Kovászna megye székhelyén első alkalommal történt meg, hogy a kisebb magyar, valamint a román pártok képviselői nem jutottak be a testületbe, így az önkormányzatot kizárólag RMDSZ-es képviselők alkotják.

Hirdetés

A hétfői alkuló ülésen Antal Árpád polgármester letette a hivatali esküt, és székfoglaló beszédében hangsúlyozta: a szövetség nem fog visszaélni a helyzettel. „Az elmúlt 16 évben voltunk kisebbségben, volt kétharmadunk, háromnegyedünk és négyötödünk is, de mindig tudtunk józanul és körültekintően dönteni – nem éltünk vissza és nem fogunk visszaélni a jelenlegi abszolút többségünkkel sem” – idézte az elöljárót a Maszol.

Korábban írtuk

A polgármester emlékeztetett: 33 éves kora óta áll a háromszéki város élén, ami számára „a legszebb feladat”. Meghatónak nevezte, hogy a június 9-i romániai helyhatósági választásokon a lakosok 83 százaléka támogatta szavazatával. Rámutatott: Sepsiszentgyörgy önkormányzata „elől jár”, mindig többet vállal, példát mutatva ezáltal a többi településnek.

Célként azt nevezte meg, hogy Sepsiszentgyörgy Kelet-Közép-Európa legélhetőbb ötvenezer lakosú városa legyen, ahol rend, kiszámíthatóság, jó szolgáltatások, jó élet, biztonság és béke van.

Az eddig megvalósított tervek között említette a brassói nemzetközi repülőtér elkészültét, amelynek létrehozását a székelyföldi önkormányzatok is támogatták, a terelőút múlt heti megnyitását, a Főtér megújulását, az új sportlétesítményeket, és méltatta a várost jellemző aktív kulturális és sportéletet.

A 21 tagú sepsiszentgyörgyi közgyűlés hétfői alakuló ülésén a megválasztott önkormányzati képviselők is letették a hivatali esküt.