Milyen lesz Kaposvár húsz év múlva? A jövő alapjait most teszi le a város, többek között a Modern városok program forrásaiból. Gyors, de alapos építkezések folynak a somogyi megyeszékhelyen, befejezéshez közelednek az egy-másfél éve kezdett beruházások. Az építkezési lázban az országos átlag alá süllyedt Kaposvár munkanélküliségi rátája…

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

A vadonatúj uszodában tavasszal már országos bajnokságot rendeznek. Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

A sportcsarnok parkettájára már nem lehet felmenni utcai cipővel. Egy művezető figyelmeztet erre bennünket, aki a csarnok küzdőterén folyó munkát irányítja. Most állítják össze az egymásba csúsztatható mobil lelátókat. A rendes széksorok már a helyükön vannak, a mobil lelátók csak afféle kiegészítésnek számítanak, hogy ezekkel együtt négyezer nézőt is fogadhasson majd a Kaposvár Aréna. A telt ház borítékolható, hiszen a város kosárlabda- és röplabdacsapata is hagyományosan az élvonalban játszik.

Szita Károly: Minden fejlesztést megbeszélünk a város lakosaival. Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Sport és egészség

Laikus szemmel nézve körülbelül 80 százalékos készültségi fokon áll a csarnok. Szita Károly, Kaposvár polgármestere szerint nagyjából itt tart Kaposvár legtöbb MVP-s (Modern városok program) beruházása is. Amelyek mindent összevetve egy 140 milliárdos projektet jelentenek Kaposvár vonatkozásában. Az új aréna melletti régi, „szocreál” stílusú csarnokot sem bontják le, sőt felújították, hogy a felkészülést, az utánpótlás-nevelést, de mindenekelőtt a tömegsportot szolgálja. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy tömegsportrendezvény ne kerülhetne be az új arénába, a lényeg, hogy így jelentősen bővül a sportolásra alkalmas fedett terület Kaposváron, és hogy méltó bázishoz jut a város élsportja is. Ráadásul a tapasztalatok szerint egy ilyen modern, televíziós kameraállásokkal is felszerelt csarnok idővel fontos közösségi térré, rendezvények, koncertek, de akár konferenciák színterévé is válik. Egy kis centrum alakul ki így, hiszen az új aréna a régi csarnok szomszédságába került, és ott van mellettük a város jégcsarnoka is.

Tavaszra készül el az új sportcsarnok. Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

A polgármester hangsúlyozza, elválaszthatatlan egymástól a sport és az egészségügy kérdése. Ezért is örül annak, hogy egy másik MVP-s beruházásként előrehaladott állapotban van a város új, 50 méteres, a nemzetközi versenyszabványokat tökéletesen kielégítő uszodája. Itt is érvényes a hármas osztat, az új létesítmény a régi, 25 méteres uszoda mellé kerül, és közvetlen mellettük ott található egy 50 méteres, sátorral fedett medence is. Nagy a tempó. A Kaposvár Aréna másfél éve épül, az uszoda egy éve. Az arénában májusban már pályára lép az NB I.-es férfi kosárlabdacsapat, az új uszodában pedig országos bajnokságot rendeznek tavasszal. Ősszel pedig még egyet, ebben megállapodott már a polgármester és az úszószövetség vezetője.

Négyezer szurkolót fogadhat majd be az aréna nézőtere. Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Az építkezés kihívást jelentett a kivitelezőknek. Húsz-huszonöt méterre van innen a Kapos folyó, vizenyős, majdhogynem mocsaras terepre került az új uszoda, ezért először húszméteres betoncölöpöket kellett a földbe süllyeszteni, ezekre került aztán az épület alapja és teljes szerkezete, magyarázta Molnár László építésvezető. Az ötvenméteres medencének már csak a csempézése van hátra, megvolt a nyomáspróba, öt napig tartott, amíg feltöltötték, és kerek egy napig, amíg ezt a több mint háromezer köbméternyi vizet leeresztették aztán. Az új uszoda Csik Ferencről kapja a nevét. Szita Károly meséli, hogy Csik Ferenc, a város szülöttje az 1936-os berlini olimpián aranyérmet nyert százméteres gyorsúszásban. Bár kapott már szobrot, de az új uszoda is emléket állít neki…

A polgármester és az általa vezetett önkormányzat „sportmániája” nem tegnap kezdődött. Szita Károlytól tudjuk, hogy a város már jóval korábban bevezette az óvodákban az ingyenes úszásoktatást, az általános iskolák alsó tagozatában pedig már bekerült a tantervbe is az úszás. A cél az, hogy a kaposvári gyerekek 12 éves korukra két úszásnemben is magabiztosan tempózzanak a vízben. Úgy, hogy most több mint ezer négyzetméterrel növekedik az uszodai vízfelület a településen, csak tovább bővülnek az úszásoktatás lehetőségei is.

Csik Ferenc olimpiai bajnokról kapja nevét az új létesítmény. Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Hetvenhét beruházás

Maradjunk még a sport, illetve az egészség, egészségügy körében! A kaposvári kórház egy nagy fejlesztési projektnek köszönhetően az ország egyik legmodernebb, legjobban felszerelt egészségügyi intézménye lett. Új épületblokkokat kapott helikopter-leszállóval, és osztályokat nyitott. Mindez nem az MVP szárnyai alatt történt, de kitárt bizonyos utakat az MVP számára is. Az új és modern szárnyak megépítésével több régi épülete is felszabadult. Néhány nagy cég azonnal meglátta ebben a lehetőséget, és bevásárlóközpontot akart építeni a helyükön. Az önkormányzat azonban nemet mondott. Maradnak a régi, amúgy patinás szépségű épületek, az egyikből polgárok háza, a másikból tudásközpont lesz, a régi kápolnába pedig bábszínház költözik az átalakítás után. Egyúttal természetesen új kápolnát is kapott a kórház.

Nemcsak kívülről újul meg a Csiky Gergely Színház, de korszerű színpadi technikát is kap. Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Annyi évtized után visszakapja régi, terrakotta színét a kaposvári Csiky Gergely Színház épülete. Ez azonban csak a külcsín, hiszen a 110 éves intézmény egykor nyári színháznak készült, vagyis például megfelelő fogadótérrel sem rendelkezett. A teátrum a város büszkesége, mindig is a hazai színjátszás élvonalába tartozott, a hetvenes-nyolcvanas évek óta pedig különösen. A megújuló épület új fogadórészt kap, Juhász László építésvezető szerint meg kellett erősíteni a szerkezeti elemeit is, forgószínpada lesz, és korszerűsítik a színpadtechnikát is. Hátsó részén új műszaki épület emelkedik már, de nemcsak díszleteket és különféle technikai eszközöket fognak tárolni itt, hanem e helyütt működik majd a stúdiószínház is. Nyitás október 23-án!

Felújítják a város ipari parkjait, sőt, újat is építenek, valamint fejlesztik Kaposvár infrastruktúráját és közlekedését. Szita Károly elmondása szerint a 2008-as nemzetközi pénzügyi válság idején is az volt a városvezetés stratégiája, hogy újabb és újabb befektetésekkel, a vállalkozások támogatásával kell kitörni a krízisből. Most nincs válság, de hasonlóan nagy munka folyik a városban, összesen hetvenhét beruházás zajlik Kaposváron. Szita Károly úgy látja: a kaposváriak most mindazt megvalósíthatják, amit közösen megálmodtak. S bár az önkormányzat összesen 26 ezer kaposvári háztartásba juttat el tájékoztató anyagot a fejlesztési csomagról, a polgármester szerint a legfontosabb, hogy a beruházások eredményeként valamennyi kaposvári jobban élhessen. Kaposváron a kötődés erősítése miatt külön nevet is kapott az MVP-s csomag, itt ezt Németh István-programnak hívják.

Ezen a telephelyen töltik majd fel üzemanyaggal a gázüzemű buszokat. Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

A Németh-program része az az új telephely is, amelyet a helyi közlekedés 40, gázüzemű autóbusza kap. Három éve rendelték a járműveket, a flottát a jövőben kiegészíti jó néhány elektromos busz is, amelyek elsősorban a belvárosban közlekednek majd. A telephely készültsége is legalább hetven-hetvenöt százalékon áll, itt tartják majd karban és töltik fel cseppfolyósított üzemanyaggal a buszokat, a szerelőüzem a lakosságot is ki fogja szolgálni. Ráadásul itt cseppfolyósítják majd a földgázt is. Seres György főmérnök, építésvezető megmutatja azt a vadonatúj napelemmezőt is, amely a Cseri úti telephely mögött látható már, ez teljes mértékben képes ellátni elektromos energiával az egész komplexumot.

Fontos lesz az a csomópont is Kaposváron, ami röviden szólva közös „peronra telepíti” a jövőben a városközpontban a helyi autóbuszjáratokat, a távolsági járatokat és a vonatokat is. A várost kettészelő vasúti vágányokat pedig két új, hosszú híd íveli át majd, az egyik a járműveké, a másik pedig a gyalogosoké lesz.

A felszabaduló régi kórházi épületekből polgárok háza és tudásközpont lesz. Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

A magyar szóhasználatban csak a zsákfalu kifejezést használjuk, pedig Szita Károly szerint léteznek „zsákvárosok” is. Kaposvár az volt, és talán még az ma is. Ezért létfontosságú, hogy az MVP-s program keretén belül tovább épüljön a 67-es út. Eddig elkészült szakasza összeköti már Kaposvárt az M7-es autópályával, de tovább építik Szigetvár felé, ahol rácsatlakozik az M6-os pályára, ezzel pedig a Horvátország felé vezető, egészen az adriai kikötővárosig, Fiuméig vezető irányra. Ettől várja a város, hogy végre bekerüljön a nemzetközi gazdasági élet vérkeringésébe. S ha megindul a nemzetközi tőke, már el lehetne gondolkodni a közeli elhagyott taszári bázisra alapozó repülőtérnyitáson.

A beruházási lendület már most 3,4 százalék alá szorította a hatvankétezer lelket számláló város munkanélküliségi rátáját, de nyilván hatással van a 120 ezres agglomeráció életére is. Húsz éve nem volt ilyen alacsony Kaposváron ez a ráta, amely az országos átlag alatt áll pillanatnyilag.

A fejlesztések miatt is az országos átlag alá süllyedt Kaposvár munkanélküliségi rátája. Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Ezermilliárdos év

Országos értelemben is az MVP-s program közepén járunk. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért, így tehát az MVP-ért is felelős kormánybiztos jó viszonyban van és napi munkakapcsolatban áll a Megyei Jogú Városok Szövetségével, amelynek elnöke Szita Károly. A kormánybiztos nemrég arról tájékoztatta a szövetséget, hogy 2019-ben már több mint 1000 milliárd forintot fizet ki a büdzsé az MVP-s beruházásokra, és hogy a jelenlegi állapot szerint 3750 milliárd forintra bővül a 2025-ig tartó program összköltségvetése. Erre mondta azt Szita Károly, hogy történelmi időket élünk. Mert csupán százévenként adódik lehetőség egy ilyen nagyszabású programra, mint az MVP. Ki kell használni minden benne rejlő lehetőséget.