Mesterházy Attila döntését azzal indokolta, hogy már évek óta tévesnek tartja az MSZP vezetésének stratégiáját, és ma már abban sem hisz, hogy ezen lehet változtatni. Véleménye szerint az MSZP már csak árnyéka önmagának, elvesztette országos politikai befolyását, társadalmi támogatását, és nincs törekvés sem ennek visszaszerzésére.

Hirdetés

A volt pártelnök közölte, hosszas mérlegelés után úgy döntött, új utat keres, aktív emberként tenni akar a hazájáért, a baloldalért.

Hozzátette: Szakács Lászlóval, a DK volt Baranya vármegyei képviselő-jelöltjével közösen, társalapítókként, új szociáldemokrata, balközép pártot alapítanak, Szocialisták és Demokraták néven.

A politikus szerint a DK egyedül nem tudja megszólítani az összes szociáldemokrata szavazót, a Fidesztől elforduló, korábban az MSZP-re voksolókat pedig végképp nem. Az új párt világos célja, hogy új szavazókat nyerjen meg egy balközép politikán alapuló kormányváltás érdekében

– közölte.

Mesterházy Attila posztját azzal zárta, hogy 23 éve lépett be az MSZP-be, volt egyszerű párttag, frakcióvezető, pártelnök és miniszterelnök-jelölt is. Csak a párttagsága változik, nem az elvei – fogalmazott.

Az MSZP tudomásul veszi Mesterházy Attila távozását

Az MSZP kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, tudomásul veszik Mesterházy Attila távozását a pártból.

Közölték, folytatják a szociáldemokrata politikát a szabad, demokratikus és igazságos Magyarországért; folytatják a küzdelmet az emberek érdekében, mert eszméik, a baloldaliság, a szolidaritás, az igazságosság mind-mind azért van, hogy az embereknek jobb legyen. Dolgozunk tovább a megélhetési válság leküzdéséért, a reálbérnövekedésért, hogy a jelenlegi kormány hibás gazdaságpolitikájának következményeit ellensúlyozzuk – írták.

Korábban írtuk