Kistarcsán új 16 tantermes iskola épül
Arról döntött a kormány, hogy 2030-ig Kistarcsán új 16 tantermes iskola épül, és Veresegyház is új iskolával fog bővülni, Szadán pedig, az óvodai kapacitásbővítés mellett, új épülettel bővül a Székely Bertalan Általános Iskola – mondta a kulturális és innovációs miniszter hétfőn a Pest vármegyei Kistarcsán.
Hankó Balázs a kistarcsai Simándy József Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén arról beszélt, hogy a kormány most is dolgozik a fejlesztéseken, a környező iskolákban 137 millió forint értékben újultak és szépültek meg a tantermek.
Ezen belül a legkiemelkedőbb a Simándy iskola kisépülete volt, amely önkormányzati és tankerületi támogatással, valamint a Szakképző Centrum fiataljainak munkájával újult meg 100 millió forintból. Itt nyolc tanteremben kezdhetik meg az oktatást, „mindez a fiatalok szolgálata, amely a jövő szolgálatát jelenti” – fűzte hozzá a miniszter.
Hankó Balázs elmondta, nem csak az infrastruktúra fejlődik, a tanárok, tanítók is egyre nagyobb anyagi megbecsüléssel végezhetik hivatásukat. Hozzátette, hogy a kormány a szülők segítésére is gondolt, hiszen a gyerekek országosan 13 millió tankönyvet kapnak meg ingyenesen tanévkezdéskor. Jelentős segítség az is, hogy „600 ezer gyermek mellé állunk oda” kedvezményes, vagy ingyenes étkeztetéssel, ami azt jelenti, hogy „jövőt, fiatalokat, családokat formálunk” – fogalmazott.
A miniszter a tanárokhoz és gyermekekhez szólva azt mondta: „most ti kezditek itt meg a Simándyban az iskolát, tértek vissza a nyár után, hogy megosszátok egymással, tanáraitokkal, mindazt a sok-sok élményt, amiben részetek volt a nyár során. Ettől lesz hangos az első jó néhány nap. Kérem tanáraitok megértését erre vonatkozóan is” – fűzte hozzá Hankó Balázs.
