Kijózanító pofon

– Nem tudjuk még, milyen erősségű és kiterjedésű lesz a járvány, de ha a gazdasági hatásaira vagyunk kíváncsiak, ki lehet-e abból indulni, hogy a hasonló világjárványoknak milyen következményeik voltak?

– Bár beszélgetésünk arra a kimondatlan feltételezésre épül, hogy néhány hónap alatt véget ér a világjárvány, és helyreáll a világ normális rendje, azért halkan mondjuk ki, egyáltalán nem biztos, hogy így lesz. Azért nem, mert valójában nincs precedens. Az a két nagy világjárvány, amelyhez hasonlíthatnánk, egy, a maitól alapvetően különböző világban ment végbe, ám az tény, hogy mindkettő az egész létszerveződési mód átalakulását provokálta ki.

– Mi volt az a kettő?

– Az egyik a XIV. századi fekete halál, a nagy pestisjárvány, a másik az éppen száz évvel ezelőtt lezajlott, spanyolnáthának nevezett influenzajárvány. A pestisjárvány azért nem lehet viszonyítási alap, mert az egy egészen más létszerveződési rendszerben játszódott le, és a rendelkezésre álló tudások, képességek, készségek is egészen mások voltak. Annyit azonban érdemes megfontolnunk, hogy gyökeresen átalakította a világot, és egy teljesen új világtársadalmi berendezkedés kialakulását indította el. A második példa szintén olyan, máig sem igazán feltárt változásokat indukált, amelyek folyományai elég vészjóslónak bizonyultak. Akárhogy is nézzük, a mostani járvány következményei egyelőre megjósolhatatlanok. Az sem kizárt, hogy évekig tart majd, és több hullámban zajlik le. Sem az általa elindított változások dimenzióit nem látjuk, sem az irányát. Nem zárható ki, hogy minden elképzelhetőnél mélyebb átalakulások jönnek. Az persze eddig sem volt kétséges senki előtt, hogy a globális kapitalizmus mai formája végzetes zsákutca az emberiség számára. Ugyanakkor az is világos, hogy egy kijózanító hatású, nagy dráma nélkül – ez mindig így volt az emberi történelem során – nem tanuljuk meg belőle azt, amit tanulnunk kellene. Talán éppen e járvány az a nagy pofon, ami elég erős lesz a kijózanodáshoz, de azért elég gyenge ahhoz, hogy ne pusztítsa el az emberiséget.

– A globális gazdasági növekedés az idén a 2008-as válság óta nem látott gyenge teljesítményt mutathat, vélik a Bank of America elemzői. Lehetnek-e olyan súlyos hatásai a koronavírus által okozott gazdasági válságnak, mint a 2008-asnak?

– A 2008-asnál súlyosabb krízis mindenképpen bekövetkezett volna. A most kirobbant világjárvány inkább csak előre hozta az egyébként is elkerülhetetlen válság beindulását. Az a valami, amit már régóta „Everything Bubble” – mindenséglufi – néven emlegetnek, egy minden eddiginél cinikusabb és gátlástalanabb planetáris dimenziójú piramisjáték fedőneve. A forgatókönyv ismert, már sokszor megismétlődött: a közel négyszáz évvel ezelőtti holland tulipánmánia csúcspontján egy-egy ritka tulipánhagyma értéke harmincmillió mai forint körül lehetett. A tulipánhagymák túlárazása nagyjából ugyanarra a mechanizmusra épült, mint a mai brókergyerekek elektronizált globális pénzhatalmi játékai, amit persze akkor is – ma meg különösen – egész mások vezérelnek, de ők akkor sem voltak láthatóak, és most sem azok. Nyilván azért, mert csak a konteógyártók képzeletében léteznek.

– Kicsit bonyolultan hangzik…

– A mechanizmus lényege, hogy az előző válság lecsengése után megindult a mélyponton lévő eszközárak emelkedése, és mivel a kamat szinte eltűnni látszik, így a könnyű pénz arra csábította az óriásvállalatok menedzsereit, hogy hitelből elkezdjék visszavásárolni a saját vállalataik részvényeit. Ami azért kiváló üzlet, mert ők ennek függvényében kapják a gigantikus bónuszaikat, és mivel az ő keresletüktől egyre gyorsabban mentek fel a részvényárak, így ez az örökmozgó valóban végtelennek látszott. És ha nem is lett végtelen, de ez volt az elmúlt évszázad leghosszabb, szinte töretlen felívelése. A mérvadó globális részvényindexek több mint ötszörösükre emelkedtek az elmúlt évtized során. Ám mint mindig, most is eljött az igazság pillanata. Járvány nélkül is eljött volna, de a koronavírus tartós globális bizonytalansággal fenyegető sötét árnyéka hirtelen elindította a lavinát. Egyelőre senki nem tudhatja, mi lesz, de nagy a valószínűsége annak, hogy a globális gazdaság második világháború utáni legsúlyosabb évei állnak előttünk.

– Ami a politikai következményeket illeti, a válság átalakíthatja a globális gazdasági rendszert?

– Itt nem egyszerűen politikai következményekről van szó, hanem az egész elmúlt fél évezred létszerveződési módjának esetleges összeomlásáról. A globális hatalomgazdaság mai rendszere olyan brutálisan emészti fel az emberi létezés külső és belső természetét, hogy előbb-utóbb úgyis bekövetkezik valamilyen, a mostanihoz hasonlítható kataklizma. A fő kérdés az, a kataklizmának lesz-e elég ereje ahhoz, hogy véget vessen az eddig fennálló létszerveződési mód globális láncfűrészként működő rendszerének, illetve azért hagy-e még annyi teret és időt, hogy az összeomlás után kiépülhessen ennek alternatívájaként egy új világrend. Hogy ebben a rendben a ma meghatározó hatalmaknak milyen szerepük lesz, ma még aligha tudja bárki megjósolni. Az amerikai birodalom a jelenlegi formájában nem üzemeltethető tovább, ám egészen biztosan megváltozik Kína világhatalmi szerepe is. De most legelőször is túl kellene élni ezt az emberi történelem legnagyobb kihívásának ígérkező válságot, ami elsősorban lelki, erkölcsi és szellemi okokra vezethető vissza.

– Több elemző ugyanakkor arról ír, a világgazdaság a gyors visszaesés után ugyanilyen gyorsan helyre is áll, hiszen keresleti nyomás lesz a piacon, az elhalasztott termelést, beruházásokat, fogyasztást hirtelen pótolják, ami kompenzálhatja a leállás következményeit. Erről mi a véleménye?

– Ennek az esélye sem zárható ki, de minden jel arra utal, hogy nagyon súlyos és kiszámíthatatlanul hosszú ideig tartó társadalmi, gazdasági, politikai, sőt általános, a nyugatias globális kapitalizmus egész létmódját megrázó válságra kell inkább számítanunk. Mindenki számára évtizedek óta nyilvánvaló rendszerelméleti axióma, hogy ez a világszerveződési mód a komplexitás olyan szintjét hozta létre a gátlástalan hatalmi érdekekre építve, amely természeténél fogva rendkívül instabil, sebezhető. Az ilyen szuperkomplex rendszerekben minden, akár kívülről, akár a rendszeren belülről elinduló változás láncreakciószerű gyorsasággal megy végbe. Ez igaz például az okostelefon elterjedésére, de sajnos igaz a vírusra és a vírus végzetes társadalmi következményeire is. Ezt az elméleti fizika öngerjesztő örvénylésként írja le, amelynek legismertebb megnyilvánulásait az atombomba, a fekete lyuk vagy éppen a rákos burjánzás jelenti. E vírus minden végzetes következményével annak a pusztító világerőnek a műve, amely jogvédő civil ügynökein keresztül a szabadság nevében most is arra uszít, hogy védjük meg alkotmányos jogainkat, és szálljunk szembe a kormányok ellenőrző, korlátozó törekvéseivel. Ha ez valóban így lenne, akkor már csak azért sem lehet szó V alakú visszatérésről, mert nem lesz emberiség, amely visszatérhetne akárhová. De remélhetőleg nem így fog történni, és a társadalmak egészséges immunreakciói legelőször is ezt az uszító ügynökhálózatot számolják fel.

– A nemzetközi szervezetek előrejelzései alapján a Pénzügyminisztérium számításokat készített arról, miképpen érinthetik Magyarországot a globális koronavírus-járvány hatásai. A számok jelenleg azt mutatják, hogy a legkedvezőbb feltételeknél a magyar gazdaság 3,7 százalékkal növekedhet 2020-ban, a legrosszabb helyzetet vázoló forgatókönyv szerint viszont akár 0,3 százalékos visszaesés is elképzelhető. Ez utóbbi mit jelentene a háztartások szintjén?

– Ezek a jó szándékú előrejelzések, akár a nemzetközi szervezetekről, akár a Pénzügyminisztériumról van szó, arra a feltételezésre épülnek, hogy a járvány néhány hónapon belül véget ér. Persze ez is lehet, de ennek valószínűségét nem ismerjük, és ezzel az erővel az is bekövetkezhet, hogy a járvány három-öt évig is elhúzódik, és akár százmillió ember halálával jár majd. Ezért én egyelőre nem sok értelmét látom az ilyen előrejelzéseknek, hiszen egy teljesen ismeretlen erővel állunk szemben, amelyről éppen a neves magyar hálózatkutató nyilatkozta azt, hogy az év végére az emberiség felét megfertőzheti. Ennek következményei nem egyszerűen gazdasági visszaesésben, hanem akár az egész világgazdaság teljes összeomlásában nyilvánulhatnak meg, amelyre vonatkozóan az ilyen előrejelzések értelmezhetetlenné válnak. Munkanélküliségről csak olyan értelemben beszélhetnénk, ha feltételeznénk, hogy a válság után is ugyanazok a tőkestruktúrák ugyanolyan logika mentén irányítják a világot, ám ennek nem feltétlenül muszáj így lennie. Sőt éppen annak érdekében kellene mindent megtenni, hogy e végzetes globális hatalomgazdasági komplexum korlátlan és gátlástalan diktatúrája véget érjen. A nagyobb baj inkább az, hogy mindmáig nincs koherens stratégia e szerveződési mód felváltására.

– Mennyire védett a magyar gazdaság? A koronavírus előtt többször elhangzott, hogy Magyarország válság esetén stabilabb lábakon állna, mint 2008-ban.

– Ha a világjárvány rövid időn belül véget ér, és a halálos áldozatok száma egy határon belül marad, akkor a magyar gazdaság valóban létező védettsége lehetővé teszi, hogy a pusztító következmények ne érjék el azt a szintet, amit 2008 után szenvedett el az ország. A világgazdasági következmények ebben az esetben is pusztítóak lesznek, és védettségünk mindössze annyit jelent, hogy sikeresebben küzdhetünk meg ezekkel. Mivel a magyar gazdaság globális termelési láncoktól való függősége változatlanul elég nagy, így sok múlik azon, hogy a magyar gazdaság meghatározó részét jelentő globális vállalatokat hogyan érintik a járvány és a válság együttes következményei. Illetve, hogy a globalizáció pusztító rendszerének összeomlása nyomán lesz-e kivihető stratégiánk a lokalizációra, hogy a helyi vállalkozási struktúrák hálózatára épüljön a gazdaságunk.

– Arra számítunk, hogy a magyar gazdaság megáll és újra kell indítani, mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Milyen gazdaságvédelmi intézkedések szükségesek hazánkban?

– Mivel a járvány elleni egyetlen igazán hatásos védekezés minden mozgás és érintkezés leállítása, így értelemszerűen főként azok a részei sérülnek a globális és a magyar gazdaságnak is, amelyek a mozgásra épülnek. Az idegenforgalom, a közlekedés, a kereskedelem szenvedi el a legsúlyosabb károkat, így itt van szükség leginkább arra, hogy a mozgásképtelenségre ítélt vállalkozások legalább átmenetileg olyan segítséget kapjanak, ami a teljes összeomlást elkerülhetővé teszi. Most rövid távon erre kellene összpontosítani az erőforrásokat, a járvány és a válság után pedig az újjáépítésük lehet a legfontosabb feladat. Mindez nagy rugalmasságot és gyakorlatiasságot igényel, és biztató jel, hogy az Európai Unió által kilátásba helyezett támogatások is e felismerésre épülnek. Most egy jó darabig nyugodtan el lehet felejteni a túlzottdeficit-eljárásokat meg az egyéb egyensúlyi kritériumokat. A járványválság után az élet újraindítása a feladat, és nevetséges aránytévesztés volna a globális pénzhatalmi rendszer formális diktátumaihoz kötni a saját létezésünk alapfeltételeit.