik szónoklatra vágynak
  • Forradalmi emléktúra a Momentum-tanösvényen
  • Kokárdakészítés kreatív hazafiaknak
  • Gyerekprogramok és tematikus társasjátékok örökifjaknak
  • Közös méta testnevelésből felmentetteknek
  • Történelmi és irodalmi előadások a művelődni vágyóknak
  • Evés-ivás, főleg, ha hoztok is magatokkal (kiemelés tőlünk – szerk.)” – írják az ezek szerint a batyus bálok mintájára pikniket szervező momentumosok. 

demokrata.hu