Kocsis Máté erről a Facebook-oldalán írt, ahol azt közölte: a bizottság ülésén megtették első jelentésüket a magyar titkosszolgálatok vezetői a baloldali pártok külföldi finanszírozásával kapcsolatban. Az ügyben megismert tények megdöbbentőek, a helyzet sokkal súlyosabb, mint ahogy azt az eddigi nyilatkozatokból gondolni lehetett – hangsúlyozta.

Hirdetés

„A titkosszolgálati anyag minősítése 2051-ig titkos, azonban a bizottság mai ülésén kezdeményeztem ennek feloldását, hiszen az ország szuverenitását súlyosan sértő cselekményekről és tranzakciókról van szó, melyekről joga van tudni a teljes magyar nyilvánosságnak” – tette hozzá.

Megjegyezte: reméli – az ügy súlyára tekintettel -, hogy ennek nem lesz akadálya, és azt is, hogy a baloldali pártok sem ellenzik mindezt. A politikus azt közölte: a megismert információkból kiindulva nyilvánvaló, hogy az elemző-értékelő munka következő időszakos jelentése is olyan tényeket hoz majd a felszínre, amelyek „segítenek majd tisztán látni a rendszerváltozás óta eltelt három évtized legsúlyosabb botrányát, annak személyi és szervezeti összefonódásait”.

Korábban írtuk