Szita Károly (Fidesz-KDNP) beszámolt arról, hogy a Magyar Posta Zrt. másfél évre vállalta a Kaposfüred és Toponár városrészben lévő hivatalok működtetését, ennek költségéhez az önkormányzat 32 millió forinttal járul hozzá.

Hirdetés

Dolgoznak azon, hogy a szolgáltatás ezután is megmaradjon, illetve mindenhol legyen, ahol erre igény és szükség van – tette hozzá a településvezető. A politikus utalt rá: a Magyar Posta októberben jelezte, hogy ideiglenesen szünetelteti több mint 300 postahivatal működését az energiafelhasználás csökkentéséért.

Kaposvár azután kezdeményezett tárgyalást a céggel, hogy kiderült, a toponáriaknak és a kaposfüredieknek hat kilométerre van a legközelebbi postahivatal – mondta. Szita Károly megítélése szerint a posta „nem minden szempontot vett figyelembe, a hivatalok bezárásakor”.

Januárban újranyithat két posta Budapest II. kerületében

Januárban újranyithat Budapesten a Kelemen László utcai és Török utcai posta – közölte a II. kerületi önkormányzat kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint miután ősszel a nyolc II. kerületi postából mindössze kettő maradt nyitva, a hivatal tárgyalásokat kezdeményezett a Magyar Postával, hogy több postát újranyithassanak.

Hozzátették: az önkormányzat elsőkörös ajánlatában a Török utcai és a Kelemen László utcai posta rezsijének átvállalása és a bérleti díjak elengedése szerepelt. Mivel ez a két posta üzemelt önkormányzati ingatlanban, e helyiségek esetében volt lehetőségük nagyobb szerepet vállalni.

Az újranyitás feltételeiről azt írták, hogy a Török utcai postánál az eddig bérelt ingatlant ingyen a Magyar Posta tulajdonába adja a kerület, azzal a feltétellel, hogy az 1959 óta postahivatalként működő ingatlan továbbra is postaként üzemel.

A Kelemen László utcai postánál pedig a szolgáltatás igénybevételéért díjat fizet a II. kerület, csaknem 29 millió forintot plusz áfát 18 hónapra, ha a Magyar Posta Zrt. vállalja, hogy ellátja a jogszabály szerinti feladatát ezen a két helyen. Az újranyitó posták mellett a kerület több pontján postapontokat helyez üzembe a Magyar Posta – jelezte a kerület.

A posták újranyitása 2023 januárjában várható.

Három posta nyit újra Pécsen

Rövidesen három, korábban bezárt postahivatal nyit újra a pécsi helyhatóság kezdeményezésére és anyagi támogatásával a baranyai megyeszékhelyen – közölte az önkormányzat kedden az MTI-vel.

Azt írták, hogy a keleti városrészben lévő Puskin téri, a lakótelepekkel tarkított déli városrészben lévő Illyés Gyula utcai, valamint a keleti külső városrészben található pécs-hirdi postahivatal újranyitását és másfél éven át tartó üzemeltetését a szolgáltató és az önkormányzat közös finanszírozásában, összesen 81 millió forintos városi támogatás mellett valósítják meg a jövőben.

Emlékeztettek arra, hogy az üzemeltető Magyar Posta Zrt. korábban 18 pécsi postahivatalból tízet bezárt – közlésük szerint a működésüket ideiglenesen szüneteltetik az energiafelhasználás csökkentéséért. Az önkormányzat vezetése ezt követően kezdett egyeztetést a társasággal.

A pécsi városvezetés egy további postahivatal újranyitásának és üzemeltetésének feltételeit segítene megteremteni, de erről még nem állapodott meg az önkormányzat a Magyar Postával – tudatták a közleményben.

Korábban írtuk