Kinek miért kell a hatalom?

Úgy érzem, ahová én tartozom, a jobboldali, keresztény, konzervatív, polgári oldalhoz, ott van határozott elképzelés arról, mit szeretnének megvalósítani. A másik oldalon viszont csupán, ahogy a sportban mondják, kontrára mennek – mondta a Demokratának Schmitt Pál volt köztársasági elnök. Az Európai Parlament korábbi alelnökével, a nemzet sportolójával a magyar és az európai politika megváltozásáról, a sport fontosságáról és a nagypapaszerepről is beszélgettünk.

– Szeptember közepén, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kongresszusán hivatalossá vált, hogy a 2024-es játékokat Párizs, a 2028-as olimpiát pedig Los Angeles rendezi. Csalódott amiatt, hogy nekünk már nem volt izgulnivalónk?

– Csalódott inkább a visszalépés után voltam. Valóban úgy láttam, hogy versenyben lehetünk, mert Budapest nagyon jól beleillett volna az Agenda 2020 reform­programba. Olyan létesítményeket terveztünk, amelyeknek a fenntartása nem terheli a következő generációkat, a vidéki helyszíneknek köszönhetően szétterítettük volna a játékokat az országban, a terveket a gazdasági lehetőségeinkhez szabtuk, és a közbiztonság helyzete a három város közül szerintem nálunk a legjobb. Vagyis lényegében minden olyan mutatóban, ami fontos a játékok odaítélésénél, jól álltunk. Természetesen Párizs és Los Angeles is kiváló pályázó volt, szintén sportszerető és gazdaságilag nálunk erősebb országokról van szó, tehát mellettük is szóltak érvek szép számmal, de bíztam magunkban és abban, hogy legalább az egyiküket, elsősorban Los Angelest meg tudjuk előzni.

– Vannak, akik szerint az, hogy mindkét világváros megkapta egy-egy olimpia rendezési jogát, kicsit zárójelbe teszi az Agenda 2020-at, aminek az egyik célja az volt, hogy a közepes méretű városok számára is reálissá tegye a pályázatot.

– Ez a célkitűzés már akkor zárójelbe került, amikor Peking kapta meg a 2022-es téli olimpiát, olyan helyszínnel, ami időnként évekig nem lát havat. Ráadásul egymás után három olimpia jön Ázsiában, hiszen a dél-koreai téli után a tokiói nyári, majd a kínai téli játékok jönnek, vagyis rendesen megpakoltuk, a szokásokkal ellentétben, Ázsiát.

– Ennek ellenére van remény, hogy mégiscsak lesz pozitív hozadéka a reformprogramnak?

– Az Agenda 2020 nem csupán az odaítélésről szól, hanem a gazdálkodásról, etikai kérdésekről, átláthatóságról, környezetvédelemről vagy a nők egyenjogúságáról, tehát úgy hiszem, igen, van és lehet is előrelépés.

– Kulcsár Krisztián személyében ismét egy korábbi párbajtőrvívó lett a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Eközben a sporttörvény tavalyi módosításával feladat- és hatáskörök kerültek a MOB-tól a területért felelős minisztériumhoz. Hogyan látja a MOB jövőjét?

– A kívülállók közül volt, aki úgy értelmezte, hogy a MOB alól kihúzták a szőnyeget, mert elkerült a szervezettől például a pénzelosztás joga. De az olimpiai bizottság korábban sem csak a támogatások elosztásával foglalkozott: továbbra is komoly szakmai munka folyik a MOB-ban, lényeges a sportági szakszövetségekkel és a szakállamtitkársággal való folyamatos párbeszéd, a nemzetközi kapcsolatok, a hagyományok ápolása, és még sorolhatnánk. Tehát a MOB nem csupán egy utazási iroda, amely akkreditálja a sportolókat, felügyeli a részvételüket a játékokon és formaruhákat készíttet, hanem fontos szerepe van a magyar sport­életben. Úgy látom a tagságon, eltökéltek abban, hogy a 122 éves Magyar Olimpiai Bizottság múltjához méltóan keressék és végezzék a feladatokat.

– Bár a politika világából kivonult, különböző közéleti eseményeken rendszeresen találkozni önnel. Hogyan látja a mai magyar politikát?

– Mostantól szinte minden a választásokról szól, felállnak a szekértáborok, és természetesen mindenki a hatalom megszerzésére törekszik. A kérdés ez: kinek miért kell a hatalom? Csak azért, hogy hozzáférjen a javakhoz, forrásokhoz? Vagy van hosszú távú terve arra vonatkozóan, mi legyen az országgal? Úgy érzem, ahová én tartozom, a jobboldali, keresztény, konzervatív, polgári oldalhoz, ott van határozott elképzelés arról, mit szeretnének megvalósítani. Szociálpolitika, családpolitika, egészségügy, oktatás, nemzetpolitika, egyházakkal való kapcsolattartás; ezekre mind nagy hangsúlyt fektet a jelenlegi kormány. A másik oldalon viszont csupán, ahogy a sportban mondják, kontrára mennek, nincs terv, jövőkép, csak annyi van, hogy le akarják váltani a kormányt. Ezzel a negatív érvanyaggal szerintem nem lehet nyerni. Természetesen a kormánykoalíció pártjai sem dőlhetnek hátra, bármennyire előnyös a helyzetük, ám úgy látom, ezzel ők is tisztában vannak.

– Volt nagykövetként, EP-képviselőként és alelnökként az európai politikának is részese volt. Bár csak hét év telt el azóta, hogy hazatért Brüsszelből, mégis jelentősen megváltozott a világ.

– Tény, amikor európai parlamenti képviselő voltam, de ez köztársasági elnöki időszakomra is igaz, a népvándorlás kérdése még nem volt napirenden. Szögezzük le: annak a hatvanmilliós tömegnek, amelynek elindulását 2020-ig jósolják, a nagy része nem az életét félti, hanem gazdaságilag akar jobb helyzetbe kerülni. A menekülteket, akik az életüket, biztonságukat féltik, segíteni kell, de a gazdasági menekülteket ilyen számban nem tudjuk befogadni. Amióta téma lett ez a jelenség, megfigyelhetjük, hogy Franciaországtól Németországon át Ausztriáig a jelöltek számára az ebben a kérdésben képviselt álláspont lett a legfontosabb a kampányok során, s egyre több párt és politikus erősödik meg annak köszönhetően, hogy hazája érdekeit képviseli.

– A hazai közéletben is?

– Úgy érzem, a magyar választások során is lényeges szerepe lesz ennek: az emberek értékelni fogják, hogy a kormányzat, a miniszterelnök az unióval is szembement, hogy a mi érdekünket védje, a biztonságunkat, kultúránkat, szokásainkat. Küzdött azért, hogy eldönthessük, kivel akarunk együtt élni. De a bevándorlás kérdésén túl is olyan változások tanúi lehetünk az unióban, gondoljunk a Brexitre, amelyeket korábban nem sejthettünk. Amikor én bekerültem az európai politikába, még teljesen más folyamatokat láthattunk, megéltük az EU tíz országgal történő bővítését, ami még egy nagy szolidáris tett volt. Ma viszont számtalan fontos területen hiányzik a közös gondolkodás. Ahogyan továbbra sem dőlt el az a kérdés, hogy az unió lényegében egy Európai Egyesült Államok vagy nemzetállamok szövetsége legyen-e. Jómagam az utóbbi híve vagyok, fontosnak tartom a nemzeti identitás ápolását és erősítését, természetesen egy európai egyezménykereten belül.

– Bár az elmúlt öt évben kevesebbet szerepel a nyilvánosság előtt, mint korábban, aki kicsit is ismeri, nehezen tudja elképzelni úgy, mint egy olyan nagypapát, aki legfeljebb akkor mozdul ki otthonról, ha el kell sétálni a boltig…

– Hetvenöt éves vagyok, tehát megértem azokat a kortársaimat, akik megérdemelt pihenéssel és családi feladatok ellátásával töltik napjaikat. Én is szívesen olvasgatok, tévézem, vagy éppen, ha kell, besegítek a vásárlásba. De egy hatunokás nagyapának jócskán adódnak feladatai. Ma például már fél hétkor felvettem az egyik unokámat, hogy elvigyem vízilabdaedzésre, a Margitszigetre. Tizennégy éves, a korosztályos válogatott keretének tagja. Este nyolcra pedig a másik unokámért megyek, aki a BVSC-ben vív. Unokáim aktívan sportolnak, jól tanulnak, büszke vagyok rájuk. A nagy­apai szolgálat mellett ide, az irodámba is bejárok mindennap, örülök, ha meghívásokat kapok, érzem, hogy számítanak rám. Mint volt elnök, rendszeresen részt veszek közéleti, társadalmi, sport- és kulturális eseményeken feleségemmel együtt, aki szintén szívesen mond igent a felkérésekre. NOB-tagságomat az idén újabb öt évre meghosszabbították, ezzel is bőven adódik feladat. Eljárok polgári rendezvényekre is, mert társasági, társadalmi érdeklődésű ember vagyok, és ez szerintem már így is marad.

– És a sport?

– Muszáj azt is csinálni, ez már megszokás. Ma reggel is, amikor felkeltem, időt szakítottam a szokásos három-öt perces súlyzós gyakorlatra, rendszeresen eljárok úszni, egy kis kondiedzésre is szükség van, ha tehetem, hetente egyszer-kétszer szaunázom. Aki vizet prédikál, ne bort igyék, szeretnék az unokáknak is példát mutatni, és persze mindenkinek, aki esetleg figyel. A sport tehát nem maradhat ki az életemből. Ha már itt tartunk: nagyon fontos, a fiatalok egészsége szempontjából is, hogy a kormányzat stratégiai ágazatként tekint a sportra. A tornaterem-, sportpálya- és uszodaépítések, az élsport és a tömegsport támogatása, a világversenyek rendezése, illetve az a tény, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt az igazolt versenyzők száma, mind-mind nagyon lényeges. Ha külföldiekkel beszélgetek, mindig el szoktam dicsekedni azzal, hogy nálunk bevezettük a mindennapos testnevelést, ezzel kívánjuk rászoktatni a gyerekeket a mozgásban gazdag életmódra. Volt egy kanadai kutatás, ami arra jutott, hogy minden egyes sportra fordított dollár húsz éven belül négy dollár megtakarítást jelent, ennyivel kevesebbet kell táppénzre, gyógyszerre, orvosi ellátásra, kiesett munkanapokra fordítani. Nagyon örülök, hogy egy kicsit részese lehettem annak, hogy a kormány ilyen figyelmet szentel ennek a területnek.

– Nem csak sportol, néhány évvel ezelőtt például elárulta, hogy vett egy tárogatót, és szeretne megtanulni jól játszani rajta.

– Azóta is tanulok, éppen tegnap is játszottam egy órát, de nem voltam magammal megelégedve. Meg kellett állapítanom, hogy ha nem megyek el ismét zenetanárhoz, nem fogok fejlődni. De egyébként is azt vallom, ha lehet, mindennap tanulni kell valamit: huszonöt év után ismét beiratkoztam egy tizenöt hetes intenzív görög nyelvtanfolyamra, nagyon boldog lennék, ha jól tudnék görögül. A nyelv szempontjából szerencsés is voltam, mert ugye Schmitt névvel muszáj volt németül megtanulni. Később, iskolásként, tanultam franciául, aztán jött az orosz, amire már szintén ráférne egy kis frissítés, az angol, a spanyol. Frissen tartja az agyat, ha az ember nyelveket beszél, a fizikai edzések mellett erre is szükség van.

– Nagypapaszerep, meghívások, sport, nyelv- és zenetanulás… Elég? Vagy vágyik újabb kihívásokra is?

– Megfutottam a pályámat, olyan feladatokat kaptam életem során, amikre korábban nem is számítottam. Politikai ambícióim biztosan nincsenek, de bárhol, ahol úgy érzik, szükség van rám, szívesen segítek.

– Utólag hogy látja, a sportolói múlt előny volt-e a politikai pályán?

– Mindenképpen: amit a sportban megtanultam, az nagyon sokat segített. A gyors gondolkodás és döntés, a munkabírás, a monotonitás tűrése, a koncentráció: ezek olyan sportból hozott erények, készségek, amelyeket egy politikus jól tud hasznosítani. A fair play persze kevésbé jellemző a politikára, de hát ezt meg kell szokni.

– Mit vár a következő hónapoktól?

– Mozgalmas kampányt várok, de nagyon bízom abban, hogy mindenki békés eszközökkel küzd majd. A plakátháború, az utcai politikai rendezvények, a viták a demokrácia velejárói, de van egy határ, amit nem szabad átlépni. Az, hogy a kormánynak határozott és egységes elképzelései vannak a legfontosabb területeken, mint a családpolitika, az otthonteremtés, az oktatás, az egészségügy, a munkahely­teremtés, a nemzetpolitika, a kultúra, a mezőgazdaság vagy épp a bevándorlás kérdésének kezelése, szerintem meghozza gyümölcsét a választásokon. A másik oldalon ugyanis azon túl, hogy kormányváltásra van szükség, nem látok mondanivalót. Nyilván erre is van igény, mindig vannak ellenszavazók, de ezzel, reményeim szerint, nem lehet legyőzni a kiforrott terveken, szereteten, egységen és mérhető eredményeken alapuló politikát. Épp ezért Fidesz–KDNP-győzelmet várok.

Bándy Péter