Kihirdették a Borfesztivál Bora cím nyerteseit
Az öt napon át tartó rendezvénynek ebben az évben nem kedvezett az időjárás, ám a borszerető közönséget az eső sem tartotta vissza attól, hogy kilátogasson a rendezvényre, felkeresse a már kedvelt borászokat, vagy újdonságokkal ismerkedjen meg.
A rendkívül gazdag programkínálatnak köszönhetően így is több tízezer látogató kóstolta meg a kiváló magyar és külföldi borokat, fedezte fel a gasztronómia különlegességeit és élvezettel nézte, hallgatta a különböző zenei produkciókat. Az előre beharangozott programok közül csupán a szombati szüreti felvonulást és a magyar-német BorÁsz válogatott focimérkőzését kellett lemondani. Egyébként minden együttes, mindkét színpadon – dacolva a kellemetlen idővel – végig, folyamatosan szórakoztatta a hálás közönséget. A pezsgőlovagok avatását, a játékos és látványos próbatételeket is népes közönség tapsolta végig.
Sokan a gumicsizmák fesztiváljának nevezték el az eseményt, amelynek zárónapján, vasárnap, a napsütésnek köszönhetően, igazi borfesztiválos hangulat volt a jellemző. Sok ismert arc, személyiség tűnt fel a tömegben és meglepetést keltett, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök, feleségével, Makrai Katalinnal, magánemberként tett egy körsétát a borászatok pavilonjai között, és hosszan időzött a határon túli magyar borászoknál.
A hagyományokat folytatva ezen a napon hirdették ki a Borfesztivál Bora választás eredményét is.
A borbírálat iránt érdeklők szerdától vasárnapig a VinAgora sátorban, borok kóstolása közben ismerkedhettek meg a nemzetközi borversenyek professzionális borbírálatainak módszerével és az ő minősítésük döntötte el, hogy 2010-ben mely borok nyerik el a Borfesztivál Bora minősítést.
A győztesek:
Száraz fehér bor kategóriában: György Villa Collection Chardonnay 2009 (György Villa Pincészet Kft.)
Rosé kategóriában: Gál Kunsági Kékfrankos Rosé 2009 (Gál Szőlőbirtok és Pincészet)
Vörös bor kategóriában : Günzer Ördögárok 2007 (Günzer Zoltán)
Édes fehér bor kategóriában: Badacsonyi Kéknyelű Jégbor 2008 (Varga Pincészet)
Tokaji Borkülönlegesség kategóriában: Premium Selection Tokaji Aszú 6 puttonyos Sárga muskotály 2006 (Tokaj Kereskedőház Zrt.)
További információ: www.aborfesztivál.hu