Kiszámítható jövőt építünk

Jogász, politikus, okleveles kodifikátor, egyetemi oktató, miniszterhelyettes, parlamenti és stratégiai államtitkár, a miniszterelnök politikai igazgatója. Még anyakönyvvezetői végzettsége is van, nem véletlen, hogy a Magyar Narancsnak – nyilván félig komolyan – azt nyilatkozta, hogy ha rosszul sikerül a politikai pályája, akár ebben a munkakörben is elhelyezkedhet. Orbán Balázs kétségkívül álláshalmozónak tűnhet, holott „csak” sokoldalú, nyitott személyiség. Amikor arról kérdezem, otthonról hozta-e a politikusi indíttatást, egy pillanatra elgondolkodik.

„A családom valamennyire érdeklődött a közélet iránt, de senki sem politizált harcosan. A nagyszüleim eléggé megszenvedték a kommunista diktatúrát. Fogságban is voltak, a nagymamámat Rákosi idején koncepciós perben elítélték, majd négy és fél évre börtönbe zárták. Mindez erős antikommunista hátteret adott nekem. Nem mondom, hogy mindig politizáltunk az ebédlőasztalnál, de egy percig sem volt kérdéses, hova tartozom. Közelebbről gimnazista éveim alatt kezdtem érdeklődni a politika iránt. A Magyar Nemzetet és a Népszabadságot mindig megvettem, és bizony, olykor órákon is olvastam.”

Orbán Balázs szerint a fiatalok baloldaliak is, jobboldaliak is, mindenfélék. És ez régebben is így volt.

„2004 és 2010 között – két szakot is végezve – jártam egyetemre. Akkoriban, a gyurcsányi rendőrterror és a gazdasági válság idején csak a legvadabbak vallották magukat harcias baloldalinak. A von Haus aus liberálisok vagy szocialisták valamennyire még tartották a frontot, de a politizáló egyetemisták többsége rendkívül kritikus volt az akkori kormánnyal. Akadtak köztük radikálisok és kevésbé radikálisok is. Azóta persze változott a dolog, de tapasztalataim alapján óvatos lennék azzal a kijelentéssel, hogy a mai fiatalokat nem érdekli a politika vagy baloldali többség lenne az egyetemeken. A jelenlegi helyzetet ugyanis nem látom tragikusnak. Persze figyelembe kell venni, hogy egy ma húszéves gyakorlatilag nem emlékszik más kormányra, nyolcéves kora óta Orbán Viktor a miniszterelnök. Legyünk megértőek: ennek a korosztálynak érzelmileg nehéz elfogadnia, hogy amióta a közélet iránt érdeklődik, azóta folyamatosan ez a legjobb választás, miközben pedig arról, hogy mások hogyan csinálták, csinálnák kormányra kerülve, nincsenek tapasztalatai. Fiatalként nem könnyű belátni, hogy ma az a forradalom, ha ugyanarra szavazol, akire több millió ember több mint egy évtizede, mert az hoz békét és prosperitást az országnak. Racionálisan könnyebb a dolog, hiszen mindenki látja, hogy Magyarországon ma jól mennek a dolgok, ezért racionálisan is kell közeledni hozzájuk. Azt tapasztalom, hogy ha észérvekkel, jóindulatúan kezdeményezünk beszélgetést, elmondjuk nekik, hogy mi miért történik, akkor a mai fiatalokról is kiderül, hogy nagyon jól gondolkodnak, fogékonyak a hazaszeretetre és mindazon hagyományos értékekre, amelyeket mi is fontosnak tartunk.”

Felvetésemre, hogy harmincöt évesen a politika első vonalában dolgozik, ezért bizonyára van véleménye a saját és az idősebb generációk együttműködéséről, Orbán Balázs kitért arra, hogy van, amiben jók a fiatalabbak, és van, amiben akad még tanulnivalójuk.

„Az én nemzedékem világot látott, nyelveket beszél, olvasott, rugalmas és nagy munkabírású. Ezek az előnyeink. Hátrány azonban, hogy ebben a nagy információáramlásban nagyon könnyű eltéveszteni a célt. A miniszterelnöktől és a nálam idősebb politikusoktól elsősorban azt tanultam meg, hogyan kell leegyszerűsíteni a döntéseket, hogyan lehet legjobban azonosítani és legkeményebben képviselni a nemzeti érdeket. A mai világban az is nehéz, hogy a lényegest és a lényegtelent elválasszuk egymástól, és így a történelem jó oldalán maradjunk – ez ügyben is sokat kell tanulnunk. Az idősebbek éleslátása – ami talán a tapasztalatokból és a másfajta korszakok megéléséből fakad – a jobboldalon mindenképpen inspiráló a fiatalabb politikusok számára.”

De vajon a gyerekkori barátokkal, osztálytársakkal tartja-e még a kapcsolatot? És ha igen, vitatkoznak-e politikáról?

„Baráti társaságom változatlanul a régi osztálytársakból, valamint volt focistatársaimból áll. A barátaim között fele-fele arányban vannak jobboldaliak és baloldaliak is. Késhegyre menő vitákat folytatunk, néha összeveszünk, néha kibékülünk. Én hiszek abban, hogy igazunk van, és ebből az következik, hogy egy vitát nemcsak meg kell vívnunk, de kötelességünk meg is nyerni. Kifejezetten szeretek vitatkozni, fontos demokratikus értéknek tekintem az érvek alkalmankénti ütköztetését. A nyilvánosságban is sokat vitatkozom, a túloldali think tank ismert szereplőivel, akadémikusaival, politikusaival bármikor szívesen leülök véleménycserére. Sokukkal teljesen normális viszonyt ápolok. Nemrégiben egy migrációs vita után egy sör mellett folytattuk tovább a beszélgetést. Minél több ilyenre kerül sor, annál jobban mennek a dolgok Magyarországon. Éppen az a riasztó, amikor arról érkeznek a hírek, hogy a tengerentúlon és Nyugat-Európában korlátozzák és ellehetetlenítik az effajta párbeszédet.”

Magyarországról mi magunk is azt tartjuk, hogy itt jobbról is, balról is szélesítjük a társadalmi megosztottságot – ezzel vezettem fel záró témánkat Orbán Balázsnak. Vajon mennyire hazai jelenség ez? És ha igen, rontjuk-e versenyképességünket, hitelünket a világban?

„Erről a kérdésről könyvet írtam tavaly, A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye címmel. Nekem az a hipotézisem, hogy egyszerre vagyunk megosztottak és egységesek. Ha külső erő fenyeget minket, könnyen félretesszük az ellentéteket, békeidőben viszont alapvetően versengő, megosztott politikai kultúrában élünk. Ez a korábbi történelmi időszakokban is így volt. Gondoljunk csak a reformkor és a dualizmus idejére: Kossuth, Széchenyi, Deák, Andrássy jeles hazafiként is kígyót-békát kiabált egymásra, az Országház falai között pedig lőttek is. A germán politikai kultúra ettől eltérő, hiszen a kompromisszumra épül, az egység megőrzése – még ha sokszor csak a felszínen is, de – feltétlenül szükséges. Amikor mi, magyarok sikeresek voltunk, a politikai polarizáció ugyanúgy fennállt, mint amikor nem. Inkább az a kérdés, hogy akad-e olyan politikai erő, amely a megosztott környezetben stabil, kiszámítható többséget rak össze. A dualizmus idején a közélet megosztott volt, de a mindennapokban kiszámítható és stabil viszonyok uralkodtak. Most is ez a feladat, és ebből a szempontból a Fidesz jól teljesít. Közéletünk polarizált, de az életünk immáron tizenkét éve kiszámítható, és az egyre instabilabb nemzetközi közeg ellenére is évről évre előrébb tudunk jutni. Azon dolgozunk, hogy ez továbbra is így legyen.”