Kitüntette a kormányfő a Gárda tüntetésén intézkedő rendőröket
Korábban Bencze József országos rendőr-főkapitány úgy nyilatkozott: nem a Gárda-egyenruha viselése miatt állítottak elő több embert a szombati fővárosi tüntetésről, hanem azért, mert egy betiltott rendezvényen vettek részt, illetve ellenszegültek a rendőröknek.
Antifasiszta demonstráció és Jobbik-tüntetés Budapesten
Miközben egy hete egyet sem, mára – ugyanarra a helyszínre – az antifasisztáknak és a radikális jobboldalnak is engedélyezte a tüntetést a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A Szabadság téren délelőtt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szervezete helyez el virágokat a szovjet emlékműnél. Délután ugyanitt a Jobbik tüntet a múlt hét szombaton történtek miatt.
A BRFK közlése szerint azért engedélyezték mindkét demonstrációt, mert azok időben elkülönülnek és nem zavarják egymást.
Az országos rendőrfőkapitány szerint a gárda feloszlatása elleni múlt szombati tüntetésen a rendőrök szakszerűen és arányosan jártak el, egy tiltott rendezvényt oszlattak fel az Erzsébet téren. Bencze József most is azt ígéri: határozottan fognak fellépni a jogsértések, szabálysértések ellen, de garantálják a békés gyülekezéshez való jogot.
(MR, hírTV)