A kormánypárti politikus a bejegyzésben arról adott tájékoztatást, hogy a nemzetbiztonsági bizottság szerdai ülésén a titkosszolgálatok vezetői részletes tájékoztatást adtak „a Magyar Hang nevű baloldali portál” és a Magyar Péter által terjesztett álhírről.

Hirdetés

A Tisza Párt elnökének közléseire általánosságban is jellemző, „felépített, minden részletre kiterjedő valótlanságok” a szír repülőgép esetében is kézzelfoghatóak, különös gond azonban velük, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, melynek kezelésében a szolgálatoknak aktívan részt kellett venniük – fűzte hozzá Kocsis Máté, felidézve, hogy az álhírrel kapcsolatos híradások megjelentek számos európai felületen, a közösségi média széles körében, de a közel-keleti térségben szerkesztett oldalakon is, így azok eljuthattak Bassár el-Aszad bukott elnök ellenlábasaihoz, és fennállt az esélye, hogy megtorlást hajthatnak végre Magyarországon. Ugyanezekben a napokban támadás érte a damaszkuszi magyar nagykövetséget – emlékeztetett.

Kocsis Máté posztjában beszámolt róla, hogy a szolgálatok jelenleg is vizsgálják az álhír forrását, közösségi médiás terjesztőit. „Magyar Péter hazudozása ezúttal lényegi kockázatot jelentett hazánk nemzetbiztonságára, és honfitársainkra” – hangsúlyozta a fideszes politikus, aki a bejegyzésben leszögezte, nem érkezett szír felségjelzésű gép Magyarországra, nem vonult ki a TEK a bukott Aszad elnök védelmére és nem írattak alá senkivel semmiféle titoktartási nyilatkozatot.

Magyar Péter szándékosan, több alkalommal ismételte meg a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő hazugságot, félrevezette a közvéleményt – írta.

Korábban írtuk

Kocsis Máté a bejegyzésben arról is beszámolt, Magyar Péter sérelmezte, hogy őt nem hívták meg a nemzetbiztonsági bizottság szerdai ülésére, és „ideges, kapkodó posztjában zavaros utalást tett A tanú című film ikonikus jelenetére”.

A fideszes politikus szerint mindez kirívó tájékozatlanságra utal, ugyanis a bizottság nem hatóság, nem bíróság, nem átjáróház, nem szoktak érdeklődőket hívni, de még vizsgált személyeket sem, és szigorú szabályai, valamint feltételei vannak a titkos információk megismerésének, amelyekkel – mint Kocsis Máté fogalmazott – Magyar Péter amúgy sem tud felelősen bánni.

„Az AH jelenleg magát az ügyet vizsgálja, feltárja az érintettek körét, s nem feladata, hogy a Tisza elnökének színpadot ácsoljon” – írta posztjában Kocsis Máté, aki hozzáfűzte, hogy szerinte a hozzáértők számára „megmosolyogtató Magyar meghívásra való igénye, mely inkább csak arra jó, hogy hangulatot keltsen és újfent becsapja követőit”.