– Utoljára akkor beszélgettünk, amikor nyilvánosságra kerültek a kormánypártoknak a kábítószertörvény módosítására tett javaslatai. Akkoriban ezzel szemben hatalmas társadalmi ellenkezést tapasztalhattunk, a módosító javaslatok megszavazása mégis csendben történt. Miért?

– December 23-án, mintegy karácsonyi ajándékként az Országgyűlés MSZP- SZDSZ-es többsége megszavazta a módosítást. Az időzítés az ő részükről remek volt, hiszen az ünnepek és a költségvetési vita miatt szinte senki nem figyelt oda rá. Az ellenzéki pártok csupán minimális változtatásokat voltak képesek kiharcolni, ám ez annyira elenyésző, hogy nemcsak tartózkodni nem tudtunk, de teljes egészében ellene szavaztunk. Azonban január végén Harrach Péterrel, az MKDSZ elnökével, képviselőtársammal az Alkotmánybírósághoz fordultunk egy beadvánnyal, melyben azt kérjük, vizsgálják felül a törvénymódosítást.

– Azonkívül, hogy nem értenek egyet a módosítással, milyen okuk volt erre?

– A törvény, melyet a kormánytöbbség megszavazott, két nemzetközi szerződésbe, illetve az ezekre épülő jogszabályokba és rendeletekbe ütközik. Az egyik az ENSZ-nek a kábítószerek és pszichotrop anyagok forgalmazása elleni rendelete, mely 1988-ban kelt Bécsben, s melyhez 1998-ban Magyarország is csatlakozott. Ez kimondja, hogy a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményeket milyen tényezők teszik különösen súlyossá; ilyen eset az, ha kiskorúak kerülnek kapcsolatba a drogokkal, illetve pontosan megnevezik azokat a helyeket – mint az oktatási vagy szociális intézmények -, ahol a kábítószer terjesztése vagy használata mindenképpen bűncselekménynek minősül, tehát büntetendő. A másik egy jóval korábbi nemzetközi egyezmény, mely New Yorkban, 1961-ben kelt. Véleményem szerint a törvénymódosítás elkészítését végző politikusok a nemzetközi egyezmények semmibevételével csapdát állítottak saját maguknak, s lényegében kinevettették az ezt megszavazó parlamenti képviselőket. Egyelőre várjuk az Alkotmánybíróság válaszát. Egy pozitív döntés valószínűleg fiatalok ezreit, tízezreit menthetné meg.

– Ha már számadatok kerültek szóba: hogy áll most Magyarország kábítószerügyben, vannak-e adataink a fogyasztók számáról?

– Sajnos nagyon szomorú és aggasztó adatokról számolhatok be. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium nemrégiben egy nagy tanulmányt jelentetett meg a magyarországi kábítószerhelyzetről. Ebbe belelapozva több olyan adatot találunk, melyek részben igazolják a polgári kormány határozott fellépését a drogfogyasztók és -terjesztők ellen, másrészt azonban olyan megdöbbentő képet tárnak elénk, amelyről a szülők nagy részének talán fogalma sincs. 2002-ben, középiskolákban készült felmérések szerint az első, második osztályos – vagyis 15-16 éves – fiatalok 30,2 százaléka, azaz majdnem minden harmadik fiú vagy lány próbált ki vagy használ rendszeresen valamilyen kábítószert. Meglepő módon ez az arány lényegében független attól, hogy gimnáziumba, szakközépiskolába vagy szakmunkásképzőbe járó fiatalokat kérdeztek. Szintén félelmetes adat, hogy az utóbbi egy évtizedben csökkent a kábítószerezők alsó korhatára. Míg 1995 előtt 16 éves korban próbálták ki először a drogokat, mára már gyakran 14 éves gyermekek is kábítószereznek. Ez mindenképpen fontos figyelmeztetés nem csupán a társadalom, de annak vezetői számára is.

– Milyen jelekből veheti észre egy szülő, hogy a gyermeke drogozik?

– Meggyőződésem, hogy a megelőzésnek, a nevelésnek nagyon komoly szerepe van. Én sem lehetek biztos benne, hogy a gyermekeim tökéletesen védettek a kábítószerekkel szemben, de már kicsi korukban is beszélgetek velük erről, és próbálom megértetni velük, milyen keveset „nyerhetnek”, s ezzel szemben milyen sokat veszíthetnek, ha kapcsolatba kerülnek a drogokkal. Ha a társadalomban ki tudunk alakítani egy olyan képet, amely pontosan megmutatja, hogy a kábítószerezéstől nemhogy nem lesz valaki több, sokkal inkább kevesebb, az valószínűleg a legjobb, amit tehetünk. Azt a káros beidegződést kell legyőznünk, amely szerint a drogtól valaki felszabadultabb, lazább, menőbb lesz. Még egy adatot idéznék az előbb említett jelentésből: 2001-ben a kábítószer darabja, illetve grammja 1800 és 21 ezer forint között mozgott. Amikor egy fiatal rendszeresen drogozik, megnő a zsebpénzigénye, illetve súlyosabb esetben előfordulhat az is, hogy egyszerűen elemeli a szükséges összeget a családi kasszából. Ilyen esetben egy szülő nem dughatja homokba a fejét, jobban teszi, ha leül beszélgetni a gyermekkel. Még mindig nagyobb az esély arra, hogy megállítsák ezt a folyamatot, ha azonnal próbálnak lépni, mintha inkább – talán saját maguk előtt is – elhallgatják a kellemetlen tényeket. Sokat beszélgettem olyan emberekkel, akik nap mint nap foglalkoznak súlyos kábítószer-függőségben élő fiatalokkal, s mindegyikük kihangsúlyozta a szeretet fontosságát. Ha egy fiatal tisztában van azzal, hogy az ő élete, a jóléte fontos másoknak, akkor könnyebb leszoktatni a drogokról. A kamaszkor végével már remélhetőleg túl vannak ezen a nehéz időszakon, de addig is fontos, hogy a tanuláson kívül le tudjuk őket kötni olyan elfoglaltságokkal, amelyekkel levezethetik felesleges energiáikat, sikereket érhetnek el. Nagy szerepe van természetesen a bűnüldözőknek is, azonban hiába kapnak el egy drogdílert, ha az olyan fiatal, hogy még nem büntethető, akkor szinte hiába dolgoztak.

– Említette, hogy az elkeserítő statisztikák mégis igazolják a polgári kormány következetes kábítószer-ellenes lépéseinek jogosságát.

– 2000 és 2002 között nőtt ugyan a kábítószer-fogyasztók száma – ami sajnos várható volt, figyelembe véve a ’90-es évek elejétől követhető tendenciát -, azonban messze nem olyan drasztikusan és intenzíven, mint az azt megelőző időszakokban, vagyis a törvénynek valóban volt visszatartó ereje. Ha csak egyetlen gyermeket is – és ennél természetesen jóval többről van szó – megmentettünk ezzel, úgy gondolom, már megérte. Csak találgatni lehet, hogy a jelenlegi kormánynak miért jelent néhány fiatal büntethetősége jóval többet, mint ezrek egészsége, s ilyen esetekben nem is tudunk sokat kezdeni az általuk oly sokat hangoztatott szociális érzékenységgel. Míg erre a beszélgetésre jöttem, öt koldussal találkoztam az utcán. Velük miért nem foglalkoznak? Mikor veszik majd észre, hogy a kereskedelmi tévékből áradó, lélekromboló műsorok milyen hatással vannak a fiatalokra?

– Vajon ennek is lehet köze ahhoz, hogy nemrégiben megjelent felmérések szerint a huszonévesek egyre kisebb része tervezi úgy, hogy valaha is gyermeket vállal majd?

– A kábítószerveszély, a háborús fenyegetés vagy a közbiztonság hiánya olyan aktuális kérdések, amelyek egy fiatalt mindenképpen megingathatnak családalapítási terveiben. Azonban ez a folyamat jóval korábban Nyugat-Európában indult meg. A hölgyek előtt régebben talán soha nem tapasztalt esélyek nyílnak a munkában, azonban emiatt eredeti szerepeik gyakran a háttérbe szorulnak. Nekünk, férfiaknak nem adatott meg az a lehetőség, hogy gyermekeket hozzunk a világra, a hölgyeknek azonban egyre nagyobb része tekinti fontosabb feladatának a karrierépítést, mint a gyermekszülést. Sajnos újra meg kell említenem az úgynevezett valóságshow-kat és a hozzájuk hasonló műsorokat. Ezeken keresztül ugyanis többségében olyan emberek véleménye kerül a társadalom nagy részének gondolatvilágába, akiknek élete, gondolkodása silány és leginkább sajnálatra méltó. Ezek mind-mind hatnak a fiatalokra, és nyilván nem pozitív irányba befolyásolják őket.

– Szóba került a háborús veszély mint olyan tényező, amely napjainkban félelemmel tölt el minket, magyarokat is.

– Ebben a kérdésben elkerülhetetlen, hogy kimondjuk, mekkora a felelőssége a jelenlegi kormánynak, azon belül is a kormányfőnek, Kovács Lászlónak és Juhász Ferencnek. Soha nem kaptunk részletes felvilágosítást arról, mi is történt a washingtoni tárgyalásokon, azonban azóta szinte napról napra látjuk az „eredményeket”. Kezdtük a taszári önkéntesekkel, akik azután tolmácsokká „váltak”. Miért kéne egy nyelviskola helyett egy katonai támaszponton tanítani tolmácsokat? Tolmácsok után lettek belőlük közigazgatási szakemberek, akik mára már fegyvert is tudnak forgatni. Majd Medgyessy Péter szó szerint egyetlen tollvonással, a nyolcak levelének aláírásával magunkra haragította Anglián kívül az összes nagy európai államot. Ezzel együtt lényegében fellazította azt az európai akaratot, mellyel az öreg kontinens országai erős külpolitikájukkal szembeszegültek az Egyesült Államok háborús törekvéseivel. Később a Törökország megsegítésére először felvázolt javaslatot pongyola megfogalmazással, primitív módon akarták lenyomni az ellenzék torkán. Ebben az esetben őszintén örülök annak, hogy először keményen ellen tudtunk állni, majd egy olyan módosító javaslattal enyhítettük a kormány által elkövetni tervezett kárt, amely értelmében kizárólag védelmi felszereléseket szállíthatnak át az országon. Ebben a szocialisták először nem voltak partnerek, azonban később rákényszerültek arra, hogy elfogadják a mi feltételeinket. Meg kell jegyezni, hogy Szaddam Husszein diktátor, akinek ténykedését egyetlen demokratikusan gondolkodó ember sem nézheti jó szemmel. Az azonban más kérdés, milyen módszerekkel kell szerte a világon az ilyen diktátorokkal elszámolni. Sajnos nem Szaddám Husszein az egyetlen. Hogy ő lett az Egyesült Államok első számú ellensége, ennek nyilvánvalóan geopolitikai és gazdasági okai vannak. Bushék zseniális módon testálták rá Európára a háború felelősségét, hiszen mi jóval közelebb vagyunk Irakhoz, mint ők. Innentől fogva azonban már a kormány felelőssége, hogyan készül fel az ország egy esetleges háború megkezdésekor fellépő provokációkra.

– Sokakat bizonytalanná tesz az esetleges európai uniós csatlakozás is, arra panaszkodnak, nem kapnak kielégítő felvilágosítást, mi vár ránk akkor, ha megszavazzuk a belépést. Bár továbbra is a belépés mellett érvelt, Orbán Viktor a Vigadó-beli beszédben elmondta, hogy a tárgyalások eredménye minden korábbi elképzelésünket alulmúlja. Hogyan dönthet ezek után felelősségteljesen egy szavazópolgár?

– Nem vagyok benne biztos, hogy a Demokrata olvasóinak többsége egyetért velem, de osztom a miniszterelnök úr véleményét, s úgy gondolom, hosszú távon mindenképpen az érdekeinket szolgálja, ha belépünk az unióba. Jómagam is sokáig vívódtam, és inkább a nem felé hajlottam. Ha a szívemre hallgatnék, még mindig nemet mondanék. De nem árt, ha érzelmeinken néha felülkerekedik a ráció. Nem kell sokat visszamennünk a történelemben, s azt látjuk, hogy amikor a polgári kormány volt hatalmon, ezek az érzelmi ellenvetések messze nem voltak ilyen erősek. Mostanra odáig jutottunk, hogy a küszöb alatt akarnak bennünket bevonszolni, s ez kizárólag annak a pipogya, gyenge és gyáva tárgyalási stílusnak, gyakorlatnak köszönhető, amelyet a Medgyessy-kormány követett. Nem véletlenül lesz nálunk először az EU-szavazás, néhány hónappal ezelőtt ugyanis a csatlakozásra váró országok közül Magyarországon volt a legnagyobb a támogatottság. Vagyis a tárgyalások utolsó szakaszában helyzeti előnyben voltunk: kis túlzással bármit kérhettünk volna – senki nem vethette volna a szemünkre. Ezzel szemben a csatlakozás előtt álló országok közül lényegében a legkedvezőtlenebb feltételeket biztosítják számunkra. Én biztos vagyok abban, hogy ha Orbán Viktor ült volna ezeken a tárgyalásokon, akkor még a lengyeleknél és a cseheknél is jobb feltételeket harcolunk ki. Szintén hihetetlen, hogy az ötezer oldalas EU-dokumentumot a kormány néhány nap múlva már aláírva vissza is küldte Brüsszelbe. Fizikai képtelenség ennyi idő alatt nemcsak lefordítani, de pontosan át is tanulmányozni ilyen elképesztő mennyiségű anyagot. Mindezek ellenére úgy látom, hosszú távon Magyarország nyer majd a belépéssel. Tudomásul kell vennünk, hogy egy olyan gazdasági térben vagyunk, amelyből nem lehet kilógni; mindezek mellett pedig nem vagyunk olyan gazdasági helyzetben, mint az unióból egyelőre kimaradó Svájc. Nekünk, nemzetben gondolkodóknak az a legfontosabb feladatunk, hogy megőrizzük, ápoljuk és fenntartsuk azokat az értékeinket, amelyek még léteznek.