XIII. fejezet – Gazdagságom története

„S akik megtartják néktek a világot, Erkölcsben tiszták, harcban óriások.” (Gyóni Géza)

Itt be kellene fejeznem az írást, de egy, s más még bennem maradt. Szólnom kell még az ott töltött napunkról, amit nyárádszeredai barátaink feledhetetlenné tettek. Felszabadult, örömteli, testvéri evésivás, anekdotázás és beszélgetés töltötte ki a pihenés óráit. Elvittek Nyárádszentmártonba, ahol Varga Sándor unitárius tiszteletes mesélt nekünk a műemlék templom életéről. Beültünk a padokba, és hallgattuk a nagyszerű beszélőkével megáldott embert, aki helyenként viccesen rántotta le a leplet a történelem emlékeiről. A harangszót csendességgel, minket édes szavakkal tisztelt meg. Megajándékozott egy hétágú, fából faragott csillaggal, mely a történelmi Erdély hét székét hivatott jelképezni. Leemelte nyakából és az én nyakamba helyezte. Nagyszerű dolgot vittetek véghez, mondta. A csillag azóta húzza nyakamat. Visszahúz Erdélybe. Újra és újra.

Eljátszottam már többször a gondolattal. Ha december ötödikén úgy dönt nagyon sok magyarországi ember, hogy megadja a lehetőségét a határokon túliaknak az állampolgárság megszerzésére, akkor hogyan alakul az én életem. Akkor, hol lennék, és mit tennék kimért időmben? Mert, akkor nincs keserűség, nincs gyalogtúra, nem ismerem meg barátaimat, akikkel nekivágtam az útnak, és nem ismerek meg rengeteg székely magyart, akikhez megtértünk hosszabb-rövidebb időre. Nem tűzünk ki egy célt, amit leküzdhetünk, nem mélyedünk el lelkünk vermeiben, hogy tíz körmünket véresre kaparva onnan kimászhassunk. Akkor elmarad mindaz, amit idáig elmeséltem. Akkor ma szegényebb lennék, gyengébb és nem ismerném az alázatot. Hálás vagyok, hogy megkaphattam jutalmamat. És mégis. Ha megtehetném. Istenem, de szorítanám december ötödike torkát, míg ki nem leheli az igent!

Beszélnem illenék társaimról, akik végig járták velem az utat. Köszönöm nekik! Briginek, Anitának, Fanninak, Dorónak, Ildinek, Istvánnak, Pistának, Tamásnak, Tominak, Endrének, Bencének, Petinek, Csabinak, Tibinek, Dezsőnek, Jánosnak.

Anita az utolsó napon így szólt hozzám: Köszönöm neked, csodálatos volt! Soha nem felejtem el. Ne nekem köszönd – válaszoltam.

– Az itt élő embereknek. Ők a csodálatosak. Ők tették ezt veled, nem én. Mit tettek velünk? Szeretetet adtak. Szeretetet és hitet. Megnyugvást lelkeinknek, egy biztos pontot további életünk éléséhez. Mert nyugodt szívvel, de félszegen és bátortalanul vágtunk neki utunknak, de ők kiálltak az út szélére és tovább segítettek minket. Tekintetük, szavaik, a mosoly apró virágai mind-mind tovább vittek minket lépésről lépésre. A Csodák Kertjében csodákra leltünk. A csodák világa pedig csodákra képes. Szárnyakat növeszt egyszerű embereknek, megtanítja repülni a botladozókat, a felhők közé repíti nehéz szívüket. Több mint kétszáz kilométert gyalogoltunk. Több mint ötven települést láthattunk, ismerhettünk meg. Számolatlan lélek lett társunk. Elfeledhetetlen két hétben volt részünk. Ha leülök a fotó albummal szobám sarkába újra a varázslat része leszek, újra angyalok nyúlnak a hónom alá.

Gazdag vagyok. Mert Családban élhetek. Mert van Nemzetem. Mert átölelt az Isten. Szüleim és nagyszüleim cseppenként szivárogtak belém és testvéreimbe. Mi magunk is cseppenként adjuk át önmagunkat gyermekeinknek. Szüleim így fognak újjászületni unokáik gyermekeiben, én pedig az utódaikban. Feleségem egy mosoly a leányaink arcán, bodorintás hajfürtjeikben. Mert nem vész el semmi, ami maradandó. És maradandó minden, ami jó és emberi. Ezért nem kell sajnálni az időt. Az múlik anélkül is. Az időt ki kell használni. E szemhunyásnyi pillanatot jól kell eltölteni. Mert minden megmarad, amit a szeretet, az igazság és az alázat formált.

Egy nemzet tettek nélkül olyan, mint szomjazónak az üres vödör. Még puszta létezése is csak még szomjasabbá tesz. Ezért ereszd le azt a vödröt. És ha por veri a kút fenekét, ne habozz, ragadd meg az ásót, vesd magad a mélyébe, és áss! Áss, míg vizet nem találsz! Istent pedig hagyd! Ne kergesd el! Tanuld meg, hogy porszem vagy, amit a szél oda sodor, ahová csak akar.

(Folytatása következik.)