Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

A politikus hangsúlyozta, hogy a szuverenitás védelmére intézményt kell létrehozni Magyarországon, amely vizsgálja a külföldi beavatkozásokra utaló folyamatokat. Hozzátette: az alaptörvényben is szükséges kiegészíteni az alkotmányos önazonosság védelmét, valamint a keresztény kultúra védelmét érintő részt.

Felhívta a figyelmet arra, hogy „a szuverenitásunkat nem az alaptörvény hozza létre, azt csak elismeri.” A szuverenitás történeti alkotmányfejlődés során kialakult, jogi tényeken alapuló rendszer, amelyet semmilyen jogszabály nem szüntethet meg – állapította meg.

Az ország belügyeibe való külföldi beavatkozás megállításáért Kocsis Máté szerint a választási eljárási törvényben is világossá kell tenni, hogy a civil szervezetekre, jelöltjeikre és a politikai pártokra azonos szabályok érvényesek. A finanszírozás és az elszámolás rendjének meg kell egyeznie a választáson indulóknál, akkor is, ha civil mozgalomról van szó, akkor is, ha politikai pártról – mondta.

A frakcióvezető emlékeztetett: 1990 óta politikai konszenzus volt abban, hogy külföldről nem finanszíroznak választási kampányt, de az európai uniós tagsággal és a politika globalizálódásával egyre inkább megjelentek a külföldi források. Az a jelenség, hogy van külföldi pénz „a magyar baloldal világában”, eddig sem volt ismeretlen, ám arra korábban nem volt példa, hogy a politikai kampányokban is vállaltan megjelenjen a külföldi finanszírozás – közölte a Fidesz frakcióvezetője.

Korábban írtuk

Kocsis Máté álláspontja szerint a választói akarat tiltott befolyásolásával összefüggésben szükség van a büntető törvénykönyv kiegészítésére is. Aki választáson induló jelölőszervezet tagjaként, képviselőjeként vagy felelőseként külföldi finanszírozást fogad el, bűntettet követ el, amelyet három évig terjedő büntetéssel sújthat a jogalkotó – részletezte a javaslatot.

A Fidesz frakcióvezetője kitért arra is, hogy amikor a nemzeti szuverenista oldal vitát kezdeményez, akkor a vitáit nem a politikusi baloldallal, hanem a médiabaloldallal vívja. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy bár a média külföldi finanszírozása is aggályos, a „komoly, választásra fordítható pénz az NGO-kon keresztül érkezik”, ezért a szuverenitásvédelmi javaslatcsomag nem tér ki a média szabályozására.

Kocsis Máté úgy vélekedett: alapvető félreértés van a nyugati és a magyar kormány demokráciafelfogása között. „Az övék szerint minden gyakran változik, a miénk szerint mindig a nép akaratának kell érvényesülnie” – mondta, hozzátéve: nyugaton demokráciaellenesnek számít, hogy már negyedszer választja meg a nép ugyanazt a kormányt. „Szerintük az állandóság diktatúra, a változékonyság demokrácia” – folytatta, kiemelve: a Nyugatnak „alapvetően azzal van baja, hogy van egy ország, amelyik nemzeti és szuverenista alapon választást tud nyerni”.