Kocsis Máté a Fidesz helyi választási fórumát megelőző sajtótájékoztatón elmondta, június 9-én olyan választás lesz Magyarországon, amely a biztonságról szól. Rég volt ilyen, a választópolgárok talán nem is emlékeznek arra, hogy háború kérdésében kellett volna európai ügyekben szavazni, ám most ez történik – tette hozzá.

Hirdetés

Szavai szerint az elmúlt két év orosz-ukrán konfliktusa és az ahhoz való európai bizottsági hozzáállás megmutatta, hogy az unió gyökeresen megváltozott: ma már nem a békét és jólétet garantálja, hanem a háború és visszaesés politikáját képviseli.

A Fidesz éppen ezért mondja, hogy változás kell Brüsszelben – hangoztatta.

„A brüsszeli elit, az európai nagy országok vezető politikusai mind-mind háborús pszichózisban vannak, olyan nyilatkozatokat tesznek, melyek életveszélyesek és veszélybe sodorhatják egész Európát”

– fogalmazott. „Mindez a magyarokat talán azért is érinti jobban, mert a háború egy szomszédos országban zajlik és nem szeretnék, ha kiszélesedne, ha felelőtlen európai politikusok a harmadik világháború közelébe sodornák a kontinenst” – mondta a frakcióvezető.

Korábban írtuk

Kocsis Máté kifejtette: itthon, Magyarországon is ez a belpolitika viták fő témája, hiszen van egy világos állásponttal rendelkező kormányoldal, amely a béke pártján áll, míg vele szemben felsorakoztak azok a jellemzően külföldről finanszírozott pártok és politikusok, melyek, illetve akik finanszírozóik igényeinek megfelelően a háború oldalán állnak.

„Így aki a választáson a Fideszt támogatja, az a békére adja voksát, a baloldalra leadott szavazatok viszont a brüsszeli háborús központba kerülnek”

– mondta, jelezve: a gyöngyösieket is arra kérik, hogy támogassák a békepárti jobboldali jelölteket, nem csupán az EP, de az önkormányzati választásokon is. Utóbbi esetében ugyanis nem mindegy: mely települések vezetése lesz a háború és melyeké a béke álláspontján.