Hirdetés

„Műveleti feldolgozás nem zajlott Magyar Péterrel kapcsolatban, külső engedélyes eszköz használatára személyével összefüggésben nem került sor, illetve a hazai titkosszolgálatok egyetlen tagja sem folytatta le vele az általa említett személyes találkozót” – írta a politikus, a Fidesz frakcióvezetője.

Az ezzel ellentétes kijelentések nem fedik a valóságot – tette hozzá.

Beszámolt arról, hogy az ülésen napirendre kerültek Magyar Péter sajtóban tett állításai is, többi között arról, hogy a Karmelita kolostorban személyes találkozón megfenyegették a titkosszolgálatok emberei, telefonját lehallgatják, személyét megfigyelés alatt tartják.

Kocsis Máté hangsúlyozta, hogy a nemzetbiztonsági bizottság tevékenysége, vizsgálatai, állásfoglalásai, döntései „nem hiedelmekre, szóbeszédekre alapulnak, hanem tényekre”.

A képviselő azt is írta, hogy a tájékoztatást a bizottság ellenzéki képviselőivel is egyetértésben adta.

Korábban írtuk